Már viszik is a szemetet Pest megyében – parancsra

2018.10.31. 08:05 Módosítva: 2018.10.31. 08:48

Pest megye 116 településén függesztette fel a szemét- és hulladékszállítást a környék szolgáltatója. Két napig nem ürítették a kukákat. Kedden délután aztán az a döntés született, mielőtt közegészségügyi veszély alakulna ki, hogy a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság fogja megoldani a szemétkérdést.

A közleményükben nem írták, hogyan fogják megoldani, szerda reggelre azonban a szemétszállító közleményéből kiderült: a katasztrófavédelem „szükségellátás keretében kötelezte a Zöld Híd BIGG Nkft.-t, hogy szerda reggeltől a megszokott rendben kezdje meg a településekről a kommunális, azaz vegyesen gyűjtött hulladék elszállítását”. 

Erre a szükséges fedezetet szintén a katasztrófavédelem biztosítja saját forrásból.

A hulladékok elszállítását tehát minden érintett településünkön a korábbiaknak megfelelően, a megszokott időpontokban végezzük. Ezért kérjük, a mai naptól a szokásos szállítási rendnek megfelelően helyezzék ki gyűjtőedényeket az ingatlan elé!" – írja a Zöld Híd.

A hétfőn és kedden elmaradt szállítások pótlását is szervezik. Szerda délután az OKF közleményt adott ki arról, hogy immár ők szervezik és irányítják a dolgokat, "ennek köszönhetően ma minden olyan településre elindultak a hulladékszállító járművek, ahol ütemterv szerint szerdánként van szemétszállítás. Pest megye 17 és Nógrád megye 12 településének lakossági hulladékát gyűjtik ma össze".

Az OKF azt is közölte, hogy "a hulladékszállítást a következő napokban is a megszokott ütemterv szerint látják el, Pest megyében – az eddigiekhez hasonlóan – szombaton is dolgoznak. A katasztrófavédelem irányítása mellett az elmúlt napokban el nem szállított hulladékot is várhatóan napokon belül mindenhonnan begyűjtik. A katasztrófavédelem célja, hogy az emberek semmilyen változást ne érezzenek a szolgáltatás menetében, mindenhol a megszokott időben és módon történjen a hulladékszállítás."

Riportunkat alább olvashatják:

Kapcsolódó
Ezen kívül várjuk a csodát

Ezen kívül várjuk a csodát

Szeméttől kicsorduló kukák díszítik a Pest környéki települések utcáit. Mindenkinek van elképzelése, hogy mihez kezd majd a szeméttel, ha nem viszik el, virágzik a magyar lelemény. A helyszínen jártunk.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

2 órája

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Keményen bírálják a szakértők a kormány nyugdíjkorrekcióját

Keményen bírálják a szakértők a kormány nyugdíjkorrekcióját

Van, aki szerint az emelés csak látszatintézkedés.

27 perce

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

4 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

52 perce

  • Címlapon
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz

Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz

Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.

55 perce

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

3 órája

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34