Nem tetszik a kormánynak, hogy az érvelésük elbukott a bíróságon, ezért átírják a szabályokat

További Gazdaság cikkek
-
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
- Súlyos százezrekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
- A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
- Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
- Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
A kormány szerint onnantól, hogy a közpénzt az MNB beteszi a saját alapítványába, a pénz megszűnik közpénznek lenni, az alapítványtól így a gazdálkodására vonatkozó adatok közérdekű adatként sem kérhetőek ki. Kósa Lajos a Fidesz frakcióvezetője szerint "az alapítvány lényege", hogy ha "beteszem a pénzt, onnantól ahhoz a pénzhez semmi jogom, közöm, el vagyok vágva tőle."
Kósa elismeri ugyan, hogy a bíróság jogerős ítéletében már kimondta, ez az érvelés nem állja meg a helyét, és az MNB-alapítványok is közpénzt kezelnek, a Fidesz nem fogadja el az ítéletet, szerintük a bíróság rosszul döntött. "A bírói döntés indoklása tételesen ellentmond a polgári törvénykönyv szabályozásának" - mondta.
Így most saját, a bíróság előtt már elbukott okfejtésüket törvénybe emelik, az meg szerintük már az Alkotmánybíróság feladata lesz, hogy eldöntse, Alaptörvénybe ütközik-e az, amit csinálnak. (Az adatvédelmi biztos szerint egyébként igen.) Az MNB és a közpénzek viszonyát újraértelmező javaslatot hétfőn adták be, kedden már el is fogadták.
Megduplázzák Matolcsyék fizetését, és eltitkolnák az MNB-alapítványok adatait
Váratlan fideszes javaslatot adtak be, gyorsított eljárásban verik keresztül a Parlamenten.
De mit állít a Fővárosi Törvényszék ebben a jogerős ítéletben, amit most a kormány egy törvénymódosítással lesöpörne az asztalról? Alább összeszedtük a fontosabb megállapításait.
Az alperes a Pallas Athéné Domus Animae MNB-alapítvány volt, a felperes Tóth Bertalan szocialista képviselő, aki egyebek mellett azt akarta megtudni, hogy a 260 milliárd forint vagyont kezelő alapítványok kivel, mikor mire szerződtek.
Ezt mondta ki a bíróság:
- A Magyar Nemzeti Bank vagyona nemzeti vagyon, a Magyar Nemzeti Bank közpénzből is gazdálkodik.
- Közpénznek minősül valamennyi, kizárólagosan állami tulajdonban álló szervezethez az állam által juttatott, vagy oda bármilyen más forrásból beérkező pénzeszköz.
- Az alapítványt a kuratórium vezeti és képviseli, a kuratórium tagjait az alapító, a Magyar Nemzeti Bank nevezi ki, és a kuratórium elnöke személyében megegyezik a Magyar Nemzeti Bank elnökével. Vagyis nem igaz, hogy a kihelyezett vagyon felett az alapító közfeladatot ellátó szerv rendelkezési joga teljes mértékben megszűnt. Az MNB kizárólagos joga az alapítvány vagyonáról döntést hozó kuratórium kinevezése, az MNB tehát kifejezetten meghatározó befolyást tud gyakorolni az alperes működésére.
- A 100 százalékos állami tulajdonban álló, kizárólag közpénzből gazdálkodó és nemzeti vagyonnal rendelkező Magyar Nemzeti Bank a rendelkezésére álló állami pénzt átadta egy tőle elkülönült jogi személy részére, amelynek működésére azonban meghatározó befolyást tud gyakorolni.
- Közérdekű adatnak minősül az olyan vagyonra vonatkozó adat, amely az állam bármely szervének akár közvetett tulajdonában áll, vagy amelyre valamely állami szerv rendelkezési joga kiterjed.
- Az alapítvány a nemzeti vagyonnal és közpénzzel gazdálkodó szerv, az általa kezelt adatok az Alaptörvény 39. § (2) bekezdése alapján közérdekű adatnak minősülnek, az alapítvány – a közpénz és nemzeti vagyon kezelésével járó tevékenységénél fogva – az infótörvény hatálya alá tartozó közfeladatot ellátó egyéb szerv.
- Mivel a Magyar Nemzeti Banknak kizárólag közfeladatai vannak az Alaptörvény és a jegybanktörvény alapján, akármilyen konkrét funkció ellátása céljából is hozza létre az alapítványt, az csak a jegybank feladataival és elsődleges céljával összhangban álló célra, közpénzből jöhet létre. Így aztán mindenképpen közfeladatot ellátó szervnek kell tekinteni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
46 perce
- Gazdaság
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között
A kormányfő ismét a Kossuth Rádió vendége volt.
10 perce
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, a rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket
A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.
7 perce
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat
A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.
2 órája
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt
Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi-sarkvidéken.
1 órája
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34