Fő a kertészek feje: egekben a rezsiárak, a lakosság spórol

GettyImages-1229942403
2022.09.04. 15:09

„Noha már az idei évben is komoly nehézséget okozott a hazai kertészetek egy részének a piaci energiaárak és azon belül is elsősorban a villany árának jelentős emelkedése, egyelőre korántsem akkora a probléma, mint Hollandiában. Ez az év még nem veszteséges a hajtott kertészeteink többsége számára – a gombatermesztőket leszámítva –, de az igazi vízválasztó sok kisebb kertészet számára 2023 lesz” – mondta az Index érdeklődésére Gubacsi Zoltán, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Az Európai Unió egyik leghatékonyabb és ezért az egyik legnagyobb kibocsátású kertészeti ágazatát működtető országában elsősorban gázzal fűtött korszerű üvegházakban állítják elő a paradicsomot, paprikát, kígyóuborkát és a salátaféléket is. A holland statisztikai hivatal adatai szerint 2022 első fél évében az enyhébb tél és a megugró gázárak miatt 25 százalékkal 17,6 milliárd köbméterre csökkent az ország gázhasználata, ezen belül 23 százalékkal csökkent a hajtatókertészetek földgázfelhasználása, ami a termelésre és ezen keresztül az európai zöldségárakra is kihatott.

De nemcsak a holland, hanem a spanyol és az olasz termelők is visszafogták emiatt a kibocsátásukat, ezért is volt magasabb például a paradicsom ára az idén, no meg azért, mert az aszály és a hőhullámok miatt csökkent a termelés

– mondta Gubacsi Zoltán. Magyarországon hozzávetőleg 10-20 százalék volt az ágazat kibocsátáscsökkenése. Hozzátette, hogy az ősz még durvább európai árakat hoz, és ugyan egyelőre csak termelői visszajelzések vannak, de azok alapján úgy tűnik, hogy a téli, kora tavaszi cherry- és snackparadicsom-piacot aligha a holland áru uralja majd Európában, mivel az előállításhoz használt mintegy 800-900 hektárnyi megvilágított, gázzal fűtött üvegházból előfordulhat, hogy csak 100 hektárnyiba kerül növény.

„Ezekre a prémiumtermékekre várhatóan az egész EU-ban csökkenhet a kereslet, ahogyan az infláció – a legfrissebb adatközlés szerint rekordszintű, 9,8 százalék volt a 27 tagállam átlagos fogyasztói árindexe – zsugorítja a vásárlóerőt. Nem véletlen, hogy a holland kereskedőházak egy része már 2023-ra szóló felvásárlási ajánlatokkal keresi meg a magyar hajtatókertészeteket, mivel tudják, hogy csökken majd a holland előállítás” – jegyezte meg Gubacsi Zoltán. 

Magyarországon is csökkenhet a termelés az energiaárak miatt

„Magyarországon az járt jól, aki tavaly hosszabb távú szerződést kötött, és a 2020-as 17-20 forint/kWh-s árak után a 25 és 100 forint közé eső sávba eső árajánlatot elfogadta” – mondta Gubacsi Zoltán. Szerinte ugyanis a nehézségek ellenére a kilowattóránkénti 100 forintos áramár mellett, főleg, ha termálvizes fűtésű a növényház – és Magyarországon ebből van több az árutermelő kertészetek között –, még tervezhető a jövő évi termelés is.

Annak azonban már nagyon el kell gondolkodnia, aki most próbál villanyra szerződni, ugyanis a 250-300 forintos kilowattóránkénti áramár mellett még termálvízzel is borítékolható a veszteséges működés, figyelembe véve azt is, hogy az idén összességében 50 százalékkal drágultak a termeléshez szükséges feltételek  úgymint műtrágya, vetőmag, palánta és növényvédőszer –, és várhatóan 15-20 százalékos munkabér-emelkedést is ki kell gazdálkodni

– mondta Gubacsi Zoltán. És ebben még benne sincs az európai gázválság miatt leálló műtrágyagyárak okozta drágulás vagy esetleges termékhiány. Jelenleg a nitrogénműtrágyák öt-hatszor többe kerülnek, mint tavaly, és a speciális összetételű, hajtatásban használt kertészeti műtrágyák leszállítására a rendeléstől számítva legkevesebb két-három hónapot kell várni. Az uniós szankciós politika hatásai itt már fél év alatt érződnek, és ha a gázválság fokozódik, előfordulhat műtrágyahiány is. Akad olyan hajtatókertész, aki dízelaggregátor beszerzésével próbálja megoldani az áramtermelést, mivel az még a jelenlegi piaci üzemanyagár mellett is olcsóbb lesz, mint a 2023-ra most megajánlott áramár. 

Spórolni kezdett a lakosság

Szerinte a termék árát meghatározni lesz a legnehezebb feladat, mivel a zöldségek árában még benne sincsenek az idei megemelkedett költségek, beleértve az öntözést is. Márpedig az infláció és az emelkedő rezsiköltségek miatt a lakosság vásárlóereje és költekezési kedve is visszafogottabb lesz, az pedig kiszámíthatatlan, hogy mennyit hajlandóak fizetni mondjuk az aszály miatt a megszokottnál kisebb hagymáért, répáért vagy épp a tél közepén a paradicsomért.

Már most látszik, hogy ha nincs akció, nem fogy a termék 

– mondta Gubacsi Zoltán. Pedig a paradicsom esetében a mostani nettó 250 forintos kilogrammonkénti termelői ár már így is alacsonyabb, mint amit a költségek indokolnának, azok fedezéséhez legalább 350 forintot kellene kapniuk a kereskedelemtől. Erre azonban egyre kevesebb az esély a szezon végéhez közeledve, októbertől ugyanis jellemzően belép az észak-afrikai vagy török importáru a piacra, és onnantól az az ár meghatározó. 

Ugyanakkor jelentősebb termelés-visszaesést az alelnök egyelőre nem vár az ágazatban, elsősorban a szabadföldi zöldségtermesztésben és a kisebb hajtatókertészetekben lehet területcsökkenés. „Előbbi esetében a kiesés mértéke attól függően változik majd, hogy az energiaárak miatt ugyancsak gondban lévő feldolgozók – konzervgyárak és hűtőipari cégek – milyen termelési szerződéses ajánlatokat tesznek tavaszra. A termőfelület várható csökkenése miatti esetleges áremelkedés azonban nem jelenti azt, hogy így kitermelhető lenne a termeléshez szükséges input anyagok vagy az energia drágulása” – jegyezte meg Gubacsi Zoltán. 

Gyorsan kéne az uniós gázársapka

Ezért remélik a kertészek is, hogy sikerül olyan energiaár-szabályozást tető alá hozni az EU-ban a jövő héten, az uniós energiaminiszterek találkozóján, ami érdemben visszafogja az árakat, és nem lehetetleníti el az ipar és a mezőgazdaság működését. Szerinte a hazai hajtatókertészetek egy részén segítene az is, ha a kormány újra megnyitná az energetikai korszerűsítési pályázatot a vidékfejlesztési programban, ahogy erre a FruiVeb javaslatot is tett. A lakosság számára pedig az jelentene könnyebbséget, ha más uniós tagállamokhoz hasonlóan mérsékelné a kabinet akár az energia, akár a zöldségek és gyümölcsök áfáját. 

(Borítókép: Luigi Baldelli/KONTROLAB/LightRocket via Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Maxon pörög a magyar munkaerőpiac, lehet azonban némi bökkenő

Maxon pörög a magyar munkaerőpiac, lehet azonban némi bökkenő

A kormány szerint Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik foglalkoztatottságban.

18 perce

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

2 órája

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.

2 órája

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

4 órája

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34