
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Hiába a komoly alapbér-emelés, az egészségügyi dolgozóknak olyan terhelés alatt kellett dolgozni a Covid miatti katasztrófahelyzetben, ami miatt az indokoltnál is rosszabb állapotban vannak, vélte a Telexnek adott interjújában Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Sok dolgozót zavart az új jogállási törvény – emiatt mintegy 5500 ember távozott az egészségügyből –, a járvány elleni védekezés militáns hangulata, és nehezen tudtak mit kezdeni az operatív törzstől érkező utasításokkal, hisz ahogy Kincses mondja, „ez egy ízig vérig civil szakma.” És természetesen a rengeteg haláleset is alaposan megviselte őket.
A járvány legfőbb tanulsága szerinte az, hogy
átláthatóvá kell tenni a kórházakban végzett munkát és mérni, majd értékelni kell a minőségi mutatókat, hogy utóbb lehessen miből tapasztalatot meríteni – például egy esetleges negyedik hullámban.
Kincses Gyula kifejtette, jó lenne, ha most tudnának fújni egyet az orvosok, szakdolgozók, de erre nem igazán van mód, mert pótolni kell a járvány miatt elmaradt műtéteket, szűréseket. Szerinte viszont a várólisták ledolgozásához többletpénz kellene és egy más finanszírozási rendszer. Akadályozza ezt a teljesítményvolumen-korlát (TVK), amely csak bizonyos mennyiségű esetet finanszíroz a kórházakban, emellett gond, hogy a bázisfinanszírozásos működés, amelyben hiába akar több műtétet elvégezni a kórház, ehhez nem kap több forrást, amellyel motiválni tudná a dolgozókat.
A zalaegerszegi kórház hét traumatológusa az alacsony ügyeleti díj miatt távozik.
A zalaegerszegi kórház részéről bérzsarolással megvádolt hét traumatológus ügyéről azt mondta, a különalkuk nem igazán jók, és a megemelt alapbéren túli követelések most abból származnak, hogy az orvosoknak ugyan továbbra kis kell majd túlmunkát végezniük, de ennek óradíját keveslik, elfogadhatatlannak tartják, hogy a délutáni, éjszakai túlmunkáért kevesebb óradíj (a rendes óradíj 70 százaléka) járjon, mint a nappali munka után. Egyszerűbb, átláthatóbb ügyeleti díjazásra lenne szerinte szükség. Ezért írt levelet a MOK Kásler Miklósnak, mert a szervezet úgy érzi, újra éleződik a helyzet, és ha nem lesz megoldás, a rossz mentális állapotban lévő egészségügyisek közül megint sokan elhagyják a pályát.
A hálapénz ellen a MOK továbbra is küzdeni fog, ám Kincses meglátása szerint az illegális ösztönző helyett valamilyen legális módszert kellene beépíteni, különben az orvosok nem fognak plusz terhet vállalni, bemenni az éjszaka közepén levezetni egy szülést, mert nincs motivációjuk ehhez.
Azzal nincs problémája, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat ellenőrzi az orvosokat, elfogadnak-e hálapénzt, és kizártnak tartja, hogy bármilyen megfigyelési módszerrel fog majd élni a szervezet, legfeljebb testkamerát használhatnak az ellenőrzéskor.
Eddig egy sportorvos bukott le, aki pénzért, vizsgálat nélkül akart kiadni sportorvosi engedélyt, egy másik esetben viszont egy főorvos „átment” a korrupciós teszten.
Az átfogó kórházi reformról Kincses Gyula úgy vélekedett, hogy előbb meg kell erősíteni a járóbeteg-ellátást, és csak ezután lehet hozzákezdeni a kórházak egyes felesleges kapacitásának megszüntetéséhez, vagyis az ellátás szűkítéséhez.
(Borítókép: T érdműtétet végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kiskunfélegyházi Kórház Telephelyén újonnan kialakított egynapos sebészeti osztályon 2017. október 17-én. Fotó: Ujvári Sándor / MTI)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMMegjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
4 órája
49 perce
3 órája
4 órája
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
20 perce
5 órája
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
8 órája
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
3 órája
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
9 órája
9 órája
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
Voltak, akiknek a 28. emeletről kellett lemenekülni, miközben rengett a föld.
41 perce
11 órája
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
7 órája
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
tegnap, 20:34