Még csak két hete van hatalmon Orbán szövetségese, de már a duplájába kerül a pelenka az országban

További Gazdaság cikkek
-
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
- Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
- Érdemes gyorsan cselekedniük az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára
Az elmúlt két hétben egy Buenos Aires-i menő borbár tulajdonosa azt tapasztalta, hogy a marhahús 73 százalékkal drágult, míg az általa salátákba tett cukkiniért 140 százalékkal többet kellett fizetnie. Egy Uber-sofőr 60 százalékkal többet fizetett a tankolásért. Egy apa pedig azt mondta, hogy kétszer annyit költött kisgyermeke pelenkájára, mint az előző hónapban – írja riportjában a The New York Times.
Argentínában, amely a galoppozó infláció szinonimája, az emberek megszokták, hogy szinte mindenért többet kell fizetniük. De az ország új elnöke alatt az élet gyorsan egyre fájdalmasabbá válik.
Argentína már akkor is a világ harmadik legmagasabb inflációs rátája alatt szenvedett, amikor Javier Mileit november 19-én elnökké választották:
az árak 160 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.
Milei december 10-i hivatalba lépése és az argentin valuta gyors leértékelése óta azonban az árak olyan szédítő mértékben emelkedtek, hogy a 46 millió lakosú dél-amerikai országban sokan arra vonatkozó számításokat végeznek, hogy vállalkozásuk vagy háztartásuk hogyan élheti túl a sokkal mélyebb gazdasági válságot.
Az elnök szerint az infláció gyorsulása elkerülhetetlen
Milei szóvivője, Manuel Adorni szerint az infláció gyorsulása elkerülhetetlen következménye annak, hogy Argentína torz gazdaságát végre rendbe hozzák.
Rengeteg probléma és megoldatlan kérdés maradt, amelyekkel el kell kezdenünk foglalkozni. Elkerülhetetlen, hogy hónapokon keresztül magas legyen az infláció
– mondta.

Milei figyelmeztette az argentinokat, hogy a kormányzat csökkentésére és a gazdaság átalakítására irányuló tervei eleinte fájdalmasak lesznek.
„Inkább mondom el a kényelmetlen igazságot, mint a kényelmes hazugságot” –mondta beiktatási beszédében, és a múlt héten hozzátette, hogy véget akar vetni az ország „hanyatlásának”.
Növekvő szegénység, értékét vesztett valuta
Argentína gazdasága évek óta válságban van, krónikus inflációval, növekvő szegénységgel és a valuta értékvesztésével. A gazdasági zűrzavar kövezte ki az utat az elnöki székbe Milei számára, aki politikai kívülállóként évekig közgazdászként és televíziós személyiségként harcolt a szerinte korrupt politikusok ellen, akik személyes haszonszerzés céljából tönkretették a gazdaságot.
A kampány alatt megfogadta, hogy láncfűrésszel fogja szétvágni az állami kiadásokat és szabályozásokat, sőt a gyűléseken egy valódi láncfűrésszel is hadonászott.
Milei győzelme után az áremelkedés felgyorsult.
Beiktatták Orbán Viktor láncfűrészes harcostársát, aki öleléssel fogadta Zelenszkijt
Több ország vezetője is részt vett a ceremónián.
Az előző baloldali kormány bonyolult valutakontrollt, fogyasztói támogatásokat és más intézkedéseket alkalmazott a peso hivatalos értékének felduzzasztására és több kulcsfontosságú termék árának mesterségesen alacsonyan tartására – a gáz, a közlekedés és az áram árát. Milei megfogadta, hogy mindezt visszafordítja, és nem is vesztegette sokáig az idejét.
Két nappal hivatalba lépése után megkezdte a kormányzati kiadások csökkentését, beleértve a fogyasztói támogatásokat is. Emellett 54 százalékkal leértékelte a pesót, és a kormányzati árfolyamot sokkal közelebb hozta a piaci értékéhez.
Nincs megfelelő társadalmi védőháló
Közgazdászok szerint az ilyen intézkedésekre Argentína hosszú távú pénzügyi problémáinak megoldásához volt szükség. De rövid távon fájdalmat is okoztak, még gyorsabb infláció formájában. Egyes elemzők rámutattak, hogy a legszegényebb argentinok számára nincs megfelelő védőháló.

Szerdán Milei elindította a kormány és a gazdaság átalakítására irányuló következő nagy lépéseit egy sürgősségi rendelettel, amely jelentősen csökkenti az állam szerepét a gazdaságban, és számos szabályozást megszüntet.
Az intézkedés megtiltja az államnak, hogy szabályozza a bérlakáspiacot, és korlátozza a bankok és az egészségbiztosítók által az ügyfeleknek felszámítható díjakat; megváltoztatja a munkaügyi törvényeket, hogy megkönnyítse a munkavállalók elbocsátását, ugyanakkor korlátozza a sztrájkokat; és az állami vállalatok jogállását úgy alakítja át, hogy privatizálni lehessen őket.
Számos jogi elemző azonnal megkérdőjelezte a rendelet alkotmányosságát, mondván, hogy Milei megpróbálja aláásni a kongresszus ellenőrző funkcióját.
A fésűt hírből sem ismeri, a láncfűrészt imádja Orbán Viktor új szövetségese
A magyar kormányfő meg is hívta Budapestre Argentína új elnökét.
(Borítókép: Tüntetők tiltakoznak Javier Milei kiigazítási politikája ellen Buenos Airesben, Argentínában a Nemzeti Kongresszus előtt 2023. december 21-én. Fotó: Mariana Nedelcu / SOPA Images / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
Cáfolták az Európai Bizottság állításait.
24 perce
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
4 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
51 perce
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
3 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
4 órája
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
5 órája
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
7 órája
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
2 órája
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04