Kovács László: elszálltak a bérigények a vendéglátásban, a vendégek fizetik meg

2021.06.21. 21:26
A vendéglátásban dolgozók bére idén 20-30 százalékkal is magasabb lehet a tavalyinál – mondta Kovács László a Blikknek.

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnökét egyrészt arról beszélt, hogy a Balatonnál – akárcsak az ország többi részén – nagy a munkaerőhiány. „Több ezer ember hiányzik a szakmából. Sokan külföldre mentek vagy teljesen más területen, például az építőiparban kezdtek el dolgozni. Félnek, hogy ismét lezárások lesznek, így inkább nem kockáztatnak azzal, hogy visszajönnek” – mondta a vendéglátásról. 

Hozzátette: ennek következtében a bérek jelentősen emelkedtek a szakmában. 

Bizonyos területeken 20-30 százalékkal emelkedett a bérük, de erre számítottunk. Aki talpon akar maradni, annak be kell vállalni, hogy emeli a munkabéreket. Kérdés, hogy mennyivel, hiszen van az az összeg, amit egyszerűen már nem tud kitermelni az adott vendéglátóegység.

– fogalmazott. 

Hozzátette: a munkáltatók kénytelenek megadni a magasabb fizetést, mert mindenképp ki szeretnének nyitni „egy böjtöléssel teli év után”. A megnövekedett költségek miatt a vendégeknek is jóval több kell majd fizetniük az eddiginél. 

Senkinek sem az volt a célja, hogy sokkolja a vendégkörét azzal, hogy emelt árakon nyit ki. Meggyőződésem azonban, hogy a munkabérigények és a megemelkedett nyersanyagárak miatt sok üzletnek árat kellett emelni.

– mondta Kovács László, hozzátéve: szerinte 1-1,5 évbe telik, hogy a kereslet és a kínálat egymásra találjon, akkor normalizálódhat a helyzet.