Etiópok, készüljetek, jönnek a magyarok!

000 Par7716317
2015.03.27. 19:18
Pár éven belül több mint 200 milliárd forintos exportnövekedés – ezt várja a Külgazdasági és Külügyminisztérium a március elején bejelentett déli nyitás programjától. A külgazdasági stratégia legújabb eleme szerint afrikai és dél-amerikai országokat hódítanának meg a magyar kereskedőházak a magyar cégeknek. De vajon mit akarunk eladni Angolában, Ecuadorban vagy Etiópiában, és mennyivel leszünk ettől előrébb?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még március elején jelentette be, hogy a sikeres keleti nyitás után most déli nyitás lesz, aminek részeként

  • Chilében, Peruban és Kenyában új kereskedőházat
  • Ghánában új nagykövetséget,
  • Ecuadorban, Etiópiában és Angolában pedig mindkettőt nyitunk a közeljövőben.
Kapcsolódó

Szijjártó Péter a gyakorlatban is elkezdte a déli nyitást

Megnyitotta a mexikóvárosi magyar kereskedőházat, felvételt kért a Csendes-óceáni Szövetségbe.

A nyitás már javában zajlik: Ghána fővárosában, Accrában már tavaly megnyílt a kereskedőház, Szijjártó Péter pedig március 27-én éppen Mexikóvárosban nyitott új kereskedőházat, hogy aztán Santiago de Chilébe is megnyisson egyet. Aztán az év második felében Ecuador fővárosában, Quitóban is nyílhat új nagykövetség és kereskedőház, ami lobbizik majd a magyar vállalkozásoknak.

Erre elmegy azért majd pár száz millió forint, a Külgazdasági és Külügyminisztériumból (KKM) az Indexnek azt írták,

  • a chilei kereskedőház 2015-ben 246,5 millió forintos,
  • az új ecuadori nagykövetség pedig 493 millió forintos,
  • a kenyai kereskedőház pedig 180 milliós költségvetésből gazdálkodik majd.

A következő nagy ugrás?

Kapcsolódó
Így nyitunk délre: nagy bizniszek Etiópiával és Chilével

Így nyitunk délre: nagy bizniszek Etiópiával és Chilével

Most végre vihetünk magyar cseresznyét repülővel Chilébe, és hozhatunk olajat Afrikából hajón, repülőn vagy csővezetéken. Ez lesz a déli nyitás.

A kormány szerint ez a befektetés nagyon is megéri, mert a nagy nyitás után akár három éven belül 100 millió euróval (30 milliárd forinttal), sőt, Ghánában akár 200 millió euróval is bővülhet a magyar export. Tavaly 40 milliárd forint volt a magyar export ezekbe az országokba összesen, ez a külügy várakozásai szerint tehát pár éven belül 240 milliárd forintra nőhet.

Vagyis a déli nyitás eredménye az lenne, hogy hét országba exportálnánk annyit, mint egy számunkra közepesen fontos európai piacra.

Körülbelül ugyanis ennyiért vettek magyar árukat és szolgáltatásokat Svájcban (235 milliárd) vagy Svédországban (262 milliárd). Persze ettől még nem elhanyagolható ez a növekedés, ha tényleg összejön, főleg ahhoz képest, hogy miről nőne ekkorára a kereskedelem.

Ezek a dél-amerikai és afrikai országok magyar szempontból egyelőre nagyon kicsi piacok: most még Észtországba is többet exportálunk, mint ezekbe az országokba összesen (miközben ott még nagykövetségünk sincs).

Created with Highcharts 4.0.1Déli nyitás vs. Észtországmillió forint, KSH, 201410 526,50,34301 250323 31923,932351 1316 6201 8467 0004 47913 2001 4825 538behozatalkivitelÉsztországAngolaEtiópiaGhánaKenyaChileEcuadorPeru010 00020 00030 00040 00050 00060 000

Ha viszont tényleg sikerülne annyival növelni a kivitelt, mint azt a külügyben remélik, akkor Ghánába például 67 milliárd forintért exportálnának magyar cégek 2018-ban a mostani 7 milliárd helyett.

Ezzel a növekedéssel közép-európai szinten is nagyot ugranánk. Az alábbi grafikonon az látszik, hogy a KKM által emlegetett hét országgal mennyit kereskedik Csehország, Szlovákia és Magyarország.

Látszik, hogy egyelőre Csehország áll az élen, de ha tényleg annyival nő majd a magyar export, mint amennyivel Szijjártóék mondják, akkor 2018-ra Magyarország lehet az első. (Az afrikai és dél-amerikai export itt a négy, illetve három országgal folytatott kereskedelem összesítése).

Created with Highcharts 4.0.1Így nyitott délre Közép-Európa (2013)forrás: ENSZ CsehországMagyarországSzlovákialatin-amerikai exportlatin-amerikai importafrikai exportafrikai import020 00000040 00000060 00000080 000000100 000000120 000000140 000000

Hogy elsők leszünk-e, persze attól is függ – a csehek tervei mellett –, hogy hogyan alakul a világgazdaság és az afrikai politikai helyzet, ami a megjelölt célországokban jelenleg viszonylag stabil, de a helyzet gyorsan változhat a kontinensen. Amúgy a magyar export már a déli nyitás kihirdetése előtt is szépen nőtt ezekbe az országokba, Chilébe 2014-ben például 62,9 százalékkal nagyobb volt a magyar kivitel, mint egy évvel korábban. Etiópiába pedig 2013-ban majdnem 30 százalékkal nőtt a kétoldalú forgalom. Persze ilyen kicsi mennyiségeknél egy-két szállítmány is nagyon megdobhatja a statisztikát.

Villamos, erőmű és naposcsibe

A déli nyitás első bejelentett sikere az volt, hogy a Bábolna Tetra Kft. eladott 100 ezer naposcsibét és 30 ezer tojást az Etiópiától 1993-ban elszakadt (és egyesek szerint Afrika legundorítóbb diktatúrájának számító) Eritreába. A KKM azonban nem az ilyen projektekben látja a legnagyobb fantáziát, mint ahogy most sem elsősorban agrártermékeket exportálunk Afrikába és Dél-Amerikába. 

Hanem leginkább gépeket (irodai gépeket, híradástechnikai és szállítóeszközöket, mezőgazdasági gépeket), vegyipari árukat és mindenféle technológiát szállítottunk (vízügyi, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari, környezetvédelmi, energetikai), de a külügyminisztériumban nagy lehetőséget látnak még a vetőmagokban, élelmiszerekben, az egészségügyi termékekben és a védelmi iparban.

Az áruexporton kívül a magyar kormány  mindkét kontinensen a különböző, nagyrészt nemzetközi szervezetek és külföldi befektetési bankok finanszírozta fejlesztési projektekbe szeretne magyar cégeket belobbizni. A külügy az Index kérdésére zöld energiai projektekről (például chilei geotermikus erőművek építéséről), infrastruktúra-fejlesztésekről, szennyvíz- és hulladékgazdálkodásról, folyamszabályozásról, IT-fejlesztésekről és hasonlókról írt.

Ezekkel nagyrészt az EU, az ENSZ, nyugati kormányok és német, japán, kínai, stb. fejlesztési bankok forrásait csapolhatnák meg a magyarok. 

Azt a KKM is megemlíti, hogy Etiópiában például azért is fontos jelen lenni, mert itt van az Afrikai Unió székhelye, Kenyában pedig az ENSZ környezetvédelmi programjának van a központja, így itt lehet igazán jól nemzetközi finanszírozású projekteket leakasztani.

Persze adni is kell valamit, hogy kapjunk, ezért Magyarország már csatlakozott az EU–Afrika Infrastruktúra Alaphoz, az Eximbank pedig az International Financial Corporation afrikai bankokat támogató alapjába rakott pénzt. 

Itt azért kemény lesz a verseny, mert a külföldi pénzből finanszírozott projekteket sokszor azok a cégek kapják meg, amik ugyanonnan jönnek, mint a pénz. Erre jó példa az etióp főváros, Addisz-Abeba villamoshálózatának a fejlesztése. A külügy azzal dicsekszik, hogy a Dunai Repülőgépgyár Zrt. az etióp METEC céggel együtt épített két villamost, amiket a magyar cég tervezett, és magyar technikusok irányították az etióp munkásokat. A külügy lobbizik a projektért, amiben éppen a tesztpálya megépítéséről és a szériagyártásról tárgyalnak. Csakhogy közben a kínai állami tulajdonban lévő China Railway Group is épített egy villamospályát Addisz-Abebában, aminek februárban már a tesztüzeme is elindult  kínai villamosokkal, egy 475 millió dolláros projektben, aminek 85 százalékát a China Export-Import Bank fizette. Ez is jelzi, hogy

Magyarországnak legfeljebb morzsák eshetnek le a nagy fejlesztési asztalról.

Az viszont segíthet a magyar cégeknek, hogy az EU már 33 afrikai országgal kötött olyan kereskedelmi megállapodást, ami alapján előnyben kell részesíteniük az EU-ból érkező termékeket, még a más afrikai országokból érkező exporttal szemben is. 

Van segítség

A külügyminisztérium szerint ők 2500 magyar céget tudnak ajánlani a déli együttműködésekre, amelyeknek egy része már most is üzletel Dél-Amerikában vagy Afrikában. A legnagyobb cég, amelyiket érdekelhet a déli nyitás, a Mol, amely Angolából cseppfolyós gázt exportálhatna, de olyan pici cégekre is gondol a KKM, mint a multimédiás fejlesztésekkel foglalkozó Brickflow, ami nemrég bekerült a chilei Design Terminál, a Start-up Chile inkubátorprogramjába. 

Aki szerencsét akar próbálni délen, annak az Eximbank és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tud támogatást nyújtani, és EU-s forrásokat is le tud hívni. A nemsokára megnyíló kereskedőházak pedig segítenek feltárni a keresletet és összekötni a magyar cégeket a külföldi partnerekkel, amihez mindenféle eseményeket is szerveznek. Sőt, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. még abban is tud segíteni a kisebb cégeknek, akiknek nincs elég pénzük ahhoz, hogy mondjuk a termékeik egy konténerben álljanak hónapokig, hogy az Eximbank segítségével megvásárolja az árut – mondta el kérdésünkre a külügyminisztérium.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

1 órája

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

4 órája

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

6 órája

  • Címlapon
Az Atlantic a jemeni offenzíváról szóló teljes Signal-csoportbeszélgetést közzétette

Az Atlantic a jemeni offenzíváról szóló teljes Signal-csoportbeszélgetést közzétette

Mindezzel cáfolni akarták Donald Trumpék korábbi állításait.

10 perce

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40



Bezárás