Bige László szerint Csányi miatt záratták be a gyárát a hatóságok

2019.11.22. 09:23

Bige László végre kimondta, hogy szerinte ki miatt szálltak rá a hatóságok, fenyegették börtönnel, és záratták be egy időre a szolnoki műtrágyagyárát. 

a műtrágyakirály szerint azért zúdult rá össztűz egy évvel ezelőtt, mert vitája volt Csányi Sándorral. 

Bige erről a Bloombergnek beszélt, a cikket a 444.hu szemlézte. Az ország ötödik leggazdagabb embere az amerikai gazdasági portálnak azt mondta, az Orbán Viktorral szoros kapcsolatot ápoló Csányival fennálló, régre visszanyúló rivalizálása miatt akarták kicsavarni a cégét a kezéből. Azt is mondta, hogy Magyarországon már nem számíthat segítségre a támadásokkal szemben, mert minden hatalom a kormányfő kezében összpontosul. 

Bige cégét, a szolnoki Nitrogénműveket tavaly ősszel szállta meg több száz rendőr és a katasztrófavédelem munkatársai. A rendőrség akkor azt közölte: a hulladékgazdálkodási törvény megsértése és más bűncselekmények miatt nyomoznak. A szolnoki gyárban a rendőrök 9-szer, a katasztrófavédők 12-szer voltak kint fél év alatt, az üzemet pedig egy időre be is záratták a hatóságok. Bige érdekeltségeivel szemben több másik ügyben is vizsgálódni kezdtek. Az egyik leggazdagabb magyarnak számító Bige László május végén két napot őrizetben is töltött. Idén nyáron aztán újraindulhatott a gyár, a bíróság pedig októberben kimondta, hogy jogtalanul zárták be az üzemet, ami Bigének állítása szerint több milliárd dollár kárt okozott. 

Az, hogy Bige László Csányi Sándort látja az őt ért támadások mögött, önmagában annyira nem meglepő, bár eddig még konkrétan nem nevezett meg senkit. Korábban mi is nagyjából kilogikáztuk, hogy rá gondolhat, amikor azt mondta, hogy valaki szeretné megszerezni a Nitrogénműveket. Csányi amellett, hogy az OTP vezetője, az ország legnagyobb agrárvállalkozója is, aki Bige elől megszerezte a legnagyobb hazai agrárcéget, a KITE-t. Ezzel pedig nemcsak megelőzte a szolnoki vállalkozót, de megvásárolta a Nitrogénművek legnagyobb vevőjét, amely ezután nem vásárolt műtrágyát Bige cégétől. 

A Bloomberg megkeresésére az OTP tagadta, hogy vezetője szeretné megvenni Bige gyárát, egy Csányi agrárérdekeltségének dolgozó jogász pedig annyit mondott a portálnak, hogy Bige egy sor rossz vállalkozói döntést hozott, ezért került bajba a vállalkozása.