Szigorít a kormány, kíméletlen módon megemelték a pénzbírságokat

2023.07.08. 07:43
A Magyar Közlöny július 6-i számából többek között az is kiderült, hogy az Országgyűlés változtatott a pénzbírságok összegein, a fiatalkorúakra vonatkozó szankciókon, a helyszíni bírságokon és a jövőben másképp számítják a közmunkákat is, mint eddig.

Az Országgyűlés július 4-én új jogszabályt fogadott el, amely értelmében módosult a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény – vette észre a Világgazdaság.

30 százalékkal emelték a pénzbírságokat

Mint megjegyzik, a szabálysértési törvény több ponton is módosult, a pénzbírság legalacsonyabb összege 6500, legmagasabb összege pedig 200 ezer forintra emelkedik.

Előbbi eddig ötezer, utóbbi pedig 150 ezer forint volt, vagyis mintegy 30 százalékos emelés történt. A szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 300 ezer forint volt a maximum, ami 400 ezer forintra emelkedett.

Változtak továbbá a fiatalkorúakra vonatkozó szankciók (itt a lap megjegyzi, hogy ez a rész azokra vonatkozik, akik a szabálysértés elkövetésekor a tizennegyedik életévüket betöltötték, de a tizennyolcadikat még nem).

Esetükben a pénzbírság legmagasabb összege 50 ezer forint, a szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 100 ezer forint volt. Ez módosult 65 ezer, illetve 130 ezer forintra. Nőtt a helyszíni bírság legmagasabb összege is, 25 ezer forint helyett már 32 500 forint szabható ki.

Jelentősen emelkedett a helyszíni bírság összege is. Eddig ötezer forinttól 50 ezer forintig állapíthatták meg, ami hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén 70 ezer forintig terjedhetett. Mostantól viszont hatezer-ötszáz forinttól 65 ezer forintig mozoghat a büntetés, hat hónapon belüli újabb szabálysértés elkövetése esetén pedig 90 ezer forintig terjedhet.

Másképp számítják be a közmunkákat is

A Magyar Közlönyben megjelent módosítások a beszámítási rendelkezésekre is kiterjedtek. Korábban a szabálysértési őrizet, valamint a négy óránál tovább tartó előállítás minden megkezdett órája helyébe 200 forint pénzbírságot kell beszámítani. Ez az összeg száz forinttal emelkedett.

Változott a meg nem fizetett pénzbírság következménye is. A pénzbírságot meg nem fizetés esetén a bíróság szabálysértési elzárásra változtatja át, ötezer forintonként egynapi szabálysértési elzárást kellett számítani, ami 6500 forintra emelkedett. 

A meg nem fizetett pénzbírság vagy helyszíni bírság helyébe továbbra is léphet közérdekű munka. A meg nem fizetett pénzbírság helyébe korábban ötezer forintonként hat óra közérdekű munkát kellett meghatározni, ami mostantól 6500 forint.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

tegnap, 18:23

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50