Épp a bukás előtt vette ki a pénzét a Quaestortól a külügy
További Gazdaság cikkek
-
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
- Spanyország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
- Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
- Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
- Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
Frissítés: Épp a bukás előtt vették ki a pénzüket
Reagált cikkünkre a külügyminisztérium. Bár a korábbi kérdéseinkre küldött válaszukban még nem cáfolták, hogy az Eximbank és a MEHIB is a Quaestor-csoportnál vezetett volna számlát, cikkünk megjelenése után közölték, az említett cégeknek nem, csak a kereskedőháznak volt tőkéje a Quaestornál. A Magyar Nemzeti Kereskedőház tőkéjének egy részét viszont épp időben sikerült kimenteni a Quaestortól, vagyis "nem ragadt be", mint azt először írtuk.
Eredetileg egyébként azt is kérdeztük, hogy "mettől meddig" vezettek számlát a Quaestornál, erre válaszolva pedig meg is adták, hogy augusztus tizenharmadikán nyitottak számlát. Azt viszont, hogy éppen a cég összeomlása előtt kivették onnan a pénzüket, csak a cikk megjelenése után jelezték.
De hogy lehet, hogy épp a bukás előtt vették ki a pénzüket? Azt írják, hogy azért, mert
az MNKH vezetői figyelték a pénzpiaci folyamatokat, látták azt, hogy bedőlt a Buda-Cash és a Hungaria Értékpapír, ezért úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem tartják a brókercégnél a pénzüket, és ennek megfelelően kivették a tőkét a Quaestortól.
Mivel a tárca válaszai újabb kérdéseket vetnek fel, újra megkerestük a minisztériumot, hogy tisztázzuk, pontosan mikor, mely külügyhöz tartozó cégek milyen összegeket/vagyonelemeket tartottak/tartanak a Quaestornál, ha pedig ezekből kivettek valamit még a botrány kirobbanása előtt, azt pontosan mikor tették.
A külügyminisztérium is megégetheti magát a Quaestor bukásával. Úgy tudjuk, hogy a csalással gyanúsított cégnél a Szijjártó Péter tárcája alá tartozó több állami cég is jelentős összegeket tartott. A minisztérium sajtóosztálya kérdésünkre közölte, a Külgazdasági és Külügyminisztérium is vezet számlát a botrányos cégnél, tavaly augusztus óta.

Információinkat, miszerint a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Magyar Export-Import Bank, a Magyar Exporthitel Biztosító is érintett, a tárca nem cáfolta. Kérdésünkre, hogy az állami vagyont miért nem a Magyar Államkincstárnál tartották a minisztérium cégei, a tárca azt válaszolta, azért, mert erre nem kötelesek. Azt mondták, hogy:
az előzetesen végzett felmérések alapján a Quaestor volt az egyetlen cég az értékpapír szolgáltatók közül, amelyik a Külgazdasági és Külügyminisztérium számára díjmentesen biztosította szolgáltatásait.
A Szijjártó Péter minisztériuma alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőházat 2012-ben hozta létre az állam és a kereskedelmi és iparkamara, jelenleg Kerekes György vezeti, helyettese a futsalos Kun Gábor.
A kereskedőház megalakítása óta veszteséges, 2013-ban 8,9 milliós árbevétel mellett 594 milliós üzleti veszetséget hozott össze. A cég beszámolójából kiderül, 2013-ban 4 milliárd forintos jegyzett tőkével és 5,3 milliárdos tőketartalékkal működött, szabad pénzeszközeinek felhasználásával pedig értékpapírokat vásárolt 8,7 milliárd értékben.
Pénzük egy részét a Quaestornál nyitott számlán helyezték el, illetve egyéb állami vállalatok is nagyobb összegeket kezeltek a cégnél. A minisztérium egyébként a Quaestor-botrányok után megszakította a kapcsolat a moszkvai és isztambuli kereskedőházakkal, ezek ugyanis a 150 milliárd forintnyi fiktív kötvény kibocsátásával gyanúsított cég érdekeltségében vannak, együtt nyitották a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
1 órája
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
19 perce
- Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson
Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.
tegnap, 19:59
- Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott
Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.
tegnap, 19:53
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
25 perce
- Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész
Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.
tegnap, 19:43
- Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar
Fordulóponthoz érkezett az ország.
március 17., 11:34
- Címlapon
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt
Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.
17 perce
- Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
március 18., 10:43
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Címlapon
Tiszta vizet öntött a pohárba Trump különmegbízottja az európai orosz fenyegetéssel kapcsolatban
1 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor bejelentése után indulnak az ellenőrzések, bírságot is kiszabhatnak
Célkeresztben az árak.
március 17., 09:53
- Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata
Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.
március 18., 05:57
- Címlapon
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
1 órája
- Címlapon
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
1 órája
- Mindeközben
Megkérte olimpikon párja kezét Jake Paul, fotókat is mutatott a romantikus eljegyzésről
tegnap, 10:56
- Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával
A tét a kontinens versenyképessége.
március 17., 16:44
- Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre
Kedvezőek a piaci lehetőségek.
március 17., 12:53
- Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás
A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.
március 17., 12:48
- Címlapon
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
2 órája
- Címlapon
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét
Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.
tegnap, 18:05