Nagy baj lesz, ha ezt meglépik a háziorvosok

További Gazdaság cikkek
-
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
- Mától újabb ingyenpénz érkezik a kkv-khoz
- Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
- Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
- Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Ha a teljesítményüket anyagilag díjaznák, akkor sem tudnának a mostaninál több beteget ellátni az orvosok, akik most is időszűkében gyógyítanak, és ez sokszor a minőség rovására megy – derült ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) februári felméréséből, amit a MedicalOnline szemléz.
A kamara megkérdezte a tagjait arról is, hogyan képzelik el a jövőjüket a következő három évben.
Csupán 55 százalék tervezi azt, hogy a jelenlegi óraszámban továbbra is csak az állami egészségügyben dolgozzon, 26 százalékuk viszont részben a magánellátásban vállalna munkát, a közellátásban betöltött státusza rovására
– írják az elemzésben, amelyből kiderül, hogy külföldre készül 6 százalék, nyugdíjba pedig 9 százalék vonul. Február 27-én Pintér Sándor belügyminiszterrel egyeztetett a Magyar Orvosi Kamara delegációja – derült ki abból a 93 oldalas dokumentumból, ami csütörtökön került fel a MOK honlapjára, és amelyben javaslatokat tesznek az ágazat átalakítására – világított rá az Economx.
A dokumentum tartalmazza egy, a tagság körében 2024. február 2-a és 7-e között végzett felmérés eredményeit is, amelyekből kiderül, hogy
az orvosokban egyre fogy a motiváció, 25 százalékos béremelésre vágynak, ám a többség ösztönzők bevezetése mellett sem tudna több beteget ellátni, mint jelenleg.
A teljesítmény visszaesése és a várólisták hosszabbodása miatt gyakran éri vád az orvosokat, hogy a paraszolvencia elvesztése folytán kevesebbet és kisebb hatékonysággal dolgoznak.
A kórházból vitték el a rendőrök az ismert nógrádi orvost
Egy salgótarjáni rendelőbe vonultak ki.
A kamara álláspontja az, hogy egyetlen adat sem támasztja alá, hogy a hálapénz kivezetésével megszűnt a motiváció a gyógyításra. Felmérésükből kiderült, hogy kollégáik 42 százaléka a paraszolvencia elfogadását tiltó jogszabály bevezetését megelőzően sem kapott hálapénzt, gyakran vagy hetente többször mindössze 18 százalék tett el borítékot.
Nem jó üzenet a bilincsben elvitt orvos
Az orvosokkal szembeni bizalomvesztés hátterében a központi kommunikáció hibás irányára is rámutat a kamara. A hálapénz büntethetővé tételét követően a Nemzeti Védelmi Szolgálat hálapénzkampányt indított, bilincsben elvezetett, a hivatásra szégyent hozó orvosokat tett közszemlére, ami a MOK szerint nemcsak a becsületes kollégák morálját rombolja, hanem az újabb generációk számára is rossz pályaképet mutat.
Ezt a fajta kommunikációt a felmérésben választ adók 82 százaléka értékelte orvosellenes hangulatkeltésként.
Az orvosok motiváltságát a MOK álláspontja szerint leginkább a munkakörülmények, a leterheltség és a bizalomvesztés befolyásolja.
A felmérésből kiderült az is, hogy a kollégák több mint fele csak közepes mértékben vagy annál kevésbé motivált, 38 százaléka pedig egy klinikailag validált szűrőskálán is mérhetően diszfunkcionális pszichés állapotban van. Korábban interjút készítettünk Álmos Péterrel, a Magyar Orvosi Kamara új vezetőjével, akivel kiveséztük a magyar egészségügy helyzetét.
Semmelweis Ignác nem hagyná szó nélkül a kórházakban terjedő fertőzéseket
Álmos Péter MOK-elnök szerint szerint a halál nem lehet társadalmi tabutéma.
(Borítókép: Colin McPherson / Corbis / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
3 órája
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
5 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
4 órája
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
2 órája
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
március 18., 10:43
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
6 órája
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Orbán Viktor bejelentése után indulnak az ellenőrzések, bírságot is kiszabhatnak
Célkeresztben az árak.
március 17., 09:53
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
5 órája
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra
Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.
március 17., 16:19
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
2 órája
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
10 órája
- Címlapon
Kiderült, mikor mutatják be Christopher Nolan Odüsszeiáját
Az Oscar-díjas rendező legújabb eposza igazi sztárparádét vonultat fel.
51 perce
- Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása
Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.
március 18., 06:53
- Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás
A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.
március 17., 12:48
- Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával
A tét a kontinens versenyképessége.
március 17., 16:44
- Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata
Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.
március 18., 05:57
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07