A magyar kormány által fizetett örökjáradék befagyasztását kéri a jeruzsálemi főrabbinátus
További Gazdaság cikkek
-
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
- Érdemes gyorsan cselekedniük az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára
- Az államtitkár szerint mintegy 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
A jeruzsálemi főrabbinátus végzést adott ki, amelyben javasolja, hogy a magyar kormány fagyassza be a kifizetéseket az örökjáradék felosztásáról szóló vitában érintett zsidó közösségek számára – jelentette a Times of Israel című angol nyelvű hírportál. A jeruzsálemi legfelsőbb rabbinátus bíráinak szerdán elrendelt végzése azonban nem kötelezi a magyar hatóságokat, mert a bíróságnak nincs joghatósága Magyarországon. A magyar kormány a lap szerint nem kíván részt venni a valaha elkobzott ingatlanok miatt megszületett pénzjáradék elosztásának perében, amelyet az ortodox közösségek indítottak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ellen egy jeruzsálemi rabbinikus bíróságon – adta hírül az MTI.
A rendkívül szokatlan, határon túli beavatkozási kísérletben az izraeli ultraortodox vallási bíróság elrendelte a jóvátételi pénzek befagyasztását a magyar kormány kifizetéseinél a magyar zsidó csoportok számára, mivel a három magyar zsidó vallási felekezet nem ért egyet a pénzek elosztásában. Magyarország két hivatalosan elismert ortodox zsidó csoportja azt kérte az izraeli rabbinikus bíróságtól, hogy ők döntsék el a náluk jóval nagyobb Mazsihisszel, a progresszív beállítottságú magyar zsidó ernyőszervezettel kialakult pénzügyi viszályukat.
A magyar államtól járó azon pénzeszközök elosztásáról indítanak pert, melyet a második világháború alatt és után lefoglalt közösségi ingatlanokért az 1991. évi restitúciós törvény alapján kapnak a zsidó szervezetek.
Jeruzsálemben a május 9-én kezdődő per ítélethirdetéséig rendelték el a pénzek kifizetésének befagyasztását.
Amikor a zsidók rabbinikus bíróságon keresnek megoldást egy vitára, ez azt jelzi, hogy a Tóra útja a békesség útja, s azt reméljük, hogy a zsidó közösségben zajló vita ezen a bíróságon keresztül békés megoldásra jut
– idézte az izraeli lap Köves Slomót, a Chabad nevű ultraortodox csoport alakította Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőjét.
A Köves Slomó vezette EMIH Jeruzsálemben pereli be a Mazsihiszt
A magyar kormány által a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztásának felülvizsgálatát akarja elérni.
A Times of Israel szerint Gulyás Gergely kancelláriaminiszter már közölte, hogy a magyar kormány nem vesz részt a vallási szervezetek közötti belső vitákban, és az ítéleteket elismerő nemzetközi jognak megfelelően járnak el.
A magyar kormány által felügyelt, 2012-ben határozatlan időre megkötött megállapodás szabályozta a nagyjából évi hatmillió dolláros (átszámítva mintegy 1,8 milliárd forint) restitúciós pénz elosztását három zsidó szervezet, a Mazsihisz, a Magyar Autonóm Ortodox Zsidó Közösség (MAOIH) és az EMIH között.
Ennek alapján a Mazsihisz 80 százalékot kap, az ortodox csoportok mindegyike pedig 10-10 százalékot. A MAOIH azt állítja, hogy a valaha birtokolt javak fele eredetileg az övék volt, és a felosztás újratárgyalását követeli közösen az EMIH-hel.
Egyetlen vallási bíróság sem rendelkezik olyan hatalommal, hogy utasíthassa a magyar kormányt
– nyilatkozta az izraeli lapnak e-mailben a Mazsihisz egyik szóvivője. Mint írta, szervezetét sokkolta a különös jogi közlemény. Majd Gulyás Gergely szavaira utalva hozzátette:
A Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy a magyar kormány nem fog részt venni a vallási közösségek közötti ügyletekben.
A jeruzsálemi vallási bírósághoz benyújtott keresetben sérelmezett, az örökjáradék felosztásáról szóló 2012-es megállapodásban többek között az is szerepel, hogy a nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és az alkalmazandó hatályos jogszabályok az irányadók.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
1 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
3 órája
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Címlapon
Brutális kínzások és megaláztatás: 80 éve történt Magyarország legkegyetlenebb sorozatgyilkossága
Az összes gyilkos amnesztiát kapott.
52 perce
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
7 órája
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
3 órája
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
5 órája
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
6 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
8 órája
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
4 órája
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Címlapon
Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin
Egy kulisszatitkot is megtudtunk a magyar pilótával kapcsolatban.
7 perce
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29