Összefogás indult a tiszai szemét ellen

DEBRE20190716002
2019.07.16. 13:56 Módosítva: 2019.07.16. 15:52

Vízügyi, civil és vállalati együttműködés segíti a Tisza hulladékmentesítését, az évről-évre tapasztalható, ám idén rekordméretű szennyezés felszámolása legalább négy hónapot vesz majd igénybe, írja az MTI az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója nyomán.

Láng István elmondta, hogy a tavaszi árhullámokat követően eddig nem látott mennyiségű,

becslések szerint 8000 tonnát meghaladó kommunális és növényi eredetű hulladék torlódott össze a Kiskörei vízlépcső felvízi oldalán.

Az uszadékmező felülete eléri a 17 ezer négyzetmétert és közvetlenül a duzzasztómű előtt a vastagsága a 3 métert is meghaladja - tette hozzá.

Mivel ez a mennyiség közel duplája a korábbi évek legjelentősebb szennyezéseinek, az OVF soron kívül fejlesztette a vízlépcső téli kikötőjében kialakított rakodóteret és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) munkatársai napi 12 órában úszó-rakodó munkagéppel egy 200 tonnás uszályra termelik ki a hulladékot.

Elmondta, hogy hosszabb távon mindez csak "tüneti kezelés", emellett a probléma tartós felszámolásához a közeljövőben újabb lokalizációs pontokat kell találni a folyó felsőbb szakaszain, folytatni kell az egyeztetéseket a román és ukrán vízügyi szakmával, de végső soron a Tisza-völgy lakosságának felelős gondolkodására van szükség. Ebben fontos mérföldkő az OVF, a PET Kupa civil környezetvédelmi program és a The Coca-Cola Foundation, azaz a Coca-Cola globális alapítványa együttműködésével megvalósult összefogás, mely a Tisza hatékonyabb és eredményesebb hulladékmentesítését segíti, közölte.

Hankó Gergely, a PET Kupa szakmai vezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetője az eseményen elmondta, hogy hat éve indult kezdeményesésük eddigi mérlege 85 hajó, 38 tonna összegyűjtött hulladék, 50 szennyezett terület megtisztítása mintegy 1400 önkéntes bevonásával. Az együttműködés kapcsán céljuk a következő években megduplázni a kitermelt hulladék mennyiségét és tevékenységüket a mellékfolyókra is kiterjeszteni. Az összegyűjtött műanyagok szelektálásában és újrahasznosításában történő közreműködés mellett pedig ezekből innovatív termékek előállítását is tervezik.

Kerekes Péter, a Coca-Cola Company magy arországi igazgatója az eseményen elmondta, hogy a vállalat 78 millió forintot szán a Hulladékmentes Tisza program támogatására. Szándékaik szerint ez a segítség lehetővé teszi, hogy a PET-kupákon két év alatt legalább 80 tonna hulladékot sikerüljön begyűjteni és újrahasznosítani. Az anyagi vállaláson túl pedig a cég munkatársait is bevonja a projektbe, ők önkéntesként csatlakozhatnak annak megvalósításához.

Saját építésű hajók érnek célba a felső-tiszai PET-kupasorozat Tisza-tavi futamán, a kiskörei strandnál 2019. június 18-án. Hét csapat hajója három nap alatt Tiszafüredtől Kisköréig három tonna a hulladékot gyűjtött össze, amelynek nyolcvan százaléka PET-palack volt, és ezeket a korábbi évekhez hasonlóan idén is újrahasznosítják.
Saját építésű hajók érnek célba a felső-tiszai PET-kupasorozat Tisza-tavi futamán, a kiskörei strandnál 2019. június 18-án. Hét csapat hajója három nap alatt Tiszafüredtől Kisköréig három tonna a hulladékot gyűjtött össze, amelynek nyolcvan százaléka PET-palack volt, és ezeket a korábbi évekhez hasonlóan idén is újrahasznosítják.
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A Természetfilm.hu Egyesület - a Tiszai PET Kupát működtető nonprofit társadalmi szervezetként, nemzetközi pályázat keretében nyerte el a támogatást és gondoskodik a pályázati keret felhasználásáról a projekt ideje alatt. Az egyesület 1996 óta végez ismeretterjesztő, szemléletformáló munkát, tudományos ismeretterjesztő filmekben magyarázza el, milyen tényezők fenyegetik egy-egy faj fennmaradását, egy élőhely ökológiai egyensúlyát, és mit lehet tenni a probléma megoldása érdekében.

(Borítókép: Uszályra rakodja a tavaszi árhullámokat követően összetorlódott mintegy nyolcezer tonna kommunális és növényi eredetű hulladékot egy munkagép a kiskörei vízlépcsőnél 2019. július 16-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.