A Visa és a MasterCard is felfüggeszti oroszországi tevékenységét

2022.03.05. 23:50
Szombaton, magyar idő szerint nem sokkal éjfél előtt előbb a Visa, majd néhány perccel később a MasterCard jelentetett meg közleményt, melyből kiderül, hogy mindkét pénzügyi vállalat felfüggeszti oroszországi működését.

A Visa közleménye szerint a döntés azonnali hatállyal életbe lép, ugyanakkor a következő napokban együttműködnek az ügyfelekkel, ám utána az Oroszországban kibocsátott Visa-kártyákkal kezdeményezett tranzakciók már nem működnek majd országon kívül és az Oroszországon kívüli pénzintézetek által kibocsátott Visa-kártyák sem működnek majd Oroszországon belül.

Kénytelenek vagyunk cselekedni Oroszország invíáziója és az általunk tapasztalt elfogadhatatlan események miatt

– mondta Al Kelly, a Visa elnök-vezérigazgatója.

Sajnáljuk, hogy ez a nagyra becsült kollégáinkra lesz hatással, és az általuk Oroszországban kiszolgált ügyfelekre, partnerekre, kereskedőkre és kártyabirtokosokra. Ez a háború, valamint a békét és stabilitást fenyegető folyamatos fenyegetés azt követeli, hogy értékeinkkel összhangban reagáljunk.

A MasterCard kommünikéjéből kiderül, hogy az orosz bankok által kibocsátott kártyákat a továbbiakban nem támogatja az amerikai vállalat, valamint az országon kívül kibocsátott MasterCard-kártya sem használható az orosz kereskedelemben és az ország ATM-eiben.

A cég hozzáteszi, több mint 25 éve van jelen Oroszországban, közel 200 munkavállalóval, akik a továbbiakban is megkapják fizetésüket, és amikor az helyénvaló, illetve a törvény ismét megengedi, folytathatják az együttműködést.