Kiderültek a részletek a MÁV székházának költözéséről

2024.04.24. 10:11

Meleg János egy, a múlt héten történt egyeztetés fejleményeiről számolt be, amelyen Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) miniszterhelyettese, Pafféri Zoltán, a vasúttársaság vezérigazgatója, valamint a szakszervezeti vezetők vettek részt.

Mint a 24.hu-nak elmondta, május 6-án veszi kezdetét a MÁV START Zrt. székházának költöztetése, amelynek keretén belül a MÁV szakmai egységei és vezetése a Magyar Telekom Könyves Kálmán körúti székházába települnek át. A költözés a vezérigazgatóság 2100 fős létszámából közel 700 embert érint.

A MÁV 400 fős pályaüzemeltetési egysége a Mol Nyrt. egykori székházába, az Október huszonharmadika utcába költözik. Mivel ez az épület jelenleg felújítás alatt áll, a beköltözésre várhatóan június előtt nem lesz mód, így az érintettek a munkálatok befejezéséig otthonról dolgoznak majd.

További mintegy 700 dolgozó – a MÁV-Volán-csoport szolgáltatóközpontjának munkatársai – egyelőre home office-ban dolgoznak tovább, a központ elhelyezésére a MÁV közbeszerzést írt ki, előzetes információk szerint az árajánlat alapján az MKB XIII. kerületi irodaháza lehet a befutó. Mivel itt is felújításokra lesz szükség, a beköltözés legkorábban szeptemberben válik lehetségessé – mondta el a 24.hu-nak Meleg János.

A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága azt közölte a lappal, hogy „a vasúttársaság csoportirányítási és támogatási területeinek költözése jóval gyorsabban, mindössze két ütemben zajlik le, és várhatóan június elejéig teljesen lezárul”.

Mintegy 200 ember külsős szolgálati helyekre települ át; a bérszámfejtés egyik szervezeti egysége például a MÁV Kerepesi úti igazgatósági irodaházába.

Az egyes irodaházakban igyekszünk úgy elhelyezni őket, hogy minél több, egymással szorosan együttműködő szervezeti egység kerülhessen egy helyre

– írta a MÁV.

Az egykori MÁV-székházra az adásvételi szerződést még 2021 végén kötötték meg. Az értékesítésre már korábban, 2019-ben többször is kísérletet tett az MNV az általa üzemeltetett nyilvános és átlátható online aukciós felületen.

Kapcsolódó
Sikerült eladni az egykori MÁV-székházat

Sikerült eladni az egykori MÁV-székházat

Több mint hétmilliárd forintért kelt el.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.

március 18., 11:32

  • Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.

március 18., 18:15

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.

március 18., 17:34

  • Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.

március 18., 12:01

  • Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.

március 18., 15:26

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

tegnap, 16:58

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.

tegnap, 19:53

  • Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.

március 18., 10:16

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Címlapon
Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Azt viszont meg kell vizsgálni, miért omlik össze a csapat egy kapott gól után.

tegnap, 21:10

  • Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.

március 18., 10:43

  • Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.

március 18., 10:57

  • Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Fordulóponthoz érkezett az ország.

március 17., 11:34

  • Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

Kedvezőek a piaci lehetőségek.

március 17., 12:53

  • Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra

Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra

Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.

március 17., 16:19

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.

március 18., 08:07

  • Címlapon
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

tegnap, 17:24

  • Címlapon
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

tegnap, 21:44

  • Gazdaság
Ismét változás jön a benzinkutakon

Ismét változás jön a benzinkutakon

Nem mindenki örülhet.

március 17., 13:53

  • Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.

március 17., 12:48

  • Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.

március 18., 05:57