Mellár Tamás: Nem az államadósság a legfőbb ellenség

2011.09.30. 12:15
Nem az adósság, hanem a rossz gazdasági szerkezet a magyar gazdaság fő ellensége - mondta Mellár Tamás közgazdász professzor pénteken Pécsen.

A Pécsi Tudományegyetem tanára a Magyar Közgazdasági Társaság 49. Közgazdász-vándorgyűlésén úgy fogalmazott: nem az adósságot kellene megtenni a magyar gazdaságpolitika meghatározó elemének, mert az nem ok, hanem jelenség, amely elsősorban a produktivitás alacsony fokából, a duális gazdasági szerkezetből fakad.

Mellár Tamás úgy vélte: kétségtelen, hogy az adósságnak nem szabad növekednie, sőt, csökkennie kellene, de ha az adósság elleni küzdelem a fő cél, akkor az a vagyon elherdálásához, a növekedési potenciál gyengítéséhez, a produktivitásra költhető források szűküléséhez vezethet.

A professzor szavai szerint a jóléti állam leépítésére sincs szükség, mert ez sem oka az eladósodottságnak. Megjegyezte: a válságot eddig azok az államok vészelték át a legkönnyebben, ahol jóléti állam működött, például Skandináviában.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabadna tőkét kivonni a kutatásfejlesztésből és a humánerőforrás fejlesztéséből sem, mert azok nélkül nem lesz gazdasági növekedés.

Mellár Tamás hangsúlyozta, hogy szükség lenne a gazdasági szerkezet átalakítására úgy, hogy a termelésben emelkedjen a magas hozzáadott értékű termékek aránya. Munkahelyek teremtésére van szükség elsősorban vidéken, az agráriumban, az élelmiszeriparban, valamint a megújuló energiaszektorban.

Megítélése szerint mindig van lehetőség a változtatásra, csak a prioritásokat kell átrendezni. Azt mondta: be kell vezetni a progresszív jövedelemadót, radikálisan át kell rendezni a gazdasági támogatásokat, mérsékelni a bürokráciát, a korrupciót, a különadók helyett pedig hatékony versenyszabályozásra lenne szükség.

A professzor közölte, komoly lépésekre van szükség a gazdasági háttérintézmények, a pénzügyi infrastruktúra fejlesztése, a kereskedelmi felvásárlási rendszer átalakítása, kistérségi szintű gazdasági társaságok létrehozása és az Új Széchenyi Terv "életre keltése", azaz a vállalkozásösztönzés és a foglalkoztatás növelés  tekintetében. Ezekkel lát esélyt rá, hogy egy év múlva 3 százalékos legyen az éves gazdasági növekedés.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.

március 18., 18:15

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

tegnap, 19:59

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.

március 18., 15:26

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.

március 18., 17:34

  • Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.

március 18., 12:01

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.

március 18., 10:57

  • Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.

tegnap, 19:53

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Fordulóponthoz érkezett az ország.

március 17., 11:34

  • Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.

március 18., 10:16

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...

10 perce

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra

Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra

Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.

március 17., 16:19

  • Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.

március 17., 12:48

  • Címlapon
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.

tegnap, 18:05

  • Címlapon
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

1 órája

  • Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.

március 18., 08:07

  • Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

Kedvezőek a piaci lehetőségek.

március 17., 12:53

  • Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.

március 18., 05:57

  • Gazdaság
Lezárják az egyik Duna-hidat, kerülőútra kényszerülnek az autósok

Lezárják az egyik Duna-hidat, kerülőútra kényszerülnek az autósok

Augusztus végéig karbantartási munkálatokat végeznek.

március 17., 12:07