Kamatcsökkentést jelentett be a Magyar Bankszövetség, kedvezőbbé válnak a Széchenyi-hitelek

2025.02.03. 18:22
Három százalékra csökken a Széchenyi-kártya beruházási hitel, az agrárberuházási hitel és a lízing kamata, a Széchenyi-kártya folyószámlahitelé, a turisztikai hitelé és a likviditási hitelé pedig 4,5 százalékra a bankszektor és a KAVOSZ megosztott tehervállalásának eredményeként, a 2025. március 1-ét követően megkötött új szerződések esetén – közölte a Magyar Bankszövetség.

Ezzel a vállalkozások a bankközi referenciakamatok feléért juthatnak új hitelekhez. Az intézkedés további növekedéshez biztosíthat pénzügyi alapot – emelték ki.

Mint írták, a magasabb minőségű termeléshez a vállalatoknak kitermelhető árazású bankhitelre van szükségük. Mindezek érdekében jelentős kormányzati támogatással lettek sikeresek és népszerűek a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások körében a Széchenyi-kártya különböző hitelkonstrukciói. Ezen termékek értékesítését a programban részt vevő bankok a KAVOSZ szabályzataiban meghatározott feltételek mellett, annak előszűrése és közvetítése alapján, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és az AVHGA-garancia nyújtása mellett végzik.

Annak érdekében, hogy az újonnan folyósított Széchenyi-kártya folyószámlahitel, turisztikai hitel, beruházási hitel, agrárberuházási hitel, likviditási hitel és lízingügyletek növekedése folytatódjon, a részt vevő bankok és a KAVOSZ a kormányzati előzményekhez – miszerint a Demján Sándor Program keretében 2024. november 1-től már 3,5 százalékon elérhetőek a beruházási típusú Széchényi-kártya termékek – csatlakozva biztosítják, hogy

a részletezett hiteltermékek után fizetendő kamatok 2025. március 1-ével egységesen 0,5 százalékkal csökkenhessenek.

Ezt a csökkenést a részt vevő bankok 0,4 százalékos és a KAVOSZ 0,1 százalékos díj átvállalásával tudják biztosítani. Ezt azért vállalják, hogy a releváns vállalkozások hitelvolumene növekedhessen. A még kedvezőbb árazás ugyanis egy újabb lehetőség arra, hogy a magyar mikro-, kis- és középvállalatok új beruházásokba kezdjenek, hatékonyságukat és versenyképességüket javítsák, a termelésüket fokozzák, illetve fejlesszék, és/vagy energetikai felhasználásukat csökkentsék.

A hitelcsökkentésről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is beszámolt. Bejegyzése szerint: „Az erős és versenyképes magyar kkv-szektor közös érdek. A kedvezményes hitelek most még inkább segítenek a beruházások beindításában, a hazai kkv-k versenyképességének erősítésében és a gazdasági növekedés felgyorsításában.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.

1 órája

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

2 órája

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

6 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

4 órája

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

11 órája

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

2 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

6 órája