A Mol bemutatta a magyar olaj ízét, ami most már mindenkit érint

PAP 7216
2022.11.28. 20:08
Minden csepp kőolaj és földgáz, amit hazai mezőkből tudunk kitermelni, segít az ellátásbiztonság megerősítésében – mondta Homonnay Ádám, a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatója, aki lapunknak elsők között mutatta be az új vecsési olajkutat, amely nagyban segíteni fogja a hazai nyersolajellátást. Helyszíni riport.

A Mol 2015-ben nyerte el a kutatási koncessziót a Vecsés körüli területre, és múlt hét pénteken bombaként robbant a hír: eddig ismeretlen kőolajmezőt fedeztek fel itt. Az előzetes geológiai vizsgálatok elvégzése után Vecsés határában jelölték ki a kutatófúrás helyét, és ez lett a Vecsés 2 nevű olajkút. A júliusban elkezdett fúrás 31 napig tartott, és 2100 méteres mélységet ért el, most hétfőn pedig bemutatták a sajtónak is.

AZ ILYENKOR SZÜKSÉGES KÚTTESZTELÉSEK SORÁN BEBIZONYOSODOTT: GAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSRA ALKALMAS A KŐOLAJTALÁLAT

– ezért a kutat november 11-én termelésbe is állította a Mol. Az olajat pedig közvetlenül a százhalombattai Dunai Finomítóba szállítják feldolgozásra, jelenleg egyelőre tankerekkel.

A Mol eddig is a legnagyobb szénhidrogén-termelő volt Magyarországon. 2021-ben az ország számára termelésből a kőolaj felét (3,5 millió hordó), a földgáz 90 százalékát (1,4 milliárd köbméter) ez a cég biztosította. A vállalat a további terveit úgy összegezte, hogy a következő öt évben csaknem 200 milliárd forintot tervez befektetni a magyarországi kőolaj- és földgázkitermelésbe, ennek közel 60-65 százaléka földgáz-, 20-25 százaléka kőolajcélú, a maradék pedig infrastruktúra-fejlesztés lesz.

A mi olajunk nem folyik

A Vecsés 2 nevű olajkút a tanyavilág mellett található. Maga a létesítmény nem vesz igénybe nagyobb területet, mint egy fél focipálya, ahol Homonnay Ádám, a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatója ismertette a részleteket. Úgy fogalmazott: „a Vecsés 2-es olajkút egy koncessziós területen helyezkedik el, ami kőolaj és földgáz kutatására ad lehetőséget”.

A Mol összesen tizenegy ilyen területtel rendelkezik Magyarországon, de a Vecsés 2 mindegyik közül a legsikeresebb lesz. A közelben már 2016-ban találtak egyszer kőolajat, az jelenleg a legjobban termelő kútként szolgál a hazai nyersanyagtermelésben – ez nagyjából 25-30 kilométerre van a Vecsés 2 olajkúttól.

A Vecsés 2 idén nyáron lett lemélyítve 2100 méteres mélységre, majd a rétegvizsgálatokat követően jutottak el oda, hogy be tudják jelenteni az új kőolajmezőt. Jelenleg egy ideiglenes termeltető berendezés van üzembe helyezve a kútnál, amelyet a Mol egyik leányvállalata biztosít, ugyanakkor amint úgy értékeli a vállalat, hogy megfelelően tudja termeltetni a kutat, akkor egy üzem is fog itt létesülni, nagyjából kétmilliárd forint értékben.

Jelen pillanatban információszerző rétegvizsgálat zajlik. Ennek elsősorban az a célja, hogy további ismereteket szerezzünk erről az olajmezőről. Itt további fejlesztés várható, és ennek egyfajta pozitív mellékhatása, hogy folyamatosan olajat is tudunk termelni

– fogalmazott Homonnay Ádám, aki a sajtó képviselőinek bemutatta, hogy meglehetősen dermedékeny olajat találtak itt. Ez azt jelenti, hogy 35 fok alatt nem folyékony, hanem közel szilárd halmazállapotú lesz, ezért folyamatosan biztosítani kell az olaj fűtését.

Homonnay Ádám kiemelte: ez a kőolaj gyakorlatilag gázmentes, így minimális a környezetkárosító hatása. A vállalatnak az a terve, hogy a terület jobb megismerését követően további kutakat fog a környéken létesíteni.

Mind a földgáz, mind a kőolaj területén jelen pillanatban energiaválság bontakozott ki. A hazai kőolaj- és földgázkitermelés csökkenti az ország importfüggőségét, még ha olyan ambícióink nem is lehetnek – ismerve a lehetőségeket –, hogy ezt teljes mértékben megszüntessük. Minden csepp kőolaj és földgáz, amit hazai mezőkből tudunk kitermelni, segít az ellátásbiztonság megerősítésében

– mondta Homonnay Ádám, aki megerősítette, hogy a Mol százmilliárdokat tervez befektetni a földgázkitermelésbe, és jelenleg két fúróberendezés dolgozik az országban. Fokozott munkaprogrammal akarnak hozzájárulni az ország energiaellátásához.

Jó, jó, de mit tud?

A Vecsés 2 nevű olajkút napi 100 köbmétert termel, de a tervek szerint folyamatosan emelni fogják a kitermelési mennyiséget. Az Indexnek arra a kérdésére, hogy ez az egy kút hány százalékát fogja adni a hazai termelésnek, Homonnay Ádám úgy fogalmazott, hogy a negyvenes évektől eltekintve soha nem volt energiafüggetlen Magyarország, sokkal nagyobb az igény, mint a rendelkezésre álló forrás. „Nagyságrendileg, ha 100 darab ilyen kút lenne, azzal lehetne lefedni az ország igényét” – mondta a Mol igazgatója, aki hozzátette: az ország igényeinek nagyjából 10 százalékát fedi le a hazai kitermelés, és ezt az arányt kívánja emelni a vállalat a korábban ismertetett 200 milliárdos beruházásával.

ugyanakkor A VECSÉS 2 OLAJKÚT ÉVTIZEDEKEN KERESZTÜL FOG TUDNI TERMELNI, és NAGYSÁGRENDILEG 15 ÉVRE TERVEZ ezzel A MOL.

2100 méter mélyről nagy nyomáson tör fel a nyersanyag, és nincs szükség szivattyúra. Majd többszöri felfűtés után jut el a vecsési telephely tározóiba. Mivel 100 köbméter a napi termelés, és egy tartályautó 30-35 köbmétert tud elszállítani, így napi három tartályautó közlekedik a Dunai Finomító és a telephely között. A Mol külön figyel, hogy Vecsés lakott területét elkerülje a szállítás során, így a település közúti forgalmát semmilyen módon nem érinti az új olajkút.

Az urali típusú olajnak alacsonyabb a parafintartalma, a hazai kőolajra azt is szokták mondani, hogy a kenőolajgyártásnak egy nagyon jó alapanyaga. Ezt a dunai finomító külön is dolgozza fel

– fogalmazott az Index kérdésére Homonnay Ádám, aki hozzátette: semmilyen problémát nem okoz a Dunai Finomítónak ez a most talált olajmennyiség, teljesen felkészült, hogy fogadja ezt a nyersanyagmennyiséget. A Mol jelenleg vizsgálja annak a lehetőségét, hogy vezetéken összekapcsolja a finomítót a vecsési olajkúttal.

Vecsésen az emberek örülnek

A lakosokat is meglepte a hír. Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere az Index kérdéseire kifejtette: mindenkit az érdekel most a környéken, hogyan fog hatni a termelés az itt élők életére. „Az tudom erre mondani, hogy ahogyan a fúrás nem befolyásolta a hétköznapokat, úgy a kitermelés sem fogja” – ismertette a városvezető, aki szintén kiemelte, hogy a Mol kifejezetten figyel arra, hogy a szállítás során elkerülje a lakott területet. A településnek plusz iparűzésiadó-bevételt fog jelenteni az olajkút, hiszen telephelyet létesít itt a vállalat.

Nagyjából 20-30 millió forint környékére lehet becsülni azt az összeget, ami Vecsés kasszájában landol majd.

Bementünk a városba is kérdezősködni, hogy a lakosok hogyan értékelik a hírt, amiről mindenki hallott már a településen. Összesen nagyjából egy tucat embert kérdeztünk meg a fejleményekről, és senkinek sem volt kifogása a létesítmény ellen. Sőt, volt, aki kifejezetten örömmel fogadta: „Lesz több olaj az országban, és ennek örülünk. Ha van olaj, azt ki kell termelni. Teljesen pozitívan fogadjuk a hírt” – fogalmazott lapunknak egy helyi lakos.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)