13 milliárdos osztalék a Duna Aszfaltnál

2019.05.30. 19:19 Módosítva: 2019.05.30. 20:51

A közbeszerzéseket sorra nyerő Duna Aszfalt árbevétele a 2017-es 75 milliárdról majdnem 130 milliárdra nőtt tavaly a cég frissen feltöltött beszámolója szerint. Szíjj László cégének adózás utáni nyeresége 18 milliárd 559 millió volt, az építőipari vállalkozásnál 13 milliárd forintos osztalék kifizetéséről döntöttek.

A vállalkozó egyébként már a 10. leggazdagabb a Szakonyi Péter által szerkesztett 100 leggazdagabb magyar listáján, a tavalyi 55 milliárdos vagyonát egy év alatt megduplázta, az idei listán már 110 milliárddal szerepel.

Szíjj legfőbb cége, a Duna Aszfalt akkor lett országosan ismert, amikor a Simicska Lajos meghatározta Közgép kiesett az udvari mélyépítő szerepköréből. Innentől Szíjjék üstökösként íveltek felfelé, 2015-ben már 124 milliárd forintos forgalmat tudott a cég.

A tulajdonosként mások mellett az MKB mögött is feltűnő Szíjj László üzleti érdeklődése sok cégben nőtt össze teljesen Mészáros Lőrinccel. 2016 augusztusában a Duna Aszfalt és a Mészáros és Mészáros Kft. közösen hozta létre a Marlera-Istria Ingatlanfejlesztő Kft.-t, együtt láttak fantáziát a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft.-ben és a CLH Klímaszerviz Kft.-ben is.