
További Gazdaság cikkek
-
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
- Spanyország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
- Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
- Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
- Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
Pákozd Gergely kifejtette, hogy a behozatal aránya változó mértékben csökken, 2022 előtt 20 százalék körül alakult. Az átlagos havi fogyasztást ki tudják elégíteni a magyarországi termelők, de karácsony és húsvét előtt annyira megugrik a kereslet, hogy csak külföldi szállítmányokkal lehet biztosítani a szükségletet. A vásárlás ráadásul évről évre későbbre tolódik, egyre inkább az ünnep előtti utolsó napokra marad a vevői roham.
Hozzátette, hogy a tojás előállítási költségei egyelőre nem változtak jelentős mértékben, hiszen hiába csökkent az utóbbi hónapokban a takarmány-alapanyagok ára és az energiaköltség, ezek beszerzéséről még tavaly ősszel, magasabb áron kellett megállapodniuk a termelőknek.
Most abban bízhatnak, hogy a takarmány-alapanyagok piacán a növekvő kínálatnak köszönhetően mérséklődnek az árak, valamint a tavalyinál olcsóbb lesz az energia akkor is, amikor a 2024-es termelési ciklusra kell megkötniük a szerződéseket
– tette hozzá.
Az ellátási pánik mindenesetre elmúlt, és ugyancsak kedvez a termelőknek, hogy az Ukrajnából olcsón érkező tojás egyelőre nem töri le az árakat. Az Egyesült Államokban komoly károkat okozott a madárinfluenza, ezért jelentős a nemzetközi kereslet, az ottani piac felszívja az európai többlettojáskészleteket – magyarázta.
Sietni kell a tojás beszerzésével húsvétra
Csaknem kétszer annyit fizethetünk érte, mint egy évvel ezelőtt.
A helyzet akkor lesz nehéz, amikor helyreáll a termelés a tengerentúlon, és az uniós előírásoknál kevésbé szigorú ukrajnai termelésből továbbra is korlátozás nélkül jöhet tojás az EU-ba – hangsúlyozta.
Pákozd Gergely szerint továbbra is belföldön termelt tojást érdemes választani, mert az garantáltan jó minőségű, és biztosítja a termelés fennmaradását, ezzel együtt az ország ellátásbiztonságát is.
A magyar fogyasztás évente körülbelül 2,3 milliárd darab, legutóbb az 1990-es években esett vissza jelentősebb mértékben. Azóta legfeljebb csak a diéta- és fitnesztrendek befolyásolták valamennyire, de nyilvánvaló, hogy a tojás önmagában is teljes értékű, kiváló élelmiszer – emelte ki a szövetség alelnöke.
(Borítókép: Oláh Tibor / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
2 órája
- Mindeközben
Különleges meglepetéssel készült Balogh Petya számára a Cápák között vállalkozója
32 perce
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
2 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
3 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson
Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.
tegnap, 19:59
- Címlapon
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
3 órája
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész
Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.
tegnap, 19:43
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
18 perce
- Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre
Kedvezőek a piaci lehetőségek.
március 17., 12:53
- Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás
A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.
március 17., 12:48
- Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával
A tét a kontinens versenyképessége.
március 17., 16:44
- Mindeközben
Megkérte olimpikon párja kezét Jake Paul, fotókat is mutatott a romantikus eljegyzésről
tegnap, 10:56
- Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra
Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.
március 17., 16:19
- Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata
Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.
március 18., 05:57
- Gazdaság
Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége
A miniszter szerint a Tisza Párt elnökének nincsenek saját ötletei.
március 17., 17:17
- Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása
Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.
március 18., 06:53
- Mindeközben
Mikes Anna romantikus fotóval köszöntötte fel Krausz Gábort a születésnapján
március 22., 21:32
- Címlapon
Tiszta vizet öntött a pohárba Trump különmegbízottja az európai orosz fenyegetéssel kapcsolatban
3 órája
- Címlapon
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
3 órája