400 forintos dízelárat hozhat a kormány

2011.09.06. 18:37 Módosítva: 2011.09.06. 18:38

Bőven 400 forint fölé lökheti a kutakon a dízel árát a kormány tervezett intézkedése, a költségvetésen ütött mintegy 100 milliárdos lyukat ugyanis részben a gázolaj jövedéki adójának emeléséből tömnék be. Bár a gázolaj ára már így is rekordokat döntöget, szerdától 371 forintba kerül egy liter, az eddigi 97 forintos adó 110 forintra emelésével soha nem látott szintekre drágulhat az üzemanyag.

Tény, a gázolaj jövedéki adója még így is alacsonyabb lesz, mint a benziné, jelenleg minden liter benzin után 120 forint jövedéki adót kell fizetni. Ezzel az adómértékkel egyébként uniós szinten a középmezőnybe tartozunk, igaz adócsökkentésre is bőven lenne tere a kormányzatnak, a jövedéki adó minimumát meghatározó uniós előírások szerint a gázolajon lévő adó akár literenként akár 6 forinttal is kevesebb lehetne.

A jövedéki adó emelésével ráadásul a kormány áfabevétele is növekszik, a forgalmi adó ugyanis már a jövedéki adóval terhelt árra rakódik rá, a mostani emeléssel például 371-as árról 387 forintra drágulna a dízel, vagyis a tényleges emelés minden literen kb. 16 forint pluszt hozna az államnak. (Ahogy a szerdától érvényes 371 forint, az abból az adóemeléssel kalkulált 387 forint is átlagárat jelent, az egyes kutaknál akár 20 forintos különbség is lehet, így a legdrágább helyeken akár a mostani árszint mellett is 400 forint környékére vagy fölé lökheti a fogyasztói árat az adóemelés.)

A Fidesz 2004-ben még árbefagyasztást követelt

A Medgyessy-kormány idején a parlament döntött az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentéséről: 2004 tavaszán még a 225 forintos dízelár és a 250 forintos benzinár jelentett rémisztő szintet. A döntés értelmében amennyiben két egymást követő héten az üzemanyagok ára meghaladta a fenti szinteket, 1,60 forinttal csökkentették a jövedéki adót, ami az áfával együtt két forinttal mérsékelte a fogyasztói árat. A Fidesz akkor a benzinár 250 forintos szinten való befagyasztását követelte.

Bár ahogy a költségvetési helyzet valójában sem akkor, sem most nem teszi lehetővé, hogy a kormány csökkentse az adóterheket, az is tény: a vártnál – akár az olaj drágulása, akár a forint gyengülése miatt – magasabb üzemanyagár az áfán keresztül többletbevételhez juttatja a költségvetést.

Kérdéses persze, hogy mennyire veti vissza a drágulás a keresletet, a Forensis felméréséből kiderül: 400 forintos üzemanyagár mellett a dízeleseknek 25 százaléka már csak hébe-hóba járna tankolni. A dízeles autók sofőrjei ugyanakkor tovább tűrik az áremelkedést, mint a benzint tankoló sofőrök, mivel a szolgáltató szektorban nagyobb arányban használják ezt az üzemanyagot. Bármekkorára nő is az ár, a cégek nem állnak le a fuvarozással.

Created with Highcharts 4.0.1Mi az az üzemanyag ár, ahol már hosszútávraleállítanád az autódat és nem tankolnál rendszeresen?benzin dízel0 %25%50%75%100%

A gázolaj árát az adókon kívül a forint és a dollár árfolyama, valamint az olaj ára befolyásolja. Az eurózóna adósságválságáról szóló hírek alapján nem valószinűsíthető, hogy a piaci kedélyek egyhamar megnyugszanak, sem a dollár, sem a forint árfolyamában nem várható igazán árcsökkenést hozó elmozdulás, ráadásul az olaj iránti kereslet is nő.

A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint a töltőállomásokon az első három hónapban 283,1 millió liter benzint és 351,1 millió liter gázolajat vásároltak.

Megéri majd külföldön tankolni?

Az adóemeléssel egyébként a kormány bőven annulálja azt az előnyt, amit a hazai fuvarozók szervezetének garantált még tavaly júniusban: az akkori megállapodás szerint a fuvarozók 2 milliárd forint többletadóbevétel biztosítottak azzal, hogy azt a gázolaj mennyiséget amelyet korábban a Magyarországról európai célállomások felé induló fuvarjaik esetében - költségmegtakarítási okokból - főként Ausztriában tankoltak, Magyarországon veszik meg. Cserébe a kormány bevezette a kereskedelmi gázolaj kategóriát Magyarországon, ami literenként 8 forint jövedéki adó visszatérítést jelent 2011. január 1-től a fuvarozó cégeknek.

Az emeléssel viszont könnyen előfordulhat, hogy ismét inkább külföldön éri majd meg tankolni, Ausztriában ma nagyjából 361, Szlovákiában 369, Ukrajnában pedig 240 forint egy liter dízel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20



Bezárás