
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Egészségügyi hiányszakmákat tanuló rezidensek pályázhatnak a kormány új ösztöndíjaira, hogy ezzel is próbálja csökkenteni az orvoshiányt és az elvándorlást. Az EMMI közleménye szerint
Az ösztöndíjakra olyan rezidensek jelentkezhetnek, akik valamilyen, hiányszakmának számító szakorvosi képzésen vesznek részt vagy terveik szerint fognak részt venni. A Szakorvosjelöltek Hiányszakmás Ösztöndíjával nettó 150 ezer forint támogatásra lehet pályázni minden szakorvos és fogszakorvos jelöltnek. Ezen kívül külön ösztöndíjra pályázhatnak a jövőbeni
Ezzekkel az ösztöndíjakkal havi 100-200 ezer forint támogatást lehet kapni.
Ezen kívül lehet még a Markusovszky Lajos Ösztöndíjra pályázni a szakorvos-jelölteknek, ez egy korábban is elérhető ösztöndíj program.
A részletes pályázati feltételek az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési központ ( http://www.enkk.hu/) honlapján érhetőek el. Pályázni 2016. február 3-ig lehet.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMÖsszefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
3 órája
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
5 órája
6 órája
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
7 órája
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
8 órája
9 órája
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
11 órája
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.
február 26., 18:46
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
12 órája
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája