Tarsoly Csaba visszaül a Quaestor élére
További Gazdaság cikkek
-
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
- Érdemes gyorsan cselekedniük az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára
- Az államtitkár szerint mintegy 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
- Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Visszaveszi vezető tisztségét a Quaestorban Tarsoly Csaba. A Quaestor-csoport fő tulajdonosa szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy hibát követett el, amikor hallgatott tanácsadójára, hogy fogadjanak el egy új tisztségviselőt az átmenetre, „ezzel azt a hamis látszatot keltve, hogy mentesülni kíván a felelősség alól”.
„Mindezek alapján úgy döntöttem, hogy vezető tisztségeimet visszaveszem annak érdekében, hogy ne merülhessen fel a gyanú bármilyen kár okozására"
– írta a cégvezető, aki ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról szerdára.

Tarsoly azután döntött így, hogy megírtuk, a Quaestor csak tíz nappal később jelentett öncsődöt, mint azt korábban közölték, a köztes időben pedig alaposan átalakították a cégek tulajdonosi szerkezetét: vezérigazgatónak megtettek egy Orgován Béla nevű, tápiósági férfit. Orgován a falubeliek elmondása szerint egy börtönviselt volt közmunkás, akinek középiskolai végzettsége nincs, de egy ideje azzal dicsekedett, hogy munkát és autót kapott a fővárosban. Hétfőn állítólag Orgovánt a rendőrség is kereste. Tarsoly az MTI-nek most azt mondta, ő eredetileg nem tudott arról, hogy Orgován lett a vezér, a férfit a reorganizációs tanácsadó ajánlotta.
„Mind személyesen, mind a cégcsoport vállalatai maximálisan együttműködnek minden érintett hatósággal. Ezzel párhuzamosan mindent megteszek olyan befektetők bevonására, akik segítséget jelenthetnek a cégcsoport értékeinek ügyfelek számára történő megóvásában” – közölte szerdán közleményében Tarsoly Csaba.
Orbán Viktor néhány napja azt mondta: a hasonló ügyekben az szokott történni, hogy azok, akik kicsalták az emberek pénzét, valahogy mindig megússzák. „Azért tudják megúszni, mert valahogy az a vagyon, amelyből kártalanítani lehetne az embereket, kézen-közön ilyenkor el szokott tűnni: tág tere nyílik a jogászkodásnak, és mire a kormány vagy a felügyeleti szervek intézkednének, kiderül, már nincsenek is meg a vagyontárgyak" – mondta. Hogy a vagyon kimentését megakadályozzák, a Fidesz törvényjavaslatot is beadott, Rogán Antal pedig azt mondta, nem engedik elmenekülni a felelősöket.
Hétfőn derült ki, hogy a Quaestor-vezér Tarsolyt még ki sem hallgatta a rendőrség, az ügyben egyébként ismeretlen tettes ellen indult nyomozás. A gyanú szerint a cég 150 milliárd forint értékben adott el fiktív kötvényeket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
6 perce
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.
2 órája
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
9 perce
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
4 órája
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
2 órája
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
3 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
3 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
5 órája
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
3 órája
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
8 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
1 órája
- Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.
2 órája
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32