Május elején léphet tőzsdére az Altera
Várhatóan május elején lép a Budapesti Értéktőzsdére az Altera Vagyonkezelő Nyrt., miután sikerrel zárult a társaság nyilvános részvénykibocsátása.
Az Altera keddi közlése szerint a március 4-22. között lezajlott értékesítés során több mint 204 ezer részvényt jegyeztek a befektetők. A nyilvános kibocsátás végére a cég saját tőkéje megközelítőleg 650 millió forintra emelkedett.
A társaság ezer forint névértékű részvényeit 2250 forintos árfolyamon lehetett megvásárolni. Egy befektető minimálisan 500 részvényt jegyezhetett, azaz a legkisebb befektethető összeg 1,125 millió forint volt. A társaság 32 alapító-tulajdonosa előzetesen jelezte, hogy várhatóan megkétszerezi korábbi befektetéseit a kibocsátás során.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
15 perce
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
2 órája
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
5 órája
- Címlapon
Brutális kínzások és megaláztatás: 80 éve volt Magyarország legkegyetlenebb sorozatgyilkossága
Az összes gyilkos amnesztiát kapott.
7 perce
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
2 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
6 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
7 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
7 órája
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
2 órája
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
5 órája
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
10 órája
- Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
2 órája