Sietni kell a tojás beszerzésével húsvétra

DEBRE20220412006
2023.03.14. 10:55

Az elemzés szerint az árstop kivezetésére ideális lenne a húsvét utáni időszak, mert a szezonális hatásokra reagálnának a szereplők a tojás esetében, de nem tudnak az árstopok miatt.

A hazai tojástermelők képesek kielégíteni a húsvét környékén megnövekvő igényeket. Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) alelnöke az Agroinform.hu-nak elmondta:

Nem számítunk ellátási problémákra a következő hetekben. Ugyanakkor azt javasoljuk a vásárlóknak, ne az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást, mert egy nagyobb roham az adott napra okozhat pillanatnyi hiányt. Másnapra azonban ismét lesz tojás a polcokon, mivel a tyúkok kiszámítható módon tojnak – csak nem azonnal és bármennyit

– fogalmazott a szövetség elnöke a portálnak.

A 2022. november 9-én a tojásra is kiterjesztett élelmiszerárstop hatására a termék átlagára az elmúlt hónapokban 90 forint körüli szintre állt be. Ez éves szinten 80 százalék körüli drágulást jelent. Tavaly húsvét környékén 50 forint körül mozgott a fogyasztói átlagár.

A tojás önköltségének legnagyobb hányadát, 70 százalékát teszi ki a takarmány, aminek pedig az ára az elmúlt évben megduplázódott.

A költségek további hányadát az eszközbeszerzéseken kívül az energia- és munkabérköltségek teszik ki – ezek mindegyike ugrásszerűen nőtt az elmúlt 12 hónapban. 

A húsvétot követő időszakban hagyományosan visszaesik a kereslet, amit az is erősít, hogy az otthon tartott tyúkok is elkezdenek tojni, kiváltva a bolti, piaci beszerzések egy részét. A kereslet csökkenése pedig fogyasztói szempontból kedvezőbb átlagárakat eredményezhet.

Az árstop betöltötte szerepét, és a lakosság hosszú távú, biztonságos ellátása immár annak mielőbbi kivezetését teszi szükségessé. Az április végi határidő fogyasztói szempontból ideális lehet, mert ebben az időszakban megvan a lehetősége annak, hogy az árak a felső ársapka eltörlésével sem mozdulnak felfelé

– mondta Pákozd Gergely.

(Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

2 órája

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

2 órája

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

1 órája

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20