Barátkozik a génmódosított magokkal Fazekas Sándor

2016.06.17. 09:06

Génmódosított vetőmagokat kért legutóbbi washingtoni útján az amerikai kormánytól Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hogy azokat jobban tanulmányozhassák a minisztérium szakemberei - írja a Magyar Nemzet

A lap megszerezte annak a találkozónak a feljegyzéseit, amit a magyar miniszter Michael T. Scuse-zal, az Egyesült Államok földművelésügyi minisztériumának miniszter-helyettesével folytatott. A találkozó - amin Fazekas mellett részt vett Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete is -  a Magyar Nemzet beszámolója szerint leginkább abból állt, hogy Scuse arról győzködte Fazekast, hogy milyen biztonságosak a GMO vetőmagok, és hogy ezért enyhíteni kellene az ilyen vetőmagok magyarországi tilalmán. Az amerikai politikus szerint

Magyarországon közvetve már így is rengeteg génmódosított élelmiszert eszünk,

mert az importált szójának, ami a magyar vágóállatok takarmányába kerül, a 90 százaléka génmódosított termék. Ehhez képest ilyen növényeket termeszteni itthon nemcsak tilos, de alaptörvény-ellenes. 

Kapcsolódó
Hatalmas gyomrost kapott az EU és Amerika nagy üzlete

Hatalmas gyomrost kapott az EU és Amerika nagy üzlete

Rosszul állnak a tárgyalások az EU és az Egyesült Államok óriási közös gazdasági projektjéről, főleg miután kiszivárgott, hogy mit is szeretnének pontosan elérni az amerikaiak.

Az amerikai kormánynak nagyon fontos célja, hogy enyhítsen az európai GMO-szabályozáson, mert enélkül nem nagyon tudná jobb helyzetbe hozni az amerikai mezőgazdaságot az EU és az USA között tervezett szabadkereskedelmi egyezményben. Épen ezért, ahogy a nemrég kiszivárgott tárgyalási dokumentumokból kiderült, az amerikai fél komoly nyomás alatt tartja az európai tárgyalópartnereit, hogy ne legyenek olyan szigorúak a génmódosított szervezetekkel szemben.

Az említett megbeszélésen a magyar fél végül annyit engedett az amerikai nyomásnak, hogy kimondták: tanulmányozni kellene még a GMO növényeket. Szemerkényi Réka azt mondta, hogy a GMO-val kapcsolatban kutatásokra van szükség, ehhez idő kell, de ez mind politikai, mind üzleti szempontból jelentős lehetőség,

Fazekas pedig kért is GMO vetőmagmintákat tanulmányozás céljából. 

Hogy ezt csak azért csinálta a magyar miniszter, hogy lerázza amerikai kollégáját, vagy enyhül a korábban viszonylag harciasan GMO-ellenes Fazekas véleménye a témában, az nyilván nem derül ki a dokumentumból. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a mini-Dubaj területének elővásárlásáról

Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a mini-Dubaj területének elővásárlásáról

Az elővásárlási jog érvényesítéséről jövő szerdán dönt a közgyűlés.

január 25., 07:04

  • Gazdaság
Jelentősen emelkedett a mozijegyek ára, de van drágább szórakozás is

Jelentősen emelkedett a mozijegyek ára, de van drágább szórakozás is

A szakemberek szerint 2025 már jobb év lesz a nézőszámot illetően, mint a tavalyi.

január 25., 11:55

  • Gazdaság
Ezek a számok csaknem három milliárd forintot értek

Ezek a számok csaknem három milliárd forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

január 25., 20:46

  • Gazdaság
Ultimátumot kaptak az ukránok – Orbán Viktor elmondta, hogy mit követel

Ultimátumot kaptak az ukránok – Orbán Viktor elmondta, hogy mit követel

Donlad Trump is leült az asztalhoz, és rögtön tétet emelt.

január 25., 11:44

  • Gazdaság
Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint

Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint

A miniszter szerint a középosztály erősítésén dolgoznak.

január 25., 19:51

  • Gazdaság
Pörög Donald Trump eldobott kockája, 640 milliárd dollárnál állhat meg

Pörög Donald Trump eldobott kockája, 640 milliárd dollárnál állhat meg

Az új amerikai vámok felgyorsítanák a globális kereskedelem átrendeződését.

január 24., 19:10

  • Gazdaság
Megkapta a környezethasználati engedélyt a Debrecenben épülő akkugyár

Megkapta a környezethasználati engedélyt a Debrecenben épülő akkugyár

A kínai vállalat szerint tiszteletben tartják a helyi lakosok igényeit.

január 24., 15:57

  • Gazdaság
Nagy dobásra készül Magyarország: újabb részletek derültek ki Orbán Viktor emírségi tárgyalásairól

Nagy dobásra készül Magyarország: újabb részletek derültek ki Orbán Viktor emírségi tárgyalásairól

A magyar delegáció tagjaként Jászai Gellért, a 4iG elnöke több befektetési lehetőségről is egyeztetett.

1 órája

  • Gazdaság
Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint

Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint

A Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált az adatokra.

január 24., 16:30

  • Gazdaság
Izmozik a forint a dollárral szemben, idén még nem láttunk ilyet

Izmozik a forint a dollárral szemben, idén még nem láttunk ilyet

Az euróval szemben is erősödik a magyar valuta.

január 24., 10:48

  • Gazdaság
A vagyonkezelő szerint nem Karácsony Gergely dönti el, kinek értékesíthető Rákosrendező

A vagyonkezelő szerint nem Karácsony Gergely dönti el, kinek értékesíthető Rákosrendező

Az Egyesült Arab Emírségek kormánya jelöli ki a beruházót.

január 22., 13:30

  • Gazdaság
Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok

Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok

Az egy főre jutó támogatás mértéke nagyjából 2,5 millió forint lehet új munkavállalónként.

január 27., 09:30

  • Gazdaság
Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint

Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint

Az eurót reggel hét órakor 408,37 forinton jegyezték.

január 27., 07:57

  • Gazdaság
Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat

Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat

A minszterelnök szerint ez óriási.

január 24., 14:49

  • Gazdaság
Ítéletet mondtak Magyarországról – Trump berúgta az ajtót, ez pedig mindent boríthat

Ítéletet mondtak Magyarországról – Trump berúgta az ajtót, ez pedig mindent boríthat

Az új amerikai elnök felülvizsgálhatja a korábbi terveit.

január 22., 10:54

  • Gazdaság
Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára

Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára

Az adóalany február 28-ig nyilatkozhat az alanyi áfamentesség választásáról.

január 26., 08:40

  • Gazdaság
Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla

Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla

Századik részéhez ért az Index heti deviza- és tőzsdepiaci összefoglalója.

január 26., 07:33

  • Gazdaság
Bejelentette a kormány, hogy további termékekkel bővülhet az online árfigyelő

Bejelentette a kormány, hogy további termékekkel bővülhet az online árfigyelő

Akár a kávéra is kiterjesztenék.

január 22., 11:43

  • Gazdaság
A Mészáros Csoport építi a legújabb erőművet Magyarországon

A Mészáros Csoport építi a legújabb erőművet Magyarországon

Új lendületet kaphat az energetikai szakma.

január 24., 15:17

  • Címlapon
„Nem hagyunk jóvá semmit, ami Bindzsisztánná tenné Budapestet”

„Nem hagyunk jóvá semmit, ami Bindzsisztánná tenné Budapestet”

A Rákosdubajról szóló szavazás előtt kérdeztük a Fővárosi Közgyűlés képviselőit.

26 perce

  • Gazdaság
Veszteségrendezésről döntött a Csíki Sör magyarországi vállalata

Veszteségrendezésről döntött a Csíki Sör magyarországi vállalata

A cég romániai anyavállalata tavaly 8 milliárd forintos tartozást halmozott fel.

január 23., 07:34

  • Gazdaság
Ismét elvitték a Skandináv lottó főnyereményét

Ismét elvitték a Skandináv lottó főnyereményét

Az előző héten is volt egy telitalálatos szelvény.

január 22., 21:42

  • Gazdaság
Fontos adózási ügyben hozott döntést Orbán Viktor

Fontos adózási ügyben hozott döntést Orbán Viktor

A miniszterelnök abban bízik, hogy az amerikai elnök megoldást hoz a kérdésben.

január 24., 09:34

  • Gazdaság
Nagy Márton bejelentette: 18 millió forintra emelkedik az áfa alanyi adómentessége

Nagy Márton bejelentette: 18 millió forintra emelkedik az áfa alanyi adómentessége

Újabb lépést tett a kormány a kkv-szektorban.

január 23., 13:44

  • Gazdaság
Megszólalt a Wizz Air vezére a repülőtér visszavételéről

Megszólalt a Wizz Air vezére a repülőtér visszavételéről

Váradi József azt is elárulta, hogyan lépnek nagyobbat, mint a Ryanair.

január 24., 06:20

  • Gazdaság
Fontos adatok láttak napvilágot a magyarok fizetéseiről

Fontos adatok láttak napvilágot a magyarok fizetéseiről

A java csak most jön.

január 23., 08:30

  • Gazdaság
Hernádi Zsolt: Piaci alapon dőljön el, hogy amerikai LNG vagy orosz vezetékes gáz jöjjön

Hernádi Zsolt: Piaci alapon dőljön el, hogy amerikai LNG vagy orosz vezetékes gáz jöjjön

A Mol elnök-vezérigazgatója szerint „jönni fog az amerikai cucc – nem is kevés”.

január 23., 11:36

  • Gazdaság
Donald Trump miatt állított fel „hadműveleti szobát” a J.P. Morgan

Donald Trump miatt állított fel „hadműveleti szobát” a J.P. Morgan

Az elemzők arra számítanak, hogy az új elnök fellépése pozitív hatással lesz a gazdaságra.

január 24., 07:50