Technikailag államcsőd van Oroszországban

További Gazdaság cikkek
-
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
- Nem kell aggódnia az utasoknak, fontos döntést halasztott fel fél évvel a Ryanair
- 800 ezer forintos részesedést kapnak a kecskeméti Mercédesz-gyár dolgozói
- Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
- Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
Úgy alakul ki a legrosszabb gazdasági helyzet, amely egy nemzetgazdasággal megtörténhet, hogy az állam a természetes működéséhez többet költ, mint amennyi bevétele van, még ha ez részben teljesen normális is lehet. Ahhoz, hogy többet tudjon költeni, mint amennyi bevétele van, folyamatosan állampapírokat bocsát ki, vagy esetleg hitelt vesz fel. Probléma akkor van, ha egy államnak nem érkeznek meg a bevételei. Ekkor ugyanis visszaváltáskor nem tudja kifizetni az állampapírokat, annak kamatait, vagy ha hitelt vett fel, akkor annak a törlesztőrészletét. Ilyenkor történik meg az, hogy az állam bejelenti a csődhelyzetet.
Szét kell választani azt, hogy egy nemzetgazdaság gyakorlatilag teljesen vagy technikailag megy csődbe. Az előbbi esetet könnyebb megérteni, hiszen itt arról beszélünk, hogy az államnak egyszerűen szó szerint nincs pénze, hogy fizesse a kintlévőségeit. Az utóbbi, amiről most Moszkva esetén beszélhetünk, akkor áll fenn, ha egy állam az előre megállapodott feltételek szerint nem fizeti a tartozásait: vagy késik; vagy nem abban a devizában fizeti, amiben megállapodtak; esetleg tudná, de politikai okokból nem fizeti a kötelezettségeit – és az ezekhez hasonló verziók. Tehát itt azokról beszélünk, ahol
pénze van, de valamilyen okból nem úgy vagy nem akkor fizeti, ahogy megállapodott a finanszírozókkal.
Virovácz Péter, az ING vezető makroközgazdásza az Indexnek azt mondta, Oroszország esetében most arról van szó, hogy „nem előre megadott feltételek szerint fizetnek”.
Ez nem jelenti azt, hogy nem képes finanszírozni a tartozásait. Az oroszok a fennálló dollártartozásukat nem dollárban, hanem rubelben fizették ki. Mivel a szerződésekben nem ez volt, technikailag beállt az államcsőd.
Emiatt még senki nem tekint úgy Oroszországra, hogy képtelen lenne visszafizetni az adósságát. Mind a Fitch, mind a Moody’s hitelminősítő lereagálta az orosz–ukrán konfliktust: leminősítették az Orosz Föderáció államadósságának besorolását, az utóbbi adósosztályzata már csődközeli helyzetre utal. Azért sorolták be az oroszokat bóvli kategóriába, mert befagyasztották az orosz eszközöket; az arany- és devizatartalékok egy részéhez nem férnek hozzá; a rubel elképesztő módon meggyengült; 20 százalékra emelkedett az alapkamat mértéke; bezárt a tőzsde; a külföldi befektetők és a tőke folyamatosan menekülnek Oroszországból. Az elemző szerint, ha ezeket a tényezőket berakjuk egy pénzügyi modellbe, akkor „minden szempontból villog a piros lámpa”.
A hitelminősítők soha nem politikai befolyás alapján végzik a munkájukat. Teljesen transzparens modell alapján sorolnak be államokat, rengeteg mutatót számszerűsítenek, amelyek alapján kijönnek ezek az osztályzatok – itt szubjektív értékítéletnek nincs helye a szakértő szerint.
Gyakorlatilag is államcsődbe mehet Oroszország?
Az, hogy egy államnak elfogy teljesen a pénze, nem gyakori jelenség, de 10 évente globális szinten elmondható, hogy valaki belecsúszik, vagy a közelébe jut – utoljára 2020-ban Libanon jelentett teljes államcsődöt. Oroszországban pedig utoljára 1998-ban volt ilyen, Borisz Jelcin alatt.

Ahhoz, hogy gyakorlatilag is csődbe menjen az orosz gazdaság, több dolognak kell egyszerre történnie, de arra az elemző felhívja a figyelmet, hogy a csődkockázati biztosítások – amiket a befektetők a befektetésük biztosítása kötnek – már nagyon drágák, és jelenleg 50 százalék felett járnak. Ez azt jelenti, hogy egy orosz befektetés esetén a felét biztosításra kellene költeni, ha pénzt helyeznének bele.
Lényegében a piac már felkészült, és beárazott egy gyakorlati orosz államcsődöt is
– mondta az Indexnek Virovácz Péter.
Ha beáll egy ilyen államcsőd, minden megváltozik Moszkvával kapcsolatosan. Egy láncreakció indul el, bedől az egész orosz piac, amiből egy bankpánik, majd bankválság is következik. Itt már nagyon nehéz kontroll alatt tartani a befektetéseket. Egy ilyen helyzetet akart a Magyar Nemzeti Bank elkerülni, amikor nemrég a Sberbank csődje után felvetődött kételyeket rendkívül gyorsan és határozottan rövidre zárta, jelezve:
az eset egyedi, és a magyar bankrendszer egésze stabil.
Virovácz Péter szerint egy esetleges teljes orosz államcsődöt sem fogják a magyarok érdemben érezni:
A mindennapi életünkre se egy ukrán, se egy orosz esetleges teljes államcsőd nem fog hatást gyakorolni. Nem gondolom, hogy egy ilyen eseménynek globális válság lenne a következménye.
A történelem során már többször volt arra példa, hogy egy állam nem tudta fizetni a kintlévőségeit. Magyarországon is volt ilyen helyzet, kétszer is a modern korban, 1932-ben és 1941-ben. Az elemző sajnos nem tudja kizárni, hogy ez most megtörténhet Moszkvával. Szerinte
Történhetnek olyan gazdasági károk és olyan hibák, amik együttállásaként előfordulhat egy igazi orosz államcsőd.
Vannak olyan háborúk, amelyek annyira meg tudnak viselni egy államot, hogy az államcsőd közelébe kerül – erre talán a legjobb példa a francia forradalom előtti francia gazdaság. De ennek a közelében sincs még Moszkva.

Kijev sem áll kimondottan jól
A hitelminősítőknél az ukránok is gyakorlatilag „bóvliban” vannak. Könnyen belesodródhatnak egy államcsődbe: a gazdaságukat az oroszokénál jobban megviseli ez a háború, és mint korábban említettük, bármilyen esetben átütemezik a tartozásuk fizetését, az technikai államcsődöt jelent. De jelenleg Ukrajna mindent a vállaltak szerint fizet, a megadott időben.
Kijev sosem volt „jó adós”, az ukrán gazdaság az elmúlt 20-30 évben nem teljesített jól. Az orosz gazdaság sokkal jobb állapotban volt a Szovjetunió szétesése után.
Az oroszoknak Kína kivételével nem sokan segítenének – ellentétben Ukrajnával, ahol könnyen elképzelhető, hogy az orosz katonai bakancsokat felváltják a nyugati bankárok lakkcipői. De itt már nagyon erősen benne van egy politikai szál is, hiszen ahogy a makrogazdasági szakértő felhívta a figyelmet:
Az ukrán államcsőd politikai, az orosz államcsőd viszont gazdasági kérdés.
Sőt, ahogy arról korábban volt szó, Kijev egyelőre fizeti az államadósságát. Az elemző nem tudja elképzelni, hogy ukrán államcsőd jönne, ugyanis úgy látja, hogy előbb lesz politikai döntés egy nyugati segélycsomagról, mint hogy ne fizetnék a kintlévőségüket.
Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, keddi percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.
(Borítókép: A Moszkvai Nemzetközi Üzletközpont felhőkarcolói 2022. február 24-én. Fotó: AFP)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
1 órája
- Címlapon
Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem
A bíboros az esztergomi bazilikában tartott szentbeszédet.
1 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Címlapon
Az igazságügyi miniszter találkozóra hívta a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát
A nő továbbra is küzd egy törvény módosításáért.
2 órája
- Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33