Mindenki nyugodjon meg! Fizettek a görögök

2015.04.09. 17:03

Megmondták, hogy fizetni fognak, senki nem hitt nekik, fizettek – röviden ez történt Görögországgal, ami csütörtökön kifizette azt a 460 millió eurós részletet, amivel a Nemzeti Valutaalapnak tartozott.

Ezt az összeget csütörtökig kellett törlesztenie a görög kormánynak, de már a múlt héten arról beszélt mindenki Európában, hogy Cipraszék nem fognak tudni fizetni, csődbe fog menni a görög állam, jöhet majd az új mentőcsomag, vagy ki kell lépniük az Eurózónából. Mindez annak ellenére terjedt, hogy Janisz Varufakisz pénzügyminiszter a hét elején, amikor az IMF washingtoni székhelyében járt és Christine Lagarde igazgatóval is tárgyalt, kijelentette, hogy kifizetik az április 9-én esedékes törlesztőt.

Most, hogy a sajtó és Görögország európai hitelezői is megnyugodtak, hogy mégsem omlik össze a héten Görögország, folytatódhat a vita a görög reformjavaslatokról. A kormány a múlt héten nyújtott be egy reformcsomag-javaslatot, hogy cserébe megkaphassa az mentőcsomag utolsó, 7 milliárd dolláros részét.  Ez a csomag azonban még mindig nem tetszik eléggé az eurózóna vezetőinek, akik szerint több adóemelés és kevesebb nyugdíj kellene bele. Legutóbb szerdán tárgyaltak Brüsszelben a görög reformokról, Varufakisz akkor azt mondta

csak azért, hogy megkapják a hitelt, nem fognak semmit aláírni

A kormány hat napot kapott, hogy beadjon egy újabb reformcsomagot, amiről aztán majd április 24-én tárgyalnak az eurózóna pénzügyminiszterei  találkoznak. Az IMF miatt pedig legközelebb május 12-én izgulhatnak a görögök, ekkor kell ugyanis fizetni a következő, 770 millió eurós részletet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

2 órája

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

2 órája

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

8 órája

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

5 órája

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

2 órája

  • Címlapon
Lantos Csaba: Tavaly volt olyan nap, hogy áramot exportáltunk, igaz, nekünk kellett fizetnünk érte

Lantos Csaba: Tavaly volt olyan nap, hogy áramot exportáltunk, igaz, nekünk kellett fizetnünk érte

A Mol új akkumulátora 7300 borsodi háztartás éves áramfogyasztását fogja tárolni.

1 órája

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Címlapon
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.

2 órája

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Címlapon
Renner Erika az igazságügyi miniszterrel tárgyal, szerinte az áldozatvédelmi rendszer súlyos veszélyt jelent

Renner Erika az igazságügyi miniszterrel tárgyal, szerinte az áldozatvédelmi rendszer súlyos veszélyt jelent

A lúgos orvos áldozata teljesen elvesztette a biztonságérzetét.

53 perce