Itt az Index nagy burgonyacsipsztesztje!

20221215  MG 8107
2022.12.29. 15:54
Szerkesztőségi kóstolóbizottságunk ismét összeült. Az év utolsó terméktesztjén a szilveszteri buli oszlopos tagja, a vékony burgonyaszelet került terítékre. És nem is akármilyenek, a magyarok két kedvencét vetettük ízlelőbimbóink alá.

A burgonyacsipsz születésnapját véletlenül ismerjük, 1853. augusztus 24-re datálható. A legenda szerint az Egyesült Államokbeli Saragota Springsben egy vasúti iparmágnás, Cornelius Vanderbilt egy étteremben köretként karikakrumplit rendelt, amelyet a felszolgáláskor újra és újra túl vastagnak talált, ezért mindig visszaküldte a konyhára. Így történt a szeletek folyamatos vékonyítása. 

Az anyádat, akkor csinálok neked egy ilyen hártyát

– a szakács, George Crum daccosan megelégelte a szokatlan kérést, amelynek végül eleget tett. Sokan vitatják a legendát, mivel nem óriási találmányról van szó. Elképzelhető, hogy már jóval korábban készítettek ilyen sós snacket. Csipszről valójában a harmincas évektől beszélhetünk, amikor egy kis, ma is létező ír gyártó, a Teito feltalálta a fűszerezést, amely technikailag nem annyira könnyen oldható meg, mint elsőre gondolnánk – ismertette meghívott vendégünk, a csipszek talán egyik legnagyobb hazai szakértője Szabó Gábor, aki mintegy 25 évig dolgozott a Chio- termékeket gyártó Intersnacknél piackutatási és -elemzési területen.

Vigyázz, kész, ízlelj!

Szakmai pályafutása során Szabó Gábor csak nagymintás terméktesztekkel dolgozott. Ezek során legalább 150 ember kóstol meg két különböző csipszmintát. A tesztelők egyik fele az A mintát, A másik fele a B mintát kóstolja meg először. Azaz a mintákat rotálják, hogy az elsőként kóstolt minta még csak véletlenül se indulhasson helyzeti előnyből. Előfordul, hogy egy tesztben négy-öt, nagyon eltérő ízirányhoz tartozó mintát vizsgálnak, de ennél többet soha, mert az ember ízérzékelése eltompul a kóstolás során. Habár Szabó Gábor szerint a szakma és a gyártók a kardjukba dőlnének tesztmódszerünket látva, még ez a laza módszertan sem tántorította el attól, hogy részt vegyen a kóstolónkon. 

Lássuk, hogyan állták a sarat az Index szerkesztőségének tagjai, akiknek már a felvezetőben csorgott a nyáluk a sós snack után. Elsőként sós csipszekkel kísérleteztünk, vakteszt lévén némi trollkodással is megfűszereztük.

Mondjuk nem gondoltuk volna, hogy a csíny akkora meglepetést okoz majd, amitől még az állunk is leesik.

Bátor versenyzőként a Penny minimalista dizájnú, kék csomagolású Salty sós burgonyacsipsze szállt először a ringbe. Külsejétől nem ájultunk el, mivel barna héjmaradványos csipszek meredtek ránk a tálból, amelyeket zöld elszíneződés tarkított. A csipszguru elárulta, hogy a zöld foltokat még gumókorukban szedték össze a burgonyák, feltételezhetően túl sok időre hagyták kint a napon, és elkezdtek kicsírázni.

Valaki odaszólhatna a gyártónak, hogy nem a szoliztatástól lesz aranybarna a csipsz.

A nem túl megnyerő külső szinte előrevetítette az ízbeli csalódást is – minimális sót éreztünk, viszont annál több keserű ízt, amit a szakértő szerint a túlzott keményítőtartalom okoz. 

Az első csalódás után feltételeztük, hogy ennél már csak jobb jöhet – vesztünkre. A következő versenyző tűrhetőbben nézett ki, de olyan volt, mint az oxigén – színtelen, szagtalan és íztelen. A Lay’s Salty sós csipszre a natúr volt a legtalálóbb szó, amit az íz leírására találtak tesztelőink.

Nézzük a jó oldalát, legalább nem sózták el, így templomi ostyának még tökéletes lehet. Illetve csak lehetne, mert az olajat viszont nem sajnálták róla, ez pedig eretnekség. 

Következőnek az Aldi saját márkás Snack Fun sós csipsze járt körbe az asztalnál, kézről kézre járt a tál, hogy a bírák mélyen beszívják az aranysárga burgonyaszeletek illatát. Egy életre szóló élményt kaptak, többen így írták le, idézzük: „Pfúj! Ez romlott!”, „Ú, ez avas!”, megint mások szotyiszagot véltek felfedezni. Volt, aki már ezzel az élménnyel betelt, azonban az igazán elhivatott kóstolók – felismerve a lépés fontosságát az emberiség számára – kivettek egy darabot a tálból, és megízlelték. Az emberi érzelemkifejezés széles skáláját lehetett felfedezni az arcukon az undortól a megbánt döntéseken át a rossz pályát választottam-ig. A szakértő elárulta, hogy a szállításnál süthette túl sokáig a nap a csipszet, vagy fűtőtest mellé rakhatták, így megromlott. Ez így már a második gyártó, aki indokolatlanul szaunáztatja a burgonyaszeleteket.

Ennyi rossz íz után, mivel nem tudtuk, milyen márkákat kóstolunk, biztosak voltunk benne, hogy Magyarországon beköszöntött a csipszválság.

Kész, ennyi, hazánkban már nem lehet jó csipszet enni.

Aztán moderátorunk kezében tartotta az újabb tálat, benne már messziről aranylottak a Chio sós csipsz szeletei. Kinézetre ugyan bizalomkeltő volt, kóstolóink az előző csipszektől traumatizálva mégis szinte remegő kézzel emelték a szájukhoz. Lassú, félszeg roppanások, majd kisvártatva jöttek a reakciók: 

Megmenekültünk, ez jó!; Na végre! Azt hittem ma már csak rossz csipszeket eszünk; Ez olyan, mint a fény az alagút végén.

A csipsz emlékeztetett minket, hogy miért is szeretjük ropogtatni mozimaratonok és baráti összejövetelek közben – hosszan tartó sós íz, hangosan roppanó szemek, kellemes csipszillat.

A következő versenyzőnk a legnagyobb brit áruházlánc, a Tesco saját márkás sós csipsze volt. Nálunk ugyan ez a márkanév nem olyan hangzatos, mint saját hazájában, de vakteszt lévén ez nem befolyásolta a kóstolókat a független értékelésben. Az előző, kellemes élményen felbuzdulva nagy reményekkel vettek bíráink az aranysárga, gusztusos csipszből, majd az első roppanások után ismerős kifejezés ült az arcukra, a csalódás. „Igaz a mondás, nem minden a külső” – hangzott el az első vélemény. Egy másik tesztelő szerint „az íze is lehetne szép” Nem meglepők a reakciók, a csipsz íze ugyanis hamar elillant, és csucsogott az olajban. 

Tréfának indult a mezőny utolsó indulója, de végül a Penny tengeri sós, borsos csipsze elképesztően vitte a pálmát. Már kinézetre is különleges volt: a só mellett borsszemek ékesítették a csipszdarabokat, sötét színűre festve őket. Tesztelőink még az orrukhoz sem emelték a csipszet, máris erőteljes borsillatról számoltak be. Amit illatban nyújtott, azt hozta ízben is: erőteljes borsíz, némi ecetes mellékzöngével. „Még életemben nem láttam és nem is kóstoltam ilyen csipszet, de amúgy jó” – örvendezett egyik tesztelőnk. Az értékelésekben is az elsők között szerepelt ez a csipsz: jött, látott és győzött. És mind egy szálig el is fogyott, akkora siker lett.

Hagymás-tejfölös mezőny

A hagymás-tejfölös-megmérettetés az Aldi saját márkás termékével indult. Külsőben esztétikus, szép sárga szemek néztek vissza ránk a tálból. Reménykedve, hogy a fellelhető legjobb hagymás csipszeket kóstolhatják, tesztelőink gyors mozdulattal nyúltak a tálba, hogy a lehető legrövidebb úton juttassák ízlelőbimbóik birodalmába az aranyló falatokat. A magabiztos lendületet hamar megtörte a szomorú realitás, talán életük legrosszabb hagymás-tejfölösét kóstolták. „Nagyon mű a por, hagymát egyáltalán nem lehet érezni rajta” – elégedetlenkedtek.

Ekkor még nem sejtették, hogy milyen mélyre vezet a hagymás-tejfölös alagút.

A Chio hagymás-tejfölös terméke folytatta a sort, amit talán be sem kell mutatni, hiszen a szakértő szerint ez hazánkban az egyik legnépszerűbb csipsz – mindenkinek beleégett a memóriájába, hogy „Chio-Chio-Chio csipsz”. Kinézetre és ízre hozza a kötelezőt: aranysárga külső, roppanós szemek, erőteljes hagymaíz. A bírálók a legjobbak közé pontozták, azonban figyelmeztetést adtak ki:

Ha randizni mész, előtte semmiképp, mert ez tuti egész estére vállalhatatlanná teszi a leheleted.

Ugyanakkor negatív kritikát is kapott a csipsz, több bíráló szerint is túl olajos.

A magyarok nagy kedvence a hagymás-tejfölös, de vajon a kóstolók képesek-e megkülönböztetni az újhagymástól? Erre elsőként a Tesco termékével tettük kísérletet, amely nagyon meg is érdemelte volna, hogy szépítse a sós mezőnyben elszenvedett vereséget. Kinézetre gyanúsan barna, szinte előrevetíti a csalódás lehetőségét. Félszegen nyúltak tesztelőink a tálba, ódzkodva emelték szájukhoz a barna szemeket. A roppanások után csak elégedett hümmögésekkel tudatták a tesztelők, hogy itt bizony kellemes meglepetésben volt részük. „Ízre ott van, érződik az újhagyma” – véleményezte az egyik kóstoló. A tál aztán elidőzött még az asztalon, amíg egymást váltogatva üresre szedték a kezek.

Az amerikai nagyágyú, a Lay’s Fromage csipsz következett. A Chio legnagyobb vetélytársaként, azt gondolhatnánk, fej-fej mellett fognak versengeni, de nem is tévedhetnénk nagyobbat. A külső megjelenés mellett – sok a barna darab – az ízét is kifogásolták a bírák, többen mondták hogy ecetes íze van, „enyhén kellemetlen az utóíze”, „eddig nálam ez a vesztes”.

Ebben az értelemben nem teljesíti szlogenjében vállalt ígéretét a márka, miszerint »Jobban ízlik vele minden nap«. De az is lehet, hogy csak rossz napon kóstoltuk.

Következő versenyzőnk a Chio újhagymás csipsze volt. Több szempontból is különlegesnek mondható a termék, ugyanis avasságban nem volt párja, és elsőként kapott nulla pontot az egytől ötig terjedő skálán, így a mezőny legalján végzett. „Pfúj! Ez olyan mintha romlott lenne!”

Ezzel vallatni lehetne, olyan rossz!

– keltek ki magukból a tesztelők. Ilyen gyorsan még nem láttunk embereket a vizespohár után nyúlni.

Amilyen kellemes meglepetést nyújtott a Penny sós-borsos csipsze, legalább annyira lehozott minket az életről a Salty hagymás-tejfölös verzió. Tolakodóan erős olajszag, rusnya csipszdarabok és beazonosíthatatlan ízvilág jellemezte.

Egy igazi aliencsipsz, ami kenterbe veri a horrorfilm legdurvább jeleneteit is. 

Már zsinórban a harmadik borzasztó hagymás csipszen voltunk túl, amikor megérkezett a CBA piros zacskós hagymás terméke. A nagy számok törvénye alapján már csak jó csipsz jöhet, gondoltuk. Aztán megérkezett a tálban a messiásként várt csipszrakás, de ujjongás helyett zavart tekintetek néztek egymásra, ugyanis olyan szinten voltak csúnyák a szemek, hogy nem vonatkozott rájuk a szépség belülről fakad szólás. Az esélyt azért illik megadni, így elsőnek szagmintát vettünk, és amit éreztünk, tovább erősítette a gyanúnkat: ha egy csipsz ronda, tolakodóan sós és avas az illata, tehát egy rossz csipsz jegyeivel bír, akkor valószínűleg az egy rossz csipsz.

Mindenesetre tesztereink felkészítették ízlelőbimbóikat az újabb bevetésre, nyelvükre helyezték a betolakodót.

Pár másodpercen belül arcukról leolvasható volt az undor 150 árnyalata.

És ezen a ponton már bántuk, hogy nem helyeztünk ki szalvétákat, hogy kóstolóink rövid úton szabadulni tudjanak a sós-avas ellenségtől.

Aztán jött utolsó versenyzőnk egyenes Erdélyből. Egy igazi székely keménylegény, a Csíki fokhagymás csipsze. Tradíció és rock&roll, írták a csomagolásra a termék ötletgazdái. Ilyen beharangozóval csak jó csipsz kerülhet az asztalra, gondolhatná az egyszeri fogyasztó. Na de tesztereink már nem hétköznapi csipszevők, szintet léptek a tucatnyi csipsz és megannyi hangzatos szlogen után, így nem is dőlnek be holmi fiatalos, dinamikus, rockos szlogennek. A rock és a roppanás között érezhető némi szinergia, na de szlogenekkel nem lakunk jól ugyebár. Nézzük is, mit sütött ki a szomszéd számunkra. Külsőre rendben van, aranyló csipszdarabok, nem túl olajos, biztató jelek ezek.

Elhozhatja számunkra a nirvánát a sorozatos rossz élmények után. Orrukhoz emelve a tálat megszagolták a teszterek, és zöld utat adtak. Már csak az utolsó lépés, a kóstolás maradt, mielőtt a várva várt ízkoncert elkezdődne ízlelőbimbóink színpadán. A csipszeket szájukhoz emelik a teszterek, szinte magukban számolnak vissza, feszült a légkör, mielőtt a csendet megtörik az első roppanások.

Reccs-ropp. Semmi Rock&Roll, csak csend.

Majd az egyik teszterünk megszólal: „Basszus, ez nagyon rossz! Nem is tudom leírni, milyen íze van. Nem avas, de nem is hagymás, valahol a kettő között félúton.” Csipszmesterünk halolajízt vélt felfedezni, habár ez lehet annak is a következménye, hogy addigra már tengerszint alá süllyedtek az elvárásaink. Sajnálattal közöljük tehát, de a koncert elmarad. A nagy remények szertefoszlottak, de még őrizzük a jó csipszek emlékét, hiszen ilyenek is voltak. 

Íme az eredmények

A csipszeket négy szempont alapján, 1–5-ig terjedő skálán pontozta négy szempont alapján (külső, állag, illat és íz) a kóstolón részt vevő hat ember. Az első helyen holtversenyben 95 ponttal a Chio sós, illetve hagymás-tejfölős csipsze áll. A német márka mögött csaknem 20 ponttal maradtak el a középmezőny legerősebb versenyzői, például a Penny borsos csipsze (78 pont), a Snack Fun hagymás-tejfölöse (76 pont) és a Tesco újhagymás csipsze (76 pont). Kóstolóink ízlelőbimbóin rövid, de emlékeikben maradandó sérülést okozó csipsz: a Penny Salty hagymás csipsz (43 pont), a CBA piros hagymás (43 pont) és a már-már vallatóeszközként is használható, egyben utolsó helyen végző Snack fun sós csipsz (38 pont). Az összesen elérhető pontszám 120 volt, tehát még van hová fejlődnie az első helyezetteknek is a maguk 95 pontjával.

Értékes haditáp volt a csipsz

A szakértő elmondta, hogy a termék a Nyugat-Európát megszálló amerikai katonákkal érkezett meg, a hadtápjukkal együtt szállították. A termékben rejlő piaci potenciált a kontinensen jelen lévő élelmiszeripari szereplők is meglátták. Amíg Amerikát a Lay’s hódította meg, addig Németországban az Intersnack kezdett el nagyobb volumenben burgonyacsipszet gyártani. Érdekesség, hogy az autógyártó Opel kezdett el kínjában csipszet előállítani, ugyanis a szovjet hadi kártérítés miatt le kellett szerelniük autógyárukat. Családi birtokukon kezdtek el csipszburgonyát termeszteni, célcsoportjuk pedig a Rajna-vidéken állomásozó amerikai katonák voltak, ahonnan az egész német lakosság kedvencévé vált. 

Nálunk befuccsolt a csipszbiznisz

Magyarországon a nyolcvanas években kezdett egy maszek csipszet gyártani üstös technológiával, a terméket kizárólag moziban értékesítették. Kis országunknak összesen négy csipszgyára volt, azonban nem bizonyultak versenyképesnek a nemzetközi, komoly ipari parkkal rendelkező vállalatokkal, így megszűntek. A hazai kontinentális éghajlat nem kedvez a csipszburgonya termesztésének, nem hiába, nekünk búzatermő földjeink vannak. Ahogy a Himnusz is mondja: 

Értünk Kunság mezein / Ért kalászt lengettél.

Szabó Gábor ismertette: a csipszkészítésre alkalmas burgonyának három feltételnek kell megfelelnie:

  • hosszú ideig eltarthatónak kell lennie, 
  • magas rosttartalommal kell rendelkeznie, bírnia kell a szállítást, a dobálást,
  • alacsony keményítőtartalmú burgonya kell ahhoz, hogy ne barnuljon meg a tárolás és sütés során. 

Van csipszadónk, de minek?

A legnagyobb csipszzabálók rangsorát az USA vezeti, ahol egy ember évente nyolc kilogrammot nasizik a termékből. Európában az északi országok rajonganak érte, angolszász országokban gyerekeknek uzsonnára szokták adni.

Ha nagyon igyekszünk, akkor az egy magyarra jutó éves csipszfogyasztás elfér egy nagy tányéron, mert nem haladja meg a hatvan dekagrammot. Ez alacsonynak számít nemzetközi viszonylatban. 

Az angolszász országokból erős társadalmi nyomás érkezett annak érdekében, hogy csökkentsék az erőteljes sóssnack-fogyasztást. Számos tanulmány, szakértői vélemény, jogszabálytervezet született a témában. A magyar egészségpolitika is azt gondolta, hogy nálunk is brutálisan sok fogy ezekből a károsnak vélt termékekből, pedig akkor még csak negyven dekát ettünk belőle. Emiatt a szektor a nyakába kapta a jól ismert csipszadót, amelyet azóta már meg is emeltek. Valamilyen okból kifolyólag a burgonyacsipsz az egyetlen olyan netás (népegészségügyi termékadó) kategória, amelyik nem részesült abban az előnyben, hogy amennyiben kiiktatják a problémás összetevőket, akkor kevesebb adót kell fizetni a termék után – mutatott rá a szakértő. 

Szabó Gábor kitért arra is, hogy csipszfogyasztásunkra nincs pontos adat, azonban a neta egyértelműen érezteti a hatását: a teljes sóssnack-piac nyolc százalékkal zsugorodott tavaly őszhöz képest. A többi országhoz képest nálunk nem a burgonyacsipsz a sztár, a magyarok a lisztes termékeket (ropi, perec, kréker) jobban kedvelik. A magyarok a csipszek közül leginkább a hagymás-tejfölöst vásárolják, ezt követi a sós, a sajtos, a paprikás, az igazán hagymaőrültek felküzdötték a listára az újhagymást. 

Tartsatok velünk 2023-ban, izgalmas termékekből csipegetünk majd!

(Borítókép: Németh Kata / Index)