Széles Gábor meg akarja bénítani Ukrajnát

2015.09.18. 19:44

Széles Gábor, mint az Ikarus meghatározó tulajdonosa megtesz mindent, hogy azonnali hatállyal függesszék fel az Ukrajnába szállítandó buszokról szóló kereskedelmi tárgyalásokat, valamint a tartalék alkatrészek szállítását az ukrán fél részére, miután neve felkerült azon személyek listájára, akiket Ukrajna szankciókkal sújt a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolásával és a kelet-ukrajnai válsággal összefüggésben.

Széles az MTI-hez eljutatott közleményében kifejtette: tudomása van arról, hogy Oroszország felől Ukrajna kap tartalék alkatrészeket, és lépéseket tesz e csatornák elzárására, mindaddig amíg az ukrán kormány nem ad egyértelmű magyarázatot arra, hogy miért került fel a kitiltottak listájára, miközben az elmúlt 20 évben nem járt Ukrajnában, és nem is nyilatkozott az országról.

Petro Porosenko ukrán elnök szerda este írta alá azt a rendeletet, amivel életbe léptette az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) határozatát "az Oroszország, illetve más, a Krím elfoglalásával és a Donyec-medencei agresszióval összefüggésbe hozható országok" magán- és jogi személyei elleni szankciók bevezetéséről. A több ukrán hírportál által csütörtökön nyilvánosságra hozott listán 105 jogi és 388 magánszemély szerepel, köztük több magyar is: Széles Gábor üzletember, az Echo-tv tulajdonosa, Szaniszló Ferenc, a tévé műsorvezetője, valamint Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő és Szaniszló Adrienn, a párt frakciójának külügyi munkatársa. Az indoklás szerint a felsorolt személyek "valós, illetve potenciális fenyegetést" jelentenek Ukrajna "nemzeti érdekeire, nemzetbiztonságára, szuverenitására és területi egységére" nézve.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.

1 órája

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

3 órája

  • Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

44 perce

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

6 órája

  • Címlapon
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.

33 perce

  • Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.

3 órája