Betilthatják az Ubert

További Gazdaság cikkek
-
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
- Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a tanácsadót
- Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
- Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
- Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása
A taxis tevékenység szabályozásával a magyar kormány kifejezetten a jogellenes tevékenységet akadályozza, és továbbra is támogatja, ösztönzi az innovációs megoldásokat - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára miután tizenhat taxis szervezettel egyeztetett, írja az MTI.
Fónagy János elmondta, hogy a megbeszélésen ismertette a kormány múlt hét szerdán elfogadott jogalkotási kezdeményezéseit, és arra kérte a taxis szervezeteket, hogy az egész rendszer áttekintésére tegyenek javaslatot. A megbeszélésen a taxisok felvetették, hogy az ellenőrző hatóságok - a rendőrség, az adóhatóság, a közlekedési hatóság, a kormányhivatal - tevékenysége nincs összehangolva, és szóvá tették a fix díjazás korlátait, illetve a fővárosi drosztok kérdését - mondta az államtitkár.
Az államtitkár szerint
Fónagy János emlékeztetett arra, hogy a kormány múlt hét szerdán döntött az Uber ellen bevethető újabb szankciókról. A javasolt egyik szigorítás szerint 9 büntetőponttal sújthatják a sofőrt, aki engedély nélküli végez személygépkocsis szolgáltatást, vagyis taxizik; aki pedig kétszer lebukik, annak már annyi büntetőpontja lesz, hogy legalább fél évre elveszik a jogosítványát. A járművet első alkalommal fél évre, ismételt szabályszegés esetén pedig három évre kivonhatják a forgalomból.
Fónagy azt is elmondta, hogy a februári szigorítás óta az Uber már nem terjeszkedik, hanem csak a meglévő utasai számára nyújt szolgáltatást. Azt is elmondta, hogy március 11-től az engedély nélküli taxis diszpécserszolgálatot ellátó szervezeteket 300 ezer forintra bírságolhatják.
Az államtitkár elmondta: az új javaslat alapján a diszpécser szolgálat akkor is büntethető lesz, ha neki ugyan van engedélye a tevékenységre, de annak nincs, aki számára a szolgáltatást ellátja. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, akkor
Egy alkalmazás egyébként bonyolultan bár, de elméletben blokkolható, erről itt írtunk részletesebben.
(Borítókép: Budapesti taxisok tiltakozása az Uber ellen, 2016. január 18-án. Fotó: Bődey János/Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
3 perce
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
5 órája
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
1 órája
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása
Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.
március 18., 06:53
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
7 órája
- Címlapon
Füstgyertyákkal indult a tüntetés a Ferenciek terén, hídfoglalás lehet belőle?
A helyszínről jelentkezünk.
2 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
2 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
1 órája
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
9 órája
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
4 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
8 órája
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
34 perce