Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen a szegedi gyár építésével kapcsolatban

2025.03.20. 16:01
Tisztességtelen kínai állami támogatás miatt indít vizsgálatot az Európai Bizottság a BYD autógyártó ellen, a szegedi gyár építésével kapcsolatban. Bóka János, az uniós ügyekért felelős miniszter elmondta, hogy a vizsgálatról őket nem tájékoztatták.

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság azzal kapcsolatban, hogy Kína tisztességtelen állami támogatásban részesítette-e a BYD autógyártót a cég szegedi gyárának megépítéséhez – írja a Financial Times.

A vizsgálat még csak előkészítő szakaszban van, viszont ha a bizottság arra jut, hogy az EU-s tiltó szabályozások ellenére kapott kínai állami támogatást a cég, az EU akár arra is kötelezheti, hogy csökkentse termelési kapacitását, fizesse vissza a támogatást, és esetleg bírságot fizessen a szabályok megszegése miatt.

A Financial Times megkereste az Európai Uniós Ügyek Minisztériumát, ahol Bóka János, felelős miniszter azt mondta, hogy a vizsgálatról ugyan nem tájékoztatták őket, de a kormány „nyugodt”, mivel a gyár idetelepítése előtt ők is vizsgálták a kínai állami támogatások mértékét.

Az EU-ba 2023-ban vezették be a külföldi támogatásokról szóló rendeletet, amelyet néhányszor már alkalmaztak kínai vállalatok ellen, az unió ezzel próbálja megtartani az egyensúlyt az európai és kínai gyárak között. Így történt meg az, hogy importvámokat vezettek be a kínai autógyártókkal – többek között a BYD-vel – szemben, a bizottság egyik kereskedelmi vizsgálatát követően. 

4 millió tonna áru, 8-10 ezer munkahely, 7 ezer tonna veszélyes hulladék

Egy évvel ezelőtt, 2024 februárjában kezdődött el a szegedi e-autógyár építésének előkészítése. A 300 hektáron épülő üzemhez a következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett áru fog érkezni vasúton a dél-alföldi városba. Sajtóinformációk szerint a gigaberuházás elérheti az 5 milliárd eurót, és 8-10 ezer munkahelyet teremt. A BYD szegedi gyára a tervezettnél hamarabb, már októberben termelni kezdhet. A nagy sietség oka az lehet, hogy a BYD a szállítási költségek mellett 30 százalékos vámot fizet a behozott autóira.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal által kiállított környezethasználati engedélyből kiderül, hogy a gyár napi vízigénye 7 ezer köbméter, éves szinten pedig összesen 1,8 millió köbméternyit használnak majd el. Az évi áramfogyasztás 283,4 millió kWh lesz, ami egy 120 ezres város fogyasztásának felel meg, míg az éves gázfogyasztás esetében 25,7 millió köbméterrel kalkuláltak, ami körülbelül egy 31 ezres kisváros gázfogyasztásával egyenértékű

Az engedélyből az is kiderül, hogy „a hulladékképződés mértéke a technológiából adódóan jelentős”, évi 155 ezer tonna „speciális kezelés nélkül újrahasznosítható” hulladékkal, és évi 7 ezer tonna veszélyes hulladékkal számolnak. Arról, hogy ki és hova fogja elszállítani a veszélyes hulladékot, semmit nem írnak az engedélyben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.

1 órája

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.

március 18., 10:43

  • Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.

március 18., 06:53

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.

március 18., 08:07

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.

március 18., 17:34

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.

március 18., 15:26

  • Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.

március 18., 18:15

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.

március 18., 10:57