Rekordot hoztak össze a magyar turisták
Rég nem látott jó évet volt a magyar turizmusnak, a belföldi turizmus rekordot jelentő 14,2 százalékkal bővült tavaly - írja közleményében a Szállás.hu. 2018-ban pedig folytatódhat a növekedés, már csak azért is, mert idén még több hosszú hétvége lesz, mint tavaly.
A legtöbb magyar turistát 2017-ben Budapest, Siófok és Eger vonzotta, de népszerű úti cél volt még Hajdúszoboszló, Szeged, Balatonfüred és Gyula is. A legtöbben júliusban és augusztusban utaztak, ebben a két hónapban jött össze a turisztikai bevételek 41 százaléka. Jót tett a forgalomnak a hosszú húsvéti hétvége is, áprilisban 38 százalékkal többen utaztak, mint 2016 ugyanezen időszakában.
A Magyarországon turistárskodó magyarok 70 százaléka rövid időre, egy-két éjszakára csekkolt be valamilyen szálláshelyre. A legnépszerűbb szállásforma az apartman volt, a belföldi turisták 22,64 százaléka ilyenben szállt meg, de a legnépszerűbbek között vannak a vendégházak és a panziók is. Az is kiderült az elemzésből, hogy egyre többen fizetnek SZÉP-kártyával: A SZÉP-kártyás fizetések száma 32 százalékkal, míg értéke 42 százalékkal nőtt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
34 perce
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
3 órája
- Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
4 órája
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
3 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
9 órája
- Címlapon
Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek
Voltak, akiknek a 28. emeletről kellett lemenekülni, miközben rengett a föld.
26 perce
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
4 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
5 órája
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.
8 órája
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
7 órája
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
11 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
8 órája
- Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés
Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.
28 perce
- Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”
Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!
3 órája
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
6 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán
Remek teljesítményével jelentőset javít világranglista-helyezésén.
31 perce
- Címlapon
„Büdös kommunista g*cik” – nem tetszett az üzlettulajdonosnak, hogy a boltja előtt standolnak a Tisza Párt aktivistái
Bede Zsolt is megjelent, rendőrök vezették el.
6 órája
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
9 órája
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Csak egy dolgot nem értek – szakértő elemezte Szoboszlai Dominik feleségének menyasszonyi ruháját
Elegáns és visszafogott, a tolldíszítés is jól passzol.
3 órája