Nagy csokimikulás-kóstolót tartott az Index

További Gazdaság cikkek
-
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
- Egy éve lejárt édességeket árultak egy magyarországi üzletben, azonnal lecsapott a hatóság
- A GVH vizsgálja a Wizz Air vállalásainak teljesítését
- Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van
- Keményen bírálják a szakértők a kormány nyugdíjkorrekcióját
A csoki nem kérdez. A csoki megért – ahogy arra Leitner Olga idézete is rávilágít. A csokoládé bizonyítottan képes az egyenlőség megteremtésére: kortól, nemtől, élethelyzettől teljesen függetlenül ugyanakkora boldogságban részesíthet. Persze ez sem feltétlen igaz, mert vannak olyan csokik, amik nagyon nagy csalódást okoznak – ezt bátran kijelenthetjük közel 20 csoki kóstolása után. Tény, a gyártók képesek arra, hogy emberek tucatjainak dobják fel a napját, azonban vannak, akik mégsem élnek ezzel, sőt egyesek botrányosan rossz csokit gyártanak. (Tiszteletünk a kivételnek!)

CSOKITESZTÜNK SORÁN igyekeztünk MINÉL TÖBB típust MEGKÓSTOLNI (NEM TUDOM, HOGY EZ KINEK AZ ÖTLETE VOLT A SZERKESZTŐSÉGBEN, DE örök hálám).
Egy szabály volt, hogy előtte együnk (őszintén ezt sem bántam), hiszen a szakértők szerint csokoládét nem szabad éhesen kóstolni. Eddig sose gondoltam, hogy a csokit ilyen sok tényező figyelembevételével lehet csak értékelni, de a teszten részt vevő 5 bajtársam is inkább már csak ette volna.
A pontozást csokinként négy kategóriában végeztük: értékeltük a látványát, illatát, tapintását és természetesen az ízét. Mindezt tízes skálán tettük, így összesen negyven pontot lehetett szerezni.
Egyesével érkeztek szerelmünk tárgyai, és nézzük is, kik voltak ők!
1. Milka Gingerbread – Mivel vak kóstolás volt, így csak most szembesülök azzal, hogy név szerint melyikről mi volt a vélemény. Az első darabokat sem az illat, sem az íz alapján nem sikerült felismernünk. Abban biztosak voltunk, hogy egy igazi különlegességgel indult a teszt (vagy csak már nagyon vártuk). Elsőre az illata nem igazán nyerte el a kóstolók tetszését, kinézetre pedig olyan volt, mintha a Mikulás éppen a kisdolgát intézné, de összességében jónak ítéltük. Ennek 22-23 pontot adtunk átlagosan.

2. Milka Oreo White Choco – Meglehetősen bizarr látványt nyújtott ez a csoki, amikor felszolgálták, hiszen fehér alapon fekete pöttyökkel volt borítva a csokimikulás, mintha bárányhimlős lenne. A fehér csoki nagyon megosztott minket, és az illata olyan volt, mintha egy „1,5 órás focimeccs után valakinek a lábába” kellett volna beleharapni. Ennek ellenére voltak, akik egyenesen zseniálisnak nevezték ezt a csokit – mondjuk, akik ezt megjegyezték, nem is nagyon fociznak.

3. Milka Alpine Milk – Sajnos ez a mikulás is a fakanál áldozata lett, mivel a csapat apró darabokat kóstolt. Már az illatból rögtön kitaláltuk: ez bizony Milka, amely hozta is az elvárásokat.

4. Boci mazsolás, földimogyorós, zselés drazsés – Ennek a csokinak volt eddig a legjobb illata, és mindenkinek ízlett. És itt jött a feketeleves: a benne rejtőző golyócskák elég megosztók voltak a kóstolók körében, bár ne tették volna bele. „Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért ront el valaki el egy finom csokit. Bűntény.”

5. Kinder – A Kindert is azonnal felismertük a jellegzetes belső fehér rétegről. Az az édes gyerekkor, amikor csak foci meg Kinder volt, semmi politika, részvény vagy jegybanki alapkamat. Semmi, csak guruljon a labda, némi Kinderrel. Na ilyen, amikor egy terméken emberek nőnek fel, emlékek százai fűznek ehhez a csokihoz. Az utolsó darabja is elfogyott. Közel 40 pontra értékelte mindenki.

6. Diabon Szerencsi csokoládé fruktózzal – Gondoltunk azokra is, akik a cukormentes verziókat keresik. De a visszajelzések kicsit sem kedveztek ennek a csokinak: „ennek íze sincs”, „fúúú, ezt vigyétek innen”, „undorító”, sőt „ennél én is jobbat csinálok két cikk között”. Nem igazán voltunk elragadtatva, jobban tennék, ha inkább más receptúra szerint készítenék ezt a terméket.

7. Vadász – Kinézetre sok minden volt, csak csokimikulás nem, inkább hasonlított egy pogány bálványra. 20 pontot pedig senkinél nem ért el. Hol van az eredeti Vadász-íz, amelyet gyerekként mindannyian megszerettünk?

8. Smarties – Hozták a kötelezőt azon túl, hogy ők is csokimikulást árulnak, de nem néz ki annak. Az ízbe nem tudtunk belekötni. Nekünk nem engedték, hogy kávéval is kipróbáljuk, de kifejezetten jó lehet. A pontszámok nem tükrözték, hiszen senkinél nem érte el a 30 pontot. Ennek ellenére erős versenyzővel volt dolgunk.

9. KitKat – Abszolút nyert szinte mindenkinél. Végre csokimikulást kaptunk, és látványra, illatra, tapintásra, ízre is megfelelő volt. Teljesen rendben volt ez a csoki. Pontszámok tekintetében pedig felfért a dobogóra is.

10. Figaro – Ha valaki szeretne botrányos csokit enni, vagy esetleg estére az anyósát vagy apósát várja, ez a tökéletes választás. Egyszerűen nem értem azt a gyártót, aki beruház egy csokigyártósorra, és ezt tudja kihozni belőle.
Várjuk a szerkesztőségi címünkre azoktól a leveleket, akiknek ez a csoki ízlik, változtatás nélkül közölni fogjuk az érveiket.

11. Nicole Choco – Ez se sokkal rosszabb, mint az előző. Tökéletesen bizonyítja, hogy a magyar nyelvnél nincs szebb a világon, hiszen ezzel nem lehet kifejezni azt a visszataszító érzést, amit ez a termék nyújt.

12. Lindt tejcsokoládés – Ez viszont kinézetre egy műalkotás volt. Nagyon igényes darab, és ízlett is szinte mindenkinek. Bőven felső kategóriásnak értékeltük.

13. Lindt étcsokoládés – Hasonló volt a tejcsokoládés társához, a Lindt hozta a kötelezőt. Sikerrel vették az akadályt.

14. After Eight – Hát igen, a „mentolos mámor”, már illatra is tudtuk. Patinás csoki, patinás ízekkel. Tökéletesen meg tudják teremteni két, látszólag ellentétes íz harmóniáját.

15. Aldi Fairtrade Cocoa – Az elején jól hangzott, hogy 18 csokit fogunk végigkóstolni, és törekedtünk is rá, hogy ezek kis darabok legyenek (kivéve a Kindert, mert azt úgy, ahogy van, megettük), de valahol itt telítődtünk. Valahol itt lőttünk túl a célon. Diszkontos csoki lévén meglepetést okozott: akadt olyan, akinek nagyon nem tetszett, és olyan is, aki teljesen jónak tartotta.

16. Favorina étcsokoládés –Kinézetre egy igazi művészi darab volt. Ráadásul utólag tudtuk meg, hogy egy diszkont gyártósoráról került le. Szerkesztőségünk inkább édesszájú, így a tejcsokik előnyt élveztek, azonban ahhoz képest, hogy ez étcsokoládé volt, meglepően jónak találtuk.

17. Favorina tejcsokoládés – Így utólag rá kellett volna jönnünk, hogy az előző társa, hiszen ennek a figurának is minden részlete precízen ki volt dolgozva. Ízre és illatra is kellemes volt, bár az is lehet, hogy már csak nagyon szabadultunk volna az édességek rabságából.

18. Favorina – Azt hittük, hogy a legutolsó csokimikulás lesz a legjobb az összes közül. De itt jött a feketeleves. Sajnos azt kell hogy mondjuk, hogy a Favorina ezzel a csokival az előző két csoki jó eredményétől azonnal mentesítette magát. Borzasztóan rossz volt. Mindent lerombolt, amit felépített.

Brutálisan sok csokimikulást kóstoltunk
A boltok polcain változatos kiszerelésben és áron kaphatók a csokimikulások, amelyekből a kínálat már-már extrémnek mondható – jelezte a kóstolóra meghívott vendégünk, Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke. A csokimikulástesztünkre készülve ezt a jelenséget mi is tapasztaltuk, így a teljesség igénye nélkül tudtunk csak kóstolni ezekből a szezonális termékekből.
Sánta Sándor beavatott minket a szakszerű csokikóstolás alapjaiba is: 5 pontos rendszerben nézik meg a termék alakját, színét, az állagát, az illatát és az ízét, és ezeket súlyozásos rendszerben értékelik. „Nem azért eszünk édességeket, hogy gyönyörködjünk bennünk”, ezért a legnagyobb pontszámot az íz kapja, de fontos az illata és az állaga is.
A termékeket éhesen nem szabad kóstolni, és előtte ajánlott a dohányzást is kerülni – hívta fel a figyelmet a szakértő.
Szembementünk a profi csokibírákkal, mi az édességeket négy szempont alapján értékeltük pontozással, a gyenge a skálán az 1-es volt, az erős versenyzőnek pedig maximum 10 pontot lehetett adni.
- Elsőként a mikulásokat „pucéran” véleményeztük.
- A vizuális megjelenés pontozását követően az édességeket higiéniai okokból egy fakanállal törtük meg. Ezt az illat értékelése követte.
- Ezután jött az egyes csokidarabok tapizása.
- Végül pedig az ízekről beszélgettünk.
Az édességeket a szerkesztőség négy tagja kóstolta, három férfi egy hölgy társaságában. Ez nemcsak azért történt így, mert munkatársnőink vigyáznak a vonalaikra, hanem mert a soron következő, 18 tételből álló kiképzést bírni is kellett. A végére mindenkinek egy jó időre, legalábbis Mikulásig el is ment a kedve a csokitól.
Míg egyes termékeket az üzletek polcairól kaptunk le, addig bőven akadtak olyanok, amelyek frissen és ropogósan érkeztek egyenesen a gyártósorról. Ezúton is köszönjük a Nestlének, a Mondeleznek, a Lindtnek és az Aldinak, hogy hozzájárultak a kóstolóhoz.
DE MÉG MIELŐTT BÁRKI IS AZT GONDOLNÁ, HOGY EGY KIS CSOKIVAL BEFOLYÁSOLHATÓ VOLT A KÓSTOLÓGRÉMIUM, AZONNAL EL IS OSZLATNÁNK EZEKET A KÉTELYEKET.
Sokat nassolunk
Brutálisan emelkednek az alapanyagárak, az édesiparban kiemelendő, hogy a cukor ára szeptember végétől megduplázódott: korábban 500-550 euró volt egy tonna, most 1000-1100 euróért szerzik be az előállítók. A drágulás nem kímélte a kakaót és a csomagolóanyagokat sem. Az önköltségek mellett az energiaárak is drasztikusan elszálltak – ismertette Sánta Sándor. A Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke szerint a gyártók az áremelkedések miatt várhatóan az árrés csökkentésére kényszerülnek.

A karácsonyi szezonális édességek áráról megjegyezte, hogy a közepes árkategóriájú szaloncukor kilogrammonként 4000-4500 forintért érhető el a boltokban, a prémium akár 10-11 ezer forintba is kerülhet, az ömlesztettek pedig 3000 forint körül mozognak. Egy háztartás általában 2-3 csomag (300-350 grammos) szaloncukrot vásárol, azaz körülbelül egy kilogrammnyit a szövetség adatai szerint. Sánta Sándor számít arra, hogy az energiaválság miatt csökkenni fog a kereslet, ugyanakkor bízik abban is, hogy ha már kevesebbet vásárolnak az emberek, akkor a jobb minőségűre esik majd a választásuk.
Az elmúlt években a magyarok összesen 3500 tonna szaloncukrot vettek mintegy 10 milliárd forint értékben. Csokimikulásra tavaly a lakosság összesen 2 milliárd forintot költött, az édességgyártók elnöke szerint ennek az értékesítése idén sem esik vissza. A forgalom értéke az említett gazdasági hatások miatt biztosan emelkedni fog a szaloncukor és a csokimikulások esetében.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
45 perce
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
7 órája
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
8 perce
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
3 órája
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
3 órája
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
4 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
1 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
1 órája
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
7 perce
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
15 órája
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
6 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
7 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
9 órája
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
40 perce