Az állam veszi meg az EDF Démászt

2016.03.16. 10:36

Az állami rezsicég, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató veszi meg a szegedi központú EDF Démászt - írja a Hvg.hu.

Az EDF Európai Üzemi Bizottság rendkívüli ülése után arról tájékoztatták a szegedi központú magyar cég érdekképviseletét, hogy a tulajdonváltás potenciális negatív hatásait ellensúlyozása érdekében egy éven át vállalja a bérek szinten tartását és a létszám megőrzését. Ezt a szakszervezet nem tartja kielégítőnek, ezért további lépésekről egyeztetnek a menedzsmenttel és az üzemi bizottsággal.

A lap cikke szerint Szegeden évek óta pletykálták, hogy a francia EDF kivonulna Magyarországról. A kivonulásban csak részben lehet szerepe a rezsicsökkentésnek és az ágazati különadóknak, hiszen az energiapiac a világban mostanában átalakulóban van, és sok európai cég leányvállalata döntött hasonlóan, hogy a hazai piacra tudják összpontosítani az erőforrásaikat.

Az EDF-nél azért is fontos lehet ez a lépés, mert Franciaországban 2025-ig tervben van az ország energiaellátásának jelentős átalakítása, amiben jelentősen kisebb szerepe lenne az atomenergiának. Közben a cég a brit Hinkley Point C atomerű építését is elbukta, ami szintén nem könnyítette a leányvállalatok fenntartását.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A jegybank megkongatta a vészharangot a kereskedelmi háború miatt

A jegybank megkongatta a vészharangot a kereskedelmi háború miatt

A Monetáris Tanács szerint szigorú monetáris politika kell.

április 8., 16:57

  • Gazdaság
A Gránit Bank nem emel a díjain

A Gránit Bank nem emel a díjain

Részletesen ismertette terveit a pénzintézet.

április 8., 13:23

  • Gazdaság
Minden az ukrajnai háborúval kezdődhetett, de Trumppal ütött az utolsó óra

Minden az ukrajnai háborúval kezdődhetett, de Trumppal ütött az utolsó óra

Meddig bírja a nyugati világ?

április 8., 12:10

  • Gazdaság
Drasztikus áremelés jön a dohánypiacon, már rágyújtani is luxus lesz

Drasztikus áremelés jön a dohánypiacon, már rágyújtani is luxus lesz

Akkora emelés jön, hogy kiesik a cigi az emberek szájából.

1 órája

  • Gazdaság
Magyarország rajtvonalhoz állította az új generációs mobil adatátviteli akciótervet

Magyarország rajtvonalhoz állította az új generációs mobil adatátviteli akciótervet

A cél az európai 5G-s fejlesztések élvonalába kerülni.

április 8., 13:36

  • Gazdaság
A Transparency International újra feljelentést tesz a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ügyében

A Transparency International újra feljelentést tesz a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ügyében

A szervezet szerint bűncselekménynek minősülhet az MNB 260 milliárdos vagyonjuttatása.

április 8., 14:39

  • Címlapon
Megtiltott és betiltott tüntetések, avagy milyen korlátai vannak a gyülekezési jognak?

Megtiltott és betiltott tüntetések, avagy milyen korlátai vannak a gyülekezési jognak?

Az állam hatalmát korlátozó jogok között már a XVIII. században megjelent a gyülekezési szabadság.

50 perce

  • Címlapon
Blokád alá veszi a Parlamentet a Momentum

Blokád alá veszi a Parlamentet a Momentum

Tudósításunk a Kossuth téri demonstrációról.

39 perce

  • Gazdaság
Megrántották a forintot, vérengzés után itt a fordulat a tőzsdéken

Megrántották a forintot, vérengzés után itt a fordulat a tőzsdéken

Mutatjuk, hogy reagált a hazai deviza.

április 8., 10:41

  • Gazdaság
Donald Trump betartotta a fenyegetését, őrült magas vámot vetett ki Kínára

Donald Trump betartotta a fenyegetését, őrült magas vámot vetett ki Kínára

Szintet lépet a világ két legnagyobb gazdasága közötti háború.

április 8., 20:19

  • Címlapon
Börtönnel fenyegeti Putyin a hazatérő orosz hadifoglyokat, Sztálin egymilliót küldött a halálba

Börtönnel fenyegeti Putyin a hazatérő orosz hadifoglyokat, Sztálin egymilliót küldött a halálba

Az orosz elnök felelevenítette a hagyományt, ő is árulóként tekint az orosz foglyokra.

12 perce

  • Gazdaság
Ultimátumot kaptak a bankok Nagy Mártontól, folyamatosan érkeznek a bejelentések

Ultimátumot kaptak a bankok Nagy Mártontól, folyamatosan érkeznek a bejelentések

Eleget tesznek a pénzintézetek a kormány követelésének.

április 8., 20:49

  • Gazdaság
Donald Trump döntött, vérengzés kezdődött a magyar tőzsdén, bajban az OTP

Donald Trump döntött, vérengzés kezdődött a magyar tőzsdén, bajban az OTP

Kéthavi mélypontra jutott a forint.

április 7., 09:30

  • Gazdaság
Háborúba indult a kormány, úgy tűnik, sikerrel veszi a következő akadályt

Háborúba indult a kormány, úgy tűnik, sikerrel veszi a következő akadályt

A közellenség megvan, kedd reggel ítélet születik.

április 7., 19:54

  • Gazdaság
Harminckét százalékkal növekedett az Opus részvénye 2024-ben

Harminckét százalékkal növekedett az Opus részvénye 2024-ben

A vállalat adózott eredménye rekordot döntött.

április 8., 08:46

  • Címlapon
Putyin megtalálta Európa Achilles-sarkát, a tenger alatt jöhet a küzdelem

Putyin megtalálta Európa Achilles-sarkát, a tenger alatt jöhet a küzdelem

Gyanús viselkedés után kutatnak.

2 órája

  • Gazdaság
Jól elfújta a tavaszi szél az üzemanyagárakat, keddtől újabb csökkenés várható

Jól elfújta a tavaszi szél az üzemanyagárakat, keddtől újabb csökkenés várható

Mindkét üzemanyagfajta ára változik.

április 7., 10:32

  • Gazdaság
Bomba meglepetés: minden várakozást felülírt az infláció

Bomba meglepetés: minden várakozást felülírt az infláció

Erre senki nem készült, megállt az élelmiszer-infláció.

április 8., 08:31

  • Gazdaság
Nagy Márton összehívta a válságstábot Trump vámjai miatt

Nagy Márton összehívta a válságstábot Trump vámjai miatt

Idén már másodszor.

április 7., 15:26

  • Gazdaság
Donald Trump tapsol, a Wall Street zuhan, a forint pedig rég nem látott mélységben

Donald Trump tapsol, a Wall Street zuhan, a forint pedig rég nem látott mélységben

Az amerikai elnök szerint ez így rendben van.

április 7., 17:31

  • Gazdaság
A sötétség mélyén felsejlik a fény is: a vámháború ritka lehetőségeket kínál

A sötétség mélyén felsejlik a fény is: a vámháború ritka lehetőségeket kínál

„Nincs hová bújni, a tarifák átalakítják a globális kereskedelmet.”

április 7., 16:50

  • Gazdaság
Bekeményít a fogyasztóvédelem, lecsapnak a megtévesztő játékokra

Bekeményít a fogyasztóvédelem, lecsapnak a megtévesztő játékokra

Hamarosan minden nagyító alá kerül.

április 7., 18:25

  • Gazdaság
A modern elnöki ciklusok legrosszabb tőzsdei nyitányát produkálta Donald Trump

A modern elnöki ciklusok legrosszabb tőzsdei nyitányát produkálta Donald Trump

A koreai háború óta nem volt ilyen.

április 7., 13:53

  • Gazdaság
Lakhatási válság: nem politikai, hanem társadalmi probléma, cselekednie kell az államnak

Lakhatási válság: nem politikai, hanem társadalmi probléma, cselekednie kell az államnak

Pénz helyett lakásokat kellene adni – vélik az Indexnek nyilatkozó szakértők.

április 7., 18:05

  • Címlapon
Kitálalt Kőnig doki az Indexnek: Ez történik a kórházakban

Kitálalt Kőnig doki az Indexnek: Ez történik a kórházakban

Orbán Viktor őt bízta meg, hogy mondja el az igazságot.

5 órája

  • Gazdaság
Új futópályával bővül a debreceni repülőtér

Új futópályával bővül a debreceni repülőtér

Aláírta a polgármester.

április 7., 16:58

  • Gazdaság
Pánik a tőzsdéken és a pénzpiacokon, a világ kereskedelmi háborútól és recessziótól tart

Pánik a tőzsdéken és a pénzpiacokon, a világ kereskedelmi háborútól és recessziótól tart

Sokáig úgy tűnt, hogy a legnagyobb pofonok egyikét a magyar piac kapta, már javult egy kicsit a helyzet.

április 7., 13:23

  • Címlapon
Célkeresztben Hankó Balázs családja, vizsgálat indult Vészabó Noémi Munkácsy-díja miatt

Célkeresztben Hankó Balázs családja, vizsgálat indult Vészabó Noémi Munkácsy-díja miatt

Polt Péter átadta az ügyet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának.

15 perce