Elég jelentős extraprofitadót fizet az idén az OTP
A közleményben kitérnek arra, hogy extraprofitadó alapja 2022-ben a 2021-es éves beszámolóban meghatározott nettó árbevétel, az adó kulcsa pedig 10 százalék. Ennek megfelelően
az OTP magyarországi csoporttagjait 2022-ben 78,3 milliárd forintnyi befizetési kötelezettség terheli.
Ezt 2022 második negyedévében egy összegben könyvelik majd el, és a korrigált eredménykimutatás-szerkezetben a korrekciós tételek között mutatják majd be. A befizetési kötelezettségből 4,8 milliárd forint az OTP Jelzálogbankot terheli.
A háború hatásai
A közleményben hangsúlyozták, hogy az orosz–ukrán fegyveres konfliktus következtében az OTP Csoport 2022 első negyedévében konszolidált szinten 33,4 milliárd forintos veszteséget szenvedett el, ezen belül a magyarországi alaptevékenység – OTP Core – kapott osztalék nélküli adózott vesztesége 78,4 milliárd forintot tett ki.
Mindemellett, 2022 első negyedévében az OTP Core korrigált nettó kamateredménye 4 milliárd forinttal elmaradt a 2021 negyedik negyedévi 107,7 milliárd forintos értéktől, így az OTP Core első negyedéves nettó kamatmarzsa az emelkedő hozamkörnyezet ellenére csökkent (negyedév/negyedév alapon 26, év/év alapon 4 bázisponttal), és mindössze 7 bázisponttal haladta meg a történelmi mélypontot jelentő 2020 negyedik negyedéves szintet – áll a közleményben.
Más befizetések is terhelték a bankot, hiszen az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) április 13-án felszólította az OTP Bank Nyrt.-t, az OTP Lakástakarék Zrt.-t és a Merkantil Bank Zrt.-t a Sberbank kártalanítási folyamatból fakadó, a társaságok által fizetendő OBA által megállapított rendkívüli fizetési kötelezettségről. Ezért az OTP Bank Nyrt.-t 26,8 milliárd, az OTP Lakástakarék Zrt.-t 1,7 milliárd, míg a Merkantil Bank Zrt.-t 34 millió forintnyi rendkívüli fizetési kötelezettség terheli, melyet 2022. május 25-ig kell teljesíteni. Ezt az összeget egyéb ráfordításként számolja majd el a bank a könyveiben, de az eredményre való végleges hatását módosíthatja az OBA visszafizetési kötelezettsége, melynek forrása a Sberbank eszközértékesítésből befolyó pénzösszeg; erre várhatóan 2022 2Q-ban kerül sor.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát
Január egytől nyolcadik államtitkári kinevezésével folytatja a munkát a politikus.
2024. december 31., 09:52
- Gazdaság
Orbán Balázs: A vendégmunkások nem maradnak az országban, hanem hazamennek
A miniszterelnök politikai igazgatója beszámolt 2024 legfontosabb tanulságairól is.
2024. december 31., 12:47
- Gazdaság
Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik
Váratlannak tűnő lépést tett a kormány.
2024. december 30., 21:22
- Gazdaság
Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon
Íme a lista, mutatjuk a legfontosabb változásokat.
2024. december 31., 11:57
- Gazdaság
Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól
A V4-es országok energiakitettség nélkül is előzték Magyarországot a GKI elemzése szerint.
2024. december 31., 08:09
- Gazdaság
Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt
A lapnak nyilatkozó közgazdász szerint még sok vita várható a 2026-os választásokig a felek között.
2024. december 31., 14:40
- Gazdaság
Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni
Pénzbőségre számíthatnak januártól azok, akik lakásfelújításban, korszerűsítésben gondolkodnak.
2024. december 31., 06:22
- Mindeközben
Árpa Attila úgy beszólt a TV2-nek a Házasság első látásra bakija miatt, hogy a fal adta a másikat
3 órája
- Gazdaság
Váratlan fordulat állhat be Donald Trump vámtervezetében
Egyes elemzők szerint csak a kulcsfontosságú ágazatokra összpontosíthatnak.
2 órája
- Gazdaság
Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon
Várhatóan még az ideinél is drágább lesz a tankolás.
2024. december 31., 12:15
- Gazdaság
Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre
27,5 millió forint a bírság összege.
2024. december 30., 09:56
- Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz
Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.
2024. december 31., 14:52
- Gazdaság
Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék
Emelkedni viszont egyelőre nem fog.
január 1., 11:42
- Gazdaság
Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya
Megjöttek a III. negyedév adatai.
2024. december 30., 10:27
- Címlapon
A vakációs fotója miatt azt terjesztik Orbán Viktorról a Redditen, hogy hat lábujja van a bal lábán
A valóság természetesen ezúttal is más.
3 órája
- Mindeközben
Apró részletet szúrtak ki Zendaya Golden Globe-os fotóin, ezen olvadozik most az internet
6 órája
- Címlapon
„Sz*rnak ránk. Ez érthető oroszul is, ugye?” – több országra is kiakadt Volodimir Zelenszkij
Egy podcastadásban fakadt ki az ukrán elnök.
3 órája
- Gazdaság
Dermesztő dolog derült ki a fehér autót vezető magyarokról
A szürke autót hajtók is veszélyben vannak.
2024. december 30., 19:41
- Gazdaság
Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt
A ledolgozós hétvégék száma viszont nem csökkent.
január 1., 12:38
- Gazdaság
Legtehetségesebb dolgozóikat veszíthetik el azok a munkaadók, amelyek nem rugalmasak
Kulcsfontosságúvá vált a hibrid munkavégzés feltételeinek megteremtése.
2024. december 30., 20:13
- Címlapon
Budapestet csak a svédek előzték meg, Bécset és Berlint is vertük ezen a listán
Odavannak a turisták a magyar főváros fürdőkomplexumaiért.
3 órája
- Gazdaság
A dögburgerezők kora rég lejárt, de a magyarok igényszintjén van mit javítani
A hazai vendéglátóipari kultúra és a magyar élelmiszeripar versenyképtelenségének okai szakmai szemmel.
2024. december 30., 14:49
- Gazdaság
Nem is gondolná, milyen káros pszichológiai hatásai vannak a tartós munkanélküliségnek
Többek között csökkenti az önértékelést és önbecsülést, emellett jelentős negatív változásokat idéz elő az énképben.
2024. december 30., 16:36
- Gazdaság
A legbiztonságosabbnak tartott befektetési eszköz is Trump várható lépéseit kémleli
A figyelem a megválasztott elnök gazdaságpolitikai döntéseire irányul.
2024. december 30., 16:26
- Mindeközben
Andrew Garfield felidézte, egészen különös okból nem kapta meg anno a Narnia egyik filmszerepét
9 órája
- Gazdaság
Fontos változás fogadja majd az autósokat a hazai kutakon
Érdemes lesz résen lenni az év utolsó napján.
2024. december 30., 12:41
- Gazdaság
Mindjárt dézsából önti ránk a kormány a pénzt, így kell ügyesen aláállni
Ma-holnap még van egy lehetőség, amiről vétek lenne lemaradni.
2024. december 30., 17:32
- Gazdaság
Karácsonykor több településen elment a mobilnet és telefon szolgáltatás
Váratlanul megrongálódott egy Telekom-adótorony.
2024. december 30., 18:44
- Gazdaság
Még egy fontos terület, ahol Kína állva hagyja a világot
A napelemesek kezdhetnek örülni.
2024. december 30., 18:04
- Címlapon
Hátrébb lép Kanada miniszterelnöke, bejelentette a lemondási szándékát
Justin Truedeau addig marad miniszterelnök, ameddig nem találják meg az utódját.
51 perce
- Gazdaság
Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét
Nem találkozik a bérlők és kiadók várakozása: jövőre is velünk maradhat a 250 ezres üvegplafon.
2024. december 30., 17:53