Nagy István szerint éhínség veszélyeztetheti a világot

2022.07.09. 20:23
A kormányra „mindig és mindenkor számíthatnak” a gazdák – jelentette ki az agrárminiszter a XIV. hajdúnánási hagyományőrző aratók találkozóján és a Magyarok kenyere programban gyűjtött búza ünnepélyes átadásán a helyi Nyakas farmon szombaton.

Nagy István azt mondta, a magyar kormány 80 százalékos társfinanszírozást biztosít az uniós források mellé, így minden korábbinál nagyobb összeg, 4265 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2023. januártól eszközök korszerűsítésére.

Az aratás olyan fontos munka, amiért régen a háborúból is hazaengedték a katonákat. Jó lenne, ha ma is így lenne, legyen tűzszünet az aratás idejére, mert ha nem, sok embernek nem lesz mit ennie

– hangoztatta.

A miniszter szerint „akár éhínség is veszélyeztheti a világot”, mert nincs elegendő termés. Ahol lenne, ott háború van, másutt az időjárás miatt nincs elég gabona. Magyarországon viszont „a mindennapi kenyérre való a csűrben van”, terem elegendő, ugyanakkor exportra kevesebb jut – mondta, megjegyezve, hogy a tavalyi 5,5 millió tonna helyett az idén 4 millió tonnát várnak, a hazai ellátásra 2,5 tonna kell, a többit lehet exportálni.

Nehéz, küzdelmes időszak a mostani, fáradságos munka az aratás, de ünnep is, a hálaadás ünnepe, hogy biztosan lesz kenyerünk – mondta Nagy István. A miniszter felhívta a figyelmet a biztosítás fontosságára, jelezve, hogy a biztosítási díj 65 százalékát támogatásból tudják finanszírozni a gazdák. A biztosítókat arra kérte, hogy a kárbejelentéseket gyorsan, „átérzéssel” bírálják el.

Az agrárminiszter a hagyományőrző aratók találkozóján arról is beszélt, hogy „apáink, nagyapáink módszereivel ma már nem tudunk választ adni” a szélsőséges időjárás által okozott kihívásokra; az öntözéses gazdálkodás megkerülhetetlen, mint ahogy a takarékos felhasználás, a tápanyag-utánpótlás, a talajtakarás is.

Soha még nem volt szükség ennyire a megfelelő tudásra és technológiára

– jelentette ki Nagy István. Szükség van az agrárszakképzés fejlesztésére, a kormány pedig sok pályázati forrással segíti a technológiai fejlesztést.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke azt mondta, hogy a Magyarok kenyere program keretében tavaly 1100 tonna gabona gyűlt össze a rászorulók megsegítésére, az idén is hasonló mennyiséget várnak.

A Magyarok kenyere program nemcsak gabonaadomány-gyűjtésről szól, hanem lélekben is összeköti a magyarságot, „a 15 millió búzaszem a 15 millió magyar összefogását, élni akarását jelképezi” – mondta Jakab István, aki a helyi gazdakörök képviselőjétől jelképesen átvette azt az egymillió 750 ezer forint értékű búzát, amelyet hajdúnánási gazdák, vállalkozások adtak össze a Magyarok kenyere program keretében.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hajdú-bihari elnöke szerint ez a program is jelzi, hogy „mi, magyar emberek szolidárisak vagyunk”, és közölte: a helyi összefogás eredményeként tavasszal vetőmagvakkal látták el a kárpátaljai gazdákat.