Harmadszor is kamatot emelt az MNB

2021.08.24. 14:00
Az elemzői várakozásoknak megfelelően folytatódott a jegybank júniusban megindított akciója, és az MNB újra megemelte az alapkamat szintjét, 1,5 százalékra.

A keddi kamatdöntő ülésen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 30 bázisponttal 1,5 százalékra emelte az irányadó kamatot.

Az MNB közleménye szerint módosul a kamatfolyosó is: 30-30 bázisponttal emelkedik az egynapos betét kamata (0,25 százalékról 0,55 százalékra) és az egynapos hitel kamata (2,15 százalékról 2,45 százalékra). Az egyhetes fedezett hitel kamatát szintén 30 bázisponttal emelik (2,15 százalékról 2,45 százalékra).

Csúcson várta a kamatdöntést a forint

A forint két hónapos csúcson járt kedden, a bejelentés előtt néhány perccel: 349,1 forintért lehetett eurót venni a kamatdöntést megelőzően. 14.13 körül minimális gyengülést lehetett látni, ekkor 349,5 forintért lehetett egy eurót venni.

A jegybank június óta harmadszor emelte az alapkamatot, addig 2011 decembere óta csökkenő pályán mozgott a szintje, tavaly júliustól pedig 0,6 százalék volt. A trend okáról a júniusi emelés után maga az MNB-elnök, Matolcsy György beszélt.

kamatemelési ciklus megindítását azzal indokolta, hogy a Covid-válságot követő gazdasági helyreállítás egészen fényesre sikerült (a múlt heti KSH első becslés szerint tavaly július óta 17,9 százalékkal, az idei első félévben 7,6 százalékkal nőtt a magyar GDP), ám ez beindította az inflációt is, mégpedig komoly ütemben. A jegybank ezért próbálja visszafogni a folyamatot az alapkamat folyamatos emelésével.

Az infláció mértéke tavaly augusztustól novemberig esett, majd 2,7 százalékon stabilizálódni látszott, ám januárban újra növekedésnek indult, 2021 májusára 5,7 százalékra ugrott.

Matolcsy György úgy látja, hogy a kamatemelési ciklus jövő év elejére visszaterelheti az inflációt a háromszázalékos célsáv közelébe.