Elindult az új megújuló energiás támogatási rendszer

2019.09.06. 08:41

Pénteken megjelent az első METÁR-tender, idén összesen 1 milliárd forintra lehet pályázni a megújuló energia-alapú áramtermelést támogató rendszer első kiírásában – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből. 

METÁR-támogatásban olyan megújuló villamosenergia-termelés részesülhet, amely új beruházáshoz kapcsolódik és a kivitelezés az igényléskor még nem kezdődött meg. A villamosenergia előállításával foglalkozó jelentkezők két kategóriában adhatják be pályázatukat: a nagyobb, mint 0,3 megawatt és kisebb, mint 1 megawatt közé eső, illetve legalább 1 megawatt és legfeljebb 20 megawatt közé eső teljesítményű kategóriában. Előbbi esetében összesen 333 millió, utóbbi esetében összesen 667 millió forintnyi támogatást lehet igényelni.

A most megjelent tender elvárt célja, hogy a megújuló energia-alapú áramtermelési kapacitások a korábbi támogatásoknál kisebb költséggel valósuljanak meg. Az első felhívás tapasztalatainak levonása után további pályázatok megjelentetése várható,

az évenkénti támogatási keret 2020-tól 2,5 milliárd forintra nő.

Az első pályázati felhívás és a pályázáshoz szükséges információk a tender kezelője, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal honlapján érhetőek el. A pályázati dokumentációk 2019. november 4.-én 8 órától 2019. december 2.-án 15 óráig nyújthatók be.