Beszakadt a forint, kész beavatkozni az MNB

DSC7113
2022.03.01. 14:21
Újabb történelmi mélypontra gyengült kedden a forint az euróval szemben. Az MNB délután bejelentette, hogy kész bármikor beavatkozni a forint érdekében. Az elemző szerint jelenleg elhanyagolható a reálgazdasági hatás.

Kedd kora délutánra beszakadt a forint árfolyama az euróval szemben: 14.13 körül valamivel 379,7 felett is járt az árfolyam, ami új történelmi mélypont.

Délután 15 óráig 378-ig visszaerősödött a forint, majd a jegybanki bejelentésre – miszerint kész beavatkozni az MNB – egészen 375-ig erősödött a forint az euróval szemben.

Nyugtatja a piacokat a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank kész bármelyik pillanatban interveniálni, azaz beavatkozni a forint érdekében, minden eszközzel – erősítette meg az MNB a Reutersnak. A jegybank közölte azt is, hogy figyelik a helyzetet, de úgy értékelik, hogy a piaci mozgásokat nem a gazdaság valós helyzete okozza.

Az orosz–ukrán konfliktus eszkalálódása óta folyamatosan gyengül a magyar fizetőeszköz: szűk egy hónapja, sőt még egy hete is 355 forintot ért egy euró. Egy hét alatt több mint hat százalékot gyengült az árfolyam.

A forint legutóbb hétfőn ért el történelmi mélypontot, egy nappal ezelőtt 372 fölé gyengült az euróval szemben, azonban az igazi mélyrepülés kedd dél körül kezdődött.

A dollárral szemben is történelmi mélypont közelében áll a forint: az orosz események és a bizonytalanság hatására kedd 14 óra után a dollár árfolyama már 340 forint felett tartózkodik. Utoljára 2020 márciusában volt a mostanihoz hasonló magasságban. Mindeközben a svájci frank árfolyama 370 forintra ugrott.

Ahogy azt hétfői cikkünkben összeszedtük, a kamatemelési ciklus kezdetétől, 2021 júniusától a forint árfolyama a jegybanki kamatemelések ellenére a 350-es szint környékéről 370-es szint fölé gyengült. Ennek oka részben abban keresendő, hogy

Kapcsolódó
Rég volt ilyen magas az infláció Magyarországon

Rég volt ilyen magas az infláció Magyarországon

2021 egészében átlagosan 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző évhez képest.

  • az utóbbi egy év alatt jelentősen emelkedő infláció alaposan gyengítette a forintot,
  • másrészt a nemzetközi hangulat sem tett jót a magyar fizetőeszköznek, hiszen a forintot mint feltörekvő piaci devizát nem kezelik kesztyűs kézzel a devizapiacon, amikor a világban bizonytalansági tényezők uralkodnak.

Az előző hónapok pedig másról sem szóltak, mint a bizonytalanságról: háborús konfliktus, világszerte magas inflációs adatok, külföldi kamatemelési várakozások borzolták a befektetők kedélyét.

Árfolyamhatások és inflációs kockázatok

A 380 forintos euróárfolyamnak elhanyagolható a reálgazdasági hatása, ennél sokkal jelentősebb problémát okozhat a hazai vállalkozásoknak a nemzetközi ellátási láncok megszakadása, amint azt akár a Volkswagen, akár a Skoda alkatrészhiány miatti gyárleállításai is jelzik – mondta az Index érdeklődésére Virovácz Péter, az ING vezető elemzője. Ez ugyanis előbb utóbb elérheti a magyar autóipart is, ahogyan gond lehet a feldolgozóipar ukrán, orosz kitettsége is.

Az árfolyam elszállásának inflációs hatása lehet, azonban mivel nem a forinttal van probléma, hanem ez egy háborúra adott nemzetközi tőkemenekülési reakció hatásaként jelentkezik, ezért elhamarkodott reakció lenne a jegybank részéről, ha drasztikus mértékben emelné csütörtökön az irányadó egyhetes betéti kamatot.

Itt ugyanis mérlegelni kell a reálgazdaságra vonatkozó hatásokat is, mivel a hirtelen megugró kamat gúzsba köthetné a növekedést, miközben újabb piaci pánikhullámok a kamatemelés ellenére is tovább gyengíthetnék a forintot. Rendkívül nehéz helyzetben van tehát a Magyar Nemzeti Bank ebben a nagyon gyorsan változó pénzpiaci környezetben

– mondta Virovácz Péter. Úgy vélte, hogy mivel a rendszeresen exportáló vagy importáló cégek pénzügyi kultúrája sokat fejlődött az elmúlt években, ezért vélhetően a legtöbben fedezeti ügyletekkel védik magukat a kockázatok ellen, ezért nem számít komolyabb csődhullámra az árfolyam gyengülés miatt. Paradox módon egyébként a komolyabb devizabevételekkel rendelkező cégek számára még jól is jöhet az árfolyamugrás, feltéve, ha a szabad pénzeszközeiket forintra váltották. Szerinte ez is közrejátszhatott abban, hogy a masszív tőzsdei eladási hullám ellenére meglehetősen sokáig nem törte át az árfolyam a 372-nél meglévő gátat. 

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth Rádió vendége volt.

25 perce

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.

22 perce

  • Gazdaság
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

2 órája

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi-sarkvidéken.

2 órája

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

2 órája

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33