Halmozzák a lakástakarékokat az élelmes ügyfelek

2018.01.29. 14:52

Az új lakás-takarékpénztári szerződések 40 százalékáz olyan ügyfelek kötik, akik az állami támogatás maximális kiaknázásáért a sajátjukon kívül családtagjaik nevére is kötnek szerződést – írja a Világgazdaság. 

A piac egyértelműen arra számít, hogy a négy piacon lévő szervezet a 2016-os évnél jobb eredményeket érhetett el tavaly, amikor a lakáskassza-szektor mérlegfőösszege 8,5 százalékkal, 804,5, míg betétállománya 7,73 százalékkal, 724 milliárd forintra nőtt.

A cikkből kiderül, hogy folyamatosan emelkedik az állami támogatás összege, az NGM adatai szerint tavaly már 61,6 milliárd forintot költött a lakás-takarékpénztári megtakarítások támogatására az állam, ami 13,4 százalékos növekedés 2016-hoz képest (idén a teljes otthonteremtési támogatás 226 milliárd forint lehet). A piacvezető Fundamentánál átlagosan 17 400 forint volt a havi megtakarítás, az OTP Lakástakarékpénztárnál 18 ezer forint, az Ersténél "nagyon közel van a 20 ezer forinthoz", az Aegonnál pedig 15 ezer forint.

Az OTP-nél minden negyedik, a többieknél minden ötödik takarékoskodó több szerződést köt, a Fundamenta megjegyzése szerint ennek következtében

a több szerződést kötők birtokolják a szerződések közel 40 százalékát.

A lakástakarékok keresettségét meghatározza, hogy a konstrukcióban elhelyezett pénzek után 30 százalékos, de maximum évi 72 ezer forintos támogatást nyújt az állam, ami a jelenlegi kamatkörnyezetben a legjobb biztos hozamot biztosító befektetés.