Még mindig vannak bajok a Takarékbank rendszerével

2019.11.08. 12:47

Valutaváltó

Bár a cég szerint nagyon sikeres volt a Takarékbank informatikai átállása, pénteken is komoly problémákkal kell szembenéznie a bank ügyfeleinek. Ezzel már harmadik napja nincs minden rendben a bank rendszerével, elég rosszul kezdve a takarékszövetkezetek integrációjával, kormányzati támogatással létrejött nagybank pályafutását.

Ahogy azt korábban írtuk, a takarékok és a Takarékbank körüli cégcsoport október 31-vel összeolvadt egy nagy bankká. Ez egy informatikai integrációt is jelentett, amellyel még pár nap haladékot adott magának a cég és előre jelezte az ügyfeleinek, hogy november 5-ig, vagyis e hét keddig nem lesz használható a Takarék online felülete. Ehhez képest szerdától sem működött rendesen a rendszer, mondhatni összeomlott, bár a bank szerint ez nem igaz. 

A rendszer még pénteken sem volt rendben, többek között arról számoltak be az olvasók, hogy 

  • nem működnek automaták;
  • megtakarítási számlák "vesztek el" a bank rendszerében;
  • "kölyökkártyaként" kezel bankkártyákat a bank rendszere, egy forintos vásárlási limittel, ami gyakorlatilag használhatatlanná teszi a kártyát;
  • a bank telefonos ügyfélszolgálata pedig nagyjából tehetetlenül áll a panaszok áradatával szemben, haladékot kérnek az ügyfelektől, majd nem jelentkeznek a megadott idő után. 

Nagyjából ugyanezek a problémák álltak fenn szerda óta, egyéb furcsaságokkal együtt, például hogy a bank olyan embereknek küldött sms-ben jelszavakat, akik nem is a Takarékbank ügyfelei.

Kapcsolódó
Teljes a káosz Takarékbanknál, de a bank ezt tagadja

Teljes a káosz Takarékbanknál, de a bank ezt tagadja

Az Indexhez folyamatosan érkeznek a panaszok, a Takarékbank szerint hozzájuk nem, minden rendben van már.

Péntek délelőtt még a bank online rendszere is sok ügyfélnek elérhetetlen volt, a rendszerüzenet szerint a "hazai piacon példátlan léptékű migráció" okozta túlterheltség miatt. Később jelezték ügyfelek, akiknek délelőtt még csak hibaüzenet jött be, hogy már működik a rendszer, bár nem mindegyik böngészőn elérhető.

Az is problémát okozhat, hogy a bank rendszere elég félreérthető instrukciókat ad. Az ügyfelek régi jelszavai ugyanis már nem működnek, egy sms-ben kapott jelszóval tudnak belépni a rendszerbe.

Ezután egy olyan felületen találja magát az ügyfél, ahol a rendszer a "régi jelszót" kéri az ügyféltől, ami valójában az sms-ben kapott új jelszó.

Az új jelszót pedig ezután kell megadnia az ügyfélnek. Viszont sokan valószínűleg az átállás előtti jelszavukkal próbálkoznak, ezért úgy érzékelik, hogy nem működik a rendszer. 

A Takarékbank problémáival kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank is kiadott egy közleményt, eszerint csupán "a bankcsoport ügyfeleinek töredéke" fordult panasszal az MNB-hez, 1,1 millió ügyéfl közül összesen 40. Azt már korábban jelezte a Takarékbank, hogy csak azoknak az ügyfeleknek vannak problémái, akik az október 31 előtti Takarékbank ügyfelei voltak, a takarékszövetkezetek ügyfeleivel minden rendben volt. Azt viszont nem tudni, hogy hányan fordultak a bank ügyfélszolgálatához panasszal, feltételezhetően többen, mint negyvenen. 

Az MNB azt írja, az informatikai szolgáltatás megkezdését követő incidensről folyamatosan azonnali tájékoztatást kért és kapott a Takarékbanktól, amely azt jelezte a jegybanknak, hogy csütörtökön és pénteken a problémák nagy részét sikerült elhárítani.

Megkérdeztük a Takarékbankot, hogy mi okozza a problémákat és mikorra várható, hogy elhárulnak a bajok, amint választ kapunk, frissítjük a cikkünket. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

1 órája

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

2 órája

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

3 órája

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05