Lufiként engedték el Matolcsy Györgyék a forintot

Elengedi
2023.04.25. 14:36
Keddi kamatdöntésén a jegybank a vártnál nagyobb mértékben vette le a lábát a fékről. A forint a kamatdöntésre eleinte erősödéssel reagált, majd a jegybanki alelnök beszéde után hátraarcot vett, és jelentősen gyengült a főbb devizákkal szemben. Szerda reggel próbál visszakapaszkodni a magyar fizetőeszköz.

A jegybank múlt szerdán kilátásba helyezte a kamatfolyosó felső szélének csökkentését, amelynek hatására a magyar deviza az egy héttel korábbi 370-es euró-forint árfolyamról egészen a 380-as tartományig gyengült vissza.

Kedden be is igazolódtak a pletykák, és döntött a jegybank, de az előzetes várakozásokat meghaladó mértékben vágta vissza a kamatfolyosó felső szélét, 450 bázisponttal. A forint a kamatdöntésre eleinte erősödéssel reagált, majd Virág Barnabás megszólalt a kamatdöntő ülést követő háttérbeszélgetésen, és a magyar fizetőeszköz gyengülni kezdett.

Így áll most a forint

Kedd reggel kilenc óra magasságában 375,8 körül járt a forint az euróval szemben, és stabilan a reggeli szint közelében tartózkodott, nem volt megfigyelhető nagy elmozdulás. A kamatdöntés után nem találta az utat a magyar fizetőeszköz, a 375,4-es árfolyam körül ingadozott, majd a 374-es szint közelébe erősödött, de Virág Barnabás kamatdöntést követő beszéde után gyengülésbe kezdett, 20 óra 40 perckor már a 378-as határt is átlépte a forint. Ez hétfőhöz képest több mint 0,6 százalékos gyengülést jelent. Szerda reggel próbál visszakapaszkodni a magyar fizetőeszköz, 9 óra magasságában 376,82 forintot ér egy euró.

EURHUF 2023-04-26 09-00-27.png

A dollárral szemben a magyar deviza kedd este 344,79-re gyengült, majd szerda reggel 9 órakor némi erősödéssel 342,41-re ért.

USDHUF 2023-04-26 09-00-38.png

Erős maradhat a forint

A forint árfolyamát elsősorban a 18 százalékos egynapos MNB betéti kamat 2022. októberi bevezetése fordította meg, azonban az energiaárak zuhanása miatt javuló cserearány hatására érdemben csökkenő folyó fizetési mérleghiány is pozitívan támogathatja a devizát – állapította meg lapunknak Balog-Béki Márta, a Magyar Bankholding tőkepiaci elemzője.

A bankholding a forint árfolyamára vonatkozó előrejelzést javította, amit indokol a forint gyors év eleji erősödése, a gáz- és energiaárak év eleje óta látott csökkenése és alacsonyabb szinteken való stabilizálódása, ami érdemben javítja a külső egyensúlyt, a dollár év eleje óta látott gyengülése, valamint az MNB kamatcsökkentésének elhúzódása.

Az idei év végére összességében a jelenlegi szinthez közeli árfolyamot várnak jelentős valószínűséggel, az euró-forint árfolyamát 378-ra teszik, elsősorban külső egyensúlyi folyamatok alapján.

A forint árfolyamában a jelenlegi szintekhez képest a közeljövőben nem várnak jelentősebb erősödést, de pozitív teljes EU-s megállapodás és forrásbeáramlás esetén elképzelhető egy markáns további erősödés, amire elsősorban az év második felében lehet számítani.

A későbbiekben a várható hazai kamatcsökkentési ciklus ellenére nem számítanak a forint jelentős gyengülésére sem, mivel az infláció várható meredek csökkenésének hatására év végére pozitív lesz a reálkamatláb, ami csökkentheti az elvárt hozamokat, míg kockázati megítélésünk javulása a hazai kamatfelárak szűküléséhez vezethet.

A tavaly látott szélsőséges kilengésekre jelenleg kisebb az esély, de az előre nem látható, például hirtelen geopolitikai fejlemények, egy estleges energiapiaci fordulat vagy a gyors fejlett piaci kamatemelésekből eredő újabb pénzügyi stabilitási kockázatok esetén ez a pálya hordozhat kockázatot – világított rá az elemző.

Továbbra is igaz, hogy a jegybanki nyilatkozatok, iránymutatások és szóbeli intervenciók elsődleges fontosságúak a devizaárfolyamok alakulásában, különösen a kamatpályák csúcsához (Fed és EKB) és a várható kamatcsökkentések kezdetéhez (MNB) közeledve – hangsúlyozta az elemző.

(Borítókép: Index)