Beadták a reklámadó módosítását
A gazdasági bizottság nevében Kósa Lajos beadta a reklámadó módosításának módosító javaslatát, ami alapján 9 százalék helyett csak 7,5 százalékra emelnék a reklámadó kulcsát a jelenlegi 5,3 százalékról.
Március végén jelentette be a kormány, hogy 9 százalékra emelik a reklámadót, majd április elején visszatáncoltak az ügyben. Kósa Lajos akkor azt mondta, hogy valójában csökkenteni szeretnék a reklámadót.
Emeli a reklámadót a kormány
A jelenlegi 5,3 százalékról 7,5 százalékra nő. Még évekig ennyi maradhat az adó mértéke.
Korábban azt írtuk, hogy a reklámadónak erre a formájára alighanem már rábólintana az Európai Bizottság. A március végén benyújtott módosító egyik fontos pontja ugyanis az volt, hogy 100 millió forintos bevétel alatt nem 0 százalékos adókulcs, hanem adómentesség vonatkozott volna a cégekre, amire az EU-s szabályok már lehetőséget adnak. Kósa szavaiból az nem derült ki, hogy a 7,5 százalékos verzió esetén ez így lenne-e. Viszont mivel most a módosító módosítását adták be,
Az adóemelés ellen a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete is tiltakozott. A szervezetek szerint az iparág nyereségrátája továbbra sem haladja meg az évi 2-3 %-ot, a reklámadó további növelése gyakorlatilag teljesen eltünteti a szektorban esetleg még termelődő nyereséget, ami további termékek megszűnéséhez, a szektorban működő vállalkozások számának csökkenéséhez, újabb leépítésekhez vezet. Ez szerintük a lapok az EU-n belüli székhelyváltásához vezethet, ami adókieséssel jár.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
19 perce
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.
13 perce
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
3 órája
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
1 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Címlapon
Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám
Hadházy Ákos: Követeljük, hogy ezt a mocskos törvényt visszavonják.
13 perce
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28