The New York Times: A szankciók nem olyan pusztítóak, mint ahogy azt a Nyugat remélte

K EPA20230221278
2023.02.24. 11:40 Módosítva: 2023.02.24. 21:18
A világ széttöredezett, ahelyett, hogy kettészakadt volna – írták a The New York Timesban. Amerika egyik legnagyobb hírű lapjában az elmúlt egy évet és az Oroszország ellen bevezetett szankciók hatását elemezték.

Egy éve robbant ki az orosz–ukrán konfliktus, így a The New York Times megvizsgálta, hogy az Oroszország ellen bevezetett nyugati büntetőintézkedéseknek milyen hatása volt. Megállapítják: közel sem volt olyan pusztító, mint azt várták. Úgy fogalmaznak, hogy egy év elteltével egyre világosabbá válik, noha a nyugati összefogás továbbra is szilárd, nem tudta meggyőzni a világ többi részét Moszkva elszigeteléséről.

A világ nem szakadt ketté, de széttöredezett

– áll Amerika egyik legnagyobb lapjában. Sok ország a saját érdekei védelmére összpontosít, és így a nyugati országok között sem tökéletes az egység. „Magyarország az Európai Unió tagjaként technikailag szankcionálta Oroszországot, de Orbán Viktor vezetése alatt tartósan kilógott az Európai Unión belül Ukrajna támogatóinak sorából” – ezt a részt külön kiemelték.

A szankciók nem hoztak eredményt

Részletesen megvizsgálták a szankciók hatását, figyelembe vették a nyugati országok katonai és pénzügyi segítségnyújtását is. Majd a szankciókat úgy értékelték, hogy azok az orosz import kulcsfontosságú területeit érintik,

de nem olyan „pusztítóak”, mint ahogy azt a Nyugat remélte.

Ezt nagyrészt azzal magyarázzák, hogy abba a piaci űrbe, amelyet a szankciót bevezető országok maguk mögött hagytak, más országok léptek be. Összességében a lap azt a következtetést vonja le, hogy mivel nem sikerült Oroszországot teljesen izolálni, így a bevezetett büntetőintézkedések is hatástalanok, és a nyugati egység fennmaradásán múlhat a konfliktus végkimenetele.

„Putyin arra játszik, hogy a háború nemzetgazdaságokra és belpolitikára gyakorolt hatása miatt aggódó európai országok végül elállnak a szankcióktól és a fegyverszállítások támogatásától” – olvasható a cikkben. Ezt később úgy egészítik ki, hogy „talán Amerika is belefárad a háborúba a jövő évi elnökválasztás miatt, és nyomást gyakorol majd Ukrajnára, hogy engedjen Putyinnak”.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2023. február 21-én. Fotó:  MTI / EPA / Szputnyik / Kreml / Pool / Orosz elnöki sajtószolgálat)

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

NÖVEKEDÉSRŐL ÉS EGYENSÚLYRÓL

Legyen ott ön is!