A kisebbségi érdekeltségek levonása után 12,9 százalékkal 453,6 millió euróra csökkent az Erste bankcsoport adózott eredménye az első félévben az egy évvel korábbihoz képest. Ezt az eredményt pozitív és negatív egyszeri tételek egyaránt befolyásolták. Az üzemi eredmény 11,2 százalékkal 1,75 milliárd euróra esett, mert az egy évvel korábbihoz képest alacsonyabb volt a működési bevétel, a nettó kamatbevétel, a nettó díj- és jutalékbevétel, továbbá csökkent a nettó kereskedési eredmény. Ausztria, Csehország és Szlovákia javuló tendenciát mutatott, miközben Románia, Magyarország és Horvátország romló eredményekről számolt be. Összességében a nem teljesítő hitelek aránya az ügyfélhitelek százalékában 9,2 százalékra nőtt 2012. június 30-án (2011 végén: 8,5 százalék volt).
Magyarországon a lakossági, valamint a kis- és középvállalati üzletágban elért nettó kamatbevétel 175,9 millió euró lett, 7 százalékkal kevesebb a 2011. első félévi 189,1 millió eurónál. A lakossági devizahitelek kedvezményes árfolyamon történő és a törvényhozás által lehetővé tett végtörlesztéséből adódó csökkenő kamatbevételt ellensúlyozták a kereskedési eszközökből származó kamatbevételek. A kisebbségi érdekeltségek levonása utáni nettó eredmény a magyar leánybanknál mínusz 72,7 millió eurót tett ki, az előző év azonos időszakában elért mínusz 51,2 millió euróval szemben. A költség/bevétel arány 38,2 százalékra javult a 2011. első félévi 41,4 százalékról. Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója a mérleg közzététele után elemzőknek elmondta, hogy a közép-kelet-európai térséget a bank változatlanul növekedési centrumának tekinti.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
1 órája
- Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot
Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.
24 perce
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
4 órája
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
4 órája
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
2 órája
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
5 órája
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
3 órája
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
7 órája
- Címlapon
Emelkedés jön az üzemanyagárakban, érdemes még a hétvége előtt tankolni
A benzinért és a gázolajért is többet kell fizetni.
12 perce
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
„Büdös kommunista g*cik” – nem tetszett az üzlettulajdonosnak, hogy a boltja előtt standolnak a Tisza Párt aktivistái
Bede Zsolt is megjelent, rendőrök vezették el.
3 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
5 órája
- Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van
Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.
2 órája
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Címlapon
Ismét nagy csörte várható, Magyarországról fognak vitázni az Európai Parlamentben
A vitán az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is részt vesz.
42 perce
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Címlapon
Leállás jön az OTP-nél, több szolgáltatás is szünetelni fog
Fejlesztési okok állnak a háttérben.
2 órája
- Gazdaság
Egy éve lejárt édességeket árultak egy magyarországi üzletben, azonnal lecsapott a hatóság
A magyar nyelvű jelölés is hiányzott a termékek egy részéről.
48 perce