Mi lesz velünk IMF hitel nélkül?
További Magyar cikkek
Nem tekintené teljesen lefutott kérdésnek a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója, hogy Magyarország nem köt új megállapodást az IMF-el, Forián Szabó Gergely szerint még lehet, hogy külső segítségre szorulunk. Amennyiben viszont a miniszterelnöki nyilatkozatot úgy értjük, hogy nem lesz új megállapodás, a következő években a piacról kell finanszírozni az eddig felvett hitelek törlesztését is.
A forint nem reagált
Nem mutatott jelentősebb negatív reakciót a forint arra a ma egyértelművé vált helyzetre, amely szerint a kormány nem tervezi meghosszabbítani, illetve megújítani a Nemzetközi Valutaalappal idén októberben lejáró hitelmegállapodást. Az árfolyam 283-284 között ingadozott öt óra körül.2011 végén 2 milliárd eurót kell visszafizetni az EU-nak, utána pedig 2012 folyamán körülbelül 3,35 milliárd eurónyi összeget kellene törleszteni az IMF felé. Összességében tehát 5,35 milliárd eurót kell 2011-2012-ben visszafizetnünk, forintban ez mai árfolyamon is több mint 1500 milliárdos összeget, a GDP mintegy 5,5 százalékát jelenti - mondta Forián Szabó Gergely. A Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint nem tudni, hogy a kormány mivel számol, honnan lesz előteremthető ez az összeg. Az első válasz az lehetne, hogy a piacról, állampapírkibocsátással, de a szakértő szerint az összeg forint alapú kibocsátással sajnos előteremthetetlen, az euró alapú kötvények kibocsátásával pedig ugyan lehet próbálkozni, de tartani lehet attól, hogy ez jóval drágább lesz, mint az IMF hitel. A befektetők ugyanis tudni fogják, hogy kényszerhelyzetben vagyunk, hiszen Magyarországnak nincs más lehetősége a pénzszerzésre, mint a kibocsátás. Ha nincs alattunk a védőháló, megszűnik az a lehetőség, hogy ha piac nem, vagy irreálisan drágán hajlandó magyar kötvényeket venni, végső esetben az IMF-hitelhez is nyúlhatunk.
Márpedig eddig nyúltunk: ha az utóbbi időszakban nem is kellett újabb részleteket lehívnunk, a lejáró állampapírok visszaváltásához szükséges pénzt fedezték az újabb kibocsátások, azaz az államadósság kezeléshez nem volt szükség újabb részletekre, a költségvetési hiányt az IMF pénz fedezte.
Ha új szerződést kötöttünk volna az IMF-el - ahogy Forián szerint eddig arra a piac is számított, és számíthatott a kormány nyilatkozatai alapján is -, az biztosította volna továbbgörgetés lehetőségét: szükség szerint újabb lehívásokkal lehetett volna fedezni a lejáró részleteket. Részben persze - és ez lett volna egyébként is a cél - az IMF-hitelt fokozatosan piaci hitelekkel kellett volna kiváltani, ezek a kötvénykibocsátások azonban pusztán az IMF hitelkerete által jelentett véderő miatt feltehetőleg nagyobb érdeklődés és alacsonyabb hozamelvárások mellett zajlottak volna.
Nincs olyan piaci konszenzus, amely szerint az ország nem képes finanszírozni magát az IMF-el való megállapodás nélkül Barcza György, a K&H vezető elemzője szerint. A piac ezen a héten lassan beárazta az IMF-el való szakítást, ugyanis a kezdeti ijedtség után rájött arra, hogy további hiánycsökkentést akar a kormány. Már a négy százalék alatti hiány elég lehet ahhoz, hogy csökkenjen a nyolcvan százalékos államadósság, ezt pedig kiemelten kezelik a piacok. A kormány nem növelni akarja a kiadásait, hanem lassabban akarja csökkenteni azokat - érvelt az elemző.
Jövőre a mozgástér 3-3,5 százalékos hiányig terjedhet ki Barcza szerint. Ha az EU-val egyeztetjük le a költségvetésünket, annak lesz pozitív és negatív hatása is. A negatív az, hogy nem elég tavasszal elküldeni a hiányt, hanem a költségvetés készítésekor kell megállapodnunk. Ugyanakkor, ha az Európai Unió jóváhagyná a jövő évi költségvetést, az nagyon jelentős bizonytalanságcsökkentő tényező lenne a 2011-es év tekintetében.
Az IMF-től kapott pénzt a lehívásnak megfelelő ütemezésben kell visszafizetnünk, a kérdés az, hogy tudunk-e annyi eurókötvényt eladni jövőre, amennyi elég a visszafizetés finanszírozásához. Idén eddig sikeresen bocsátottuk ki a devizakötvényeket, ám a törlesztéshez jövőre további 2-3 milliárd eurós kibocsátásra van szükség. Ahhoz, hogy sikeresen elkeljen egy ilyen összeg, jó piaci hangulatban, jól kell megszervezni a kötvénykibocsátásokat.
Sok múlik azon, hogy sikerül-e idén elérni a 3,8 százalékos hiánycélt, és hogy fel tudunk-e mutatni további hiánycsökkentést 2011-re. Barcza György hozzátette, két tényező segíthet erőteljesen az ország jövő évi finanszírozásában. Az első az, hogy a költségvetési hiányunk jövőre a legalacsonyabbak között lehet. Tavaly pozitív volt az elsődleges egyenlegünk, amit rajtunk kívül csak a svédek mondhattak el magukról. A második, hogy az alacsony hiány ellenére a német eurókötvényekhez képest jelentős prémiummal, három százalékos felárral értékesítjük a saját eurokötvényeinket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban
Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.
február 26., 18:46
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
12 órája
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat
A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.
február 27., 09:52
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája