Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhatóság
További Gazdaság cikkek
-
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
- Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei
- Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
- Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
- A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető az interneten, a tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani és beküldeni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Március 15-től megnézheti az adóbevallását
Előtte sms-ben, telefonon, interneten és személyesen is lehet kérni a betekintést.
A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek tervezetének kivételével – május 20-i hatállyal automatikusan bevallássá válik. Mindenképpen ki kell egészítenie viszont a bevallási tervezetet annak, aki olyan jövedelmet is szerzett tavaly, amiről a NAV-hoz nem érkezett adatszolgáltatás, hangsúlyozta az adóhatóság, példaként említve az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmet.
Ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy fizetendő szociális hozzájárulási adó, és ezek együttes összege nem több mint 500 ezer forint, akkor az egyéni vállalkozók és az áfás magánszemélyek kivételével
akár 12 havi pótlékmentes részletfizetés is kérhető idén.
Ezt a bevallásban kell jelölni. Az első részlet befizetésének határideje és a bevallási határidő május 20.
Ellenben ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, akkor a visszautaláshoz meg kell adni a bankszámlaszámot vagy a postai címet, attól függően, hogy az adózó milyen úton szeretné visszakapni az év közben többletként befizetett összeget. Ha valaki tavaly több önkéntes pénztárba is fizetett, a bevallásban kell jelölnie, hogy melyik pénztárhoz kéri a visszautalást.
A NAV webes szja-kitöltő programját használók a fizetést a kitöltőfelületen keresztül is teljesíthetik. A többi adózó az átutalás mellett csekken, vagy a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával is befizetheti az adóját.
Megkérdeztünk egy adótanácsadót, mire érdemes a bevalláskor különösen odafigyelni. Kiss Marianna felhívta rá a figyelmet, hogy ha a magánszemély nem nyújt be elektronikusan vagy papír alapon a tavalyi évről személyi jövedelemadó bevallást és nem módosítja, nem egészíti ki, nem hagyja jóvá a tervezetet, akkor a 2021. május 20-i határidőt követően a hatóság úgy tekinti, hogy az adózó a tervezetben foglaltakkal egyetért, a tervezet véglegessé válik, így ez lesz a személyi jövedelemadó-bevallása.
Az adóbevallási tervezetben fokozottan érdemes a négygyermekes anyák, az első házasok, a családi adóalap, a személyi és az önkéntes pénztári kedvezményeket ellenőrizni. Ha a magánszemély tagja egészség- és nyugdíjpénztárnak is, és mindkét pénztárból jogosult visszaigénylésre, akkor mindenképpen szükséges a tervezetben arról nyilatkoznia, hogy melyik pénztárába kéri vissza a két pénztárból összesen visszaigényelhető kedvezményt
– sorolta a fontos pontokat a MASC ügyvezetője. Azt is kiemelte, hogy az adó 1+1 százalékáról akár a webes felületen, akár papíron is lehet nyilatkozni, de mivel az e-bevallással lehetővé vált, hogy az adózó rá se nézzen az adóbevallására, hiszen a NAV megcsinálja helyette, sokan elfelejtkeznek erről a lehetőségről.
Aki nem rendelkezik az adója 1+1 százalékáról, annak a pénze bent marad az államkasszában
– figyelmeztetett a szakember. A tavalyi egyházi 1 százalékos felajánlás viszont az idén is érvényes, ha a felajánló nem vonja vissza múlt évi döntését vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
3 órája
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.
46 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.
32 perce
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
1 órája
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
4 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45