Mégsem biztos, hogy kártalanítják a Quaestor-ügyfeleket
A Befektető-védelmi Alap (Beva) tudomásul vette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett álláspontját, miszerint a Bevának kártalanítani kellene a fiktív Quaestor-kötvénnyel rendelkező befektetőket, de az alap igazgatósága csak azután alakítja ki hivatalos álláspontját, hogy az általa megbízott külső jogi szakértők véleményét kézhez kapta - reagált Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója a jegybank alelnökének kijelentésére az MTI-nek.
Windisch László, az MNB alelnöke kedden azt közölte, hogy az MNB kezdeményezi a Befektető-védelmi Alapnál, hogy a Quaestornál fiktív kötvénnyel rendelkező károsultaknak is fizessenek kártalanítást, mert a jogi elemzés során az MNB arra jutott, hogy mivel befektetési szolgáltatási tevékenység keretében átvett ügyfélpénzekről van szó, ezért "ez a Beva szempontjából biztosított tevékenységnek minősül".
Farkas Péter hozzátette: az MNB bejelentésének részletei még nem ismertek, az indokolás azonban fontos megállapításokat tartalmazhat. A Beva igazgatósága az egy hete megtartott rendkívüli ülésén egyhangúlag határozott arról, hogy külső jogi szakértők véleményét szerezi be az úgynevezett "fiktív kötvények" kártalanításával kapcsolatban, és mivel ezek a vélemények még nem állnak rendelkezésre, így a Bevának még nincs hivatalos álláspontja.
Az esetleges kártalanításhoz szükséges fedezetre vonatkozó kérdésre Farkas Péter közölte, hogy a Buda-Cash által a Bevának jelentett adatok szerint 13 ezer ügyfél követelhet maximálisan 17 milliárd forint összegű kártalanítást, de ezt az összeget csökkenti az az értékpapír mennyiség, ami a brókercégnél megtalálható és amit a befektetők részére a felszámoló ki fog adni. A Buda-Cash ügyfeleinek kártalanítására a Beva vagyona elegendő lehet. A Quaestor Értékpapír Zrt. ügyében ugyanakkor nem indult felszámolás, így a Beva kártalanítási eljárása sem kezdődött el és ebben az ügyben nem állnak rendelkezésre konkrét adatok arról, hogy mekkora összeget igényelhet a kártalanítás, mondta a Beva vezetője.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
1 órája
- Gazdaság
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.
1 órája
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
3 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
2 órája
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
2 órája
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
4 órája
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
2 órája
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
4 órája
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
7 órája
- Címlapon
Fidesz: Magyar Péter és pártja mindig azt fogják tenni, amit a Néppárt mond
Videót tett közzé a kormánypárt.
29 perce
- Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.
1 órája
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
Tovább terjed a járvány, 2300 szarvasmarhát kell leölni Levélen
Szlovákiában is észlelték már a ragadós száj- és körömfájást.
1 órája
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Címlapon
Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban
Áprilisban hoz ítéletet a bíróság a megölt MTK-s labdarúgó ügyében.
2 órája
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Címlapon
Eljárást indított a rendőrség a Dunában úszó korábbi önkormányzati képviselő ellen
„Bálint, ne tegye… Bálint, kapaszkodjon bele!” – kiabálták a rendőrök Szabó Bálintnak.
10 perce
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a Magyar Köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
19 perce
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26