Lejártak a szerződések, újabb emelés jön a fővárosi albérletpiacon
A rentingo.com közösségi albérletkereső, bérbeadó platform csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy az áremelkedést táplálhatja, hogy négy hónap folyamatos visszaesés után júliusban a bérlők által kínált bérleti díj is emelkedett, amely 216 ezerről júliusra átlagosan 219 ezer forintra nőtt.
A lakást keresők a bérbeadóknál azonban kisebb mértékben emeltek, így az árolló 12 százalékosra nyílt a keresleti és kínálati oldal között. A közlemény szerint
a fordulatot a menetrend szerint érkező nyár végi élénkülés hozta, ilyenkor jár le ugyanis az éves szerződések többsége,
valamint a közelgő szeptemberi felsőoktatási évad miatt lakást kereső fiatalok rohama is erősíti a keresletet.
Kijöttek a ponthatárok, itt vannak a legfrissebb albérletárak
Öt tipp, mire érdemes figyelniük a diákoknak a lakásbérlésnél.
A rentingo.com arra is felhívta a figyelmet, hogy az áremelkedés mértéke jelentősen különbözik a piac egyes szegmenseiben: legjobban a 200 ezer forint alatti lakások drágulnak, ott akár 15 százalékkal is emelnek a tavalyi átlagos árhoz képest a tulajdonosok, míg a 200–350 ezer forintos bérleményeknél 10 százalék alatti a bérleti díjak emelkedése.
A 350 ezer forintos „lélektani határ” felett már lényegesen kisebb a kereslet, ezért itt már egy kisebb bérletidíj-emelés elfogadtatása is kihívást jelenthet a tulajdonosok számára – fűzte hozzá az albérletkereső platform.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
3 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
4 órája
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
4 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
5 órája
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
5 órája
- Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar
Fordulóponthoz érkezett az ország.
március 17., 11:34
- Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
március 18., 10:43
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
Orbán Viktor bejelentése után indulnak az ellenőrzések, bírságot is kiszabhatnak
Célkeresztben az árak.
március 17., 09:53
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával
A tét a kontinens versenyképessége.
március 17., 16:44
- Címlapon
Kisbéren és Vácott is fennakadások vannak az egészségügyben, több vizsgálatot is lemondtak
A betegek a környező kórházakban juthatnak ellátáshoz.
15 perce
- Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata
Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.
március 18., 05:57
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
2 órája
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
10 órája
- Címlapon
Leugrott az újpesti hídról, így lett kaszkadőr a Hunyadi legendás fenegyereke
A szakma nagy öregje állítja, Emmy-díjra esélyes a TV2-n most futó széria.
26 perce
- Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre
Kedvezőek a piaci lehetőségek.
március 17., 12:53
- Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra
Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.
március 17., 16:19
- Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása
Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.
március 18., 06:53
- Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
4 órája
- Gazdaság
Lezárják az egyik Duna-hidat, kerülőútra kényszerülnek az autósok
Augusztus végéig karbantartási munkálatokat végeznek.
március 17., 12:07